Elvarratlan szálaink

- 26 -

Lefeküdtem a legjobb barátnőm bátyjával.
Nyilván, ehhez tartozik még egy-két nem kicsit jelentős részlet - többek között, hogy ő a barátom, akivel még januárban kezdtem el randizni, miután elhagyta miattam a barátnőjét, azóta beengedtem a múltamba, ösztönös védelmet nyújtott nekem apukámmal szemben azzal, hogy nem engedte, hogy bajom essen, megvert miattam egy gyereket a suliból, aki miatt megaláztak és akik miatt előtte sírtam el magam, megverte a volt barátomat, aki tönkretette az utóbbi egy évemet és engem is, tiszteletben tartotta, hogy egy hónapig feladtam volna a kapcsolatunkat, összeveszett miattam a volt barátnőjével, tegnap pedig minden okot megadott arra, hogy ma szerelmesen és boldogan ébredhessek -, de akkor is, azért nem tudta nem elkerülni a gondolataimat a tény, hogy ezt elmondhatom magamról.
Lefeküdtem Szaszával.
Ez pedig ugyanaz a tény, csak máshogy megfogalmazva, és így még az előbbinél is hihetetlenebb.
Nem véletlenül akkor éreztem úgy, hogy nincs esélyem a boldogságra, amikor még nem ismertem őt, vagy amikor nem beszéltünk - most ugyanis mindentől függetlenül tényleg olyan boldognak éreztem magam, hogy legszívesebben megöleltem volna a világot, ugyanazt a világot, amit korábban a pokolba tudtam volna kívánni.
Hihetetlen dolgokat tud művelni velem.

Amikor reggel felébredtem, Szasza még aludt, mert viszonylag korán volt még, én is csak azért keltem fel, mert hozzá vagyok szokva a korai ébredéshez - az ágyában feküdve felé fordultam, és akaratlanul elmosolyodtam, ahogy rápillantottam.
Bárcsak korábban megismertem volna.
A tegnap este, és az azt megelőző közösen eltöltött óráinkra gondolva megjelentek a pillangóim a gyomromban, és a gondolataimba beleveszve őszintén, a hátamra fordulva vigyorogtam magam elé, a tenyerembe temetve a fél arcom, és nem érdekelt, hogy kívülről valószínűleg teljesen hülyén nézhettem ki, mert összesen annyi kötött le, hogy "Úristen, ez tényleg velem történt meg".
Késztetést éreztem arra, hogy most azonnal felhívjam anyukámat, és sikítva elmeséljem neki, hogy mi történt, hogy aztán a vonal két oldalán mindketten vigyorogva ugrabugráljunk a boldogságtól.
Ahogy bevillantak a különböző emlékképek a szemem elé, és belemélyedtem gondolatban, miközben melegség járt át, úgy jelent meg minden fizikailag is bennem - éreztem a bőrömön az érintéseit, a kezeit, a csókját, a lehelletét, a simítását, az ujjaim között a haját, a számon az ajkait; szinte láttam magam előtt, ahogy felém magasodott a félhomályban, ahogy találkozott a tekintetünk, hallottam a hangokat, a szavait, éreztem az illatát.
Szédítő hatással tud lenni rám.
Abba se tudtam hagyni a tegnapi emlékeim felidézését, de nem is akartam, mert folyamatosan libabőrös voltam tőle, és olyan boldognak éreztem magam, mint már nagyon régen.
Lili szerint egy varázsló vagyok, hogy különféle, számára hihetetlen hatásokkal tudok lenni a bátyjára, de valójában a bátyja az, aki csodákra képes - az igazán hihetetlen az, hogy ő a hosszú ideig rajtam uralkodó egész világnézetemet, a tapasztalataimra, a múltamra alapozott, negatívan elkönyvelt hozzáállásaimat, a magamba fordultságomat, a zárkózottságomat, a bizalmatlanságomat, a magam köré felhúzott falaimat és a védelmemben felállított elveimet felrúgva, alig néhány nap, egy-két hét leforgása alatt olyan szinten fordította a feje tetejére, ilyen érzésekhez juttatva, amiért mindig csodálni fogom, és mindig hálás leszek neki.
Minderre a tegnap este pedig csak hab a tortán.
Őszintén, bár nem ő volt nekem az első, valamilyen tekintetben mégis úgy éltem meg, mint ha az lett volna.
Össze se tudtam hasonlítani azt az érzést, amit vele éreztem, azzal, amit még korábban Bencével, mert új volt, az egész, és a lehető legjobb értelemben.
Minden benne volt, és mindent ezerszeresen éreztetett velem, amit szeretek benne - biztonságban voltam a karjaiban, mégis elsöprő volt, heves és észvesztő, figyelt rám, felszabadító volt, mégis eszméletlenül magabiztos, pontosan jól tudta, hogy mit csinál, és akárhányszor az ő kezében volt az irányítás, annyiszor imádtam az eget, hogy ez így történik.
Bizsergető érzés Szasza kezei között lenni.
Igen, igazából ha el kellene képzelnem egy félistent, akkor kristálytisztán ő jelenne meg a szemem előtt, minden túlzás nélkül.
Lássuk be, nem kicsit vett le a lábamról a tegnap estével, és már akkor tudtam, hogy napokig ezen fogok vigyorogni, igyekezve nem feltűnően libabőrös lenni a gondolatától, akárhányszor eszembe jut - most is, ahogy megjelentek a szemem előtt az előző este emlékképei, akaratlanul mosolyogni kezdtem, kellemesen kirázott a hideg, vagyis inkább a meleg, és amellett, hogy megállapítottam, hogy fülig bele vagyok esve, azt éreztem, hogy a bőrömben is sokkal jobban érzem magam.
Talán azért, mert szeretve vagyok, és pont úgy, amire egy életen át vágytam, csak korábban nem tudtam körülírni magamnak, hogy mire is van szükségem.
Rá.
És mindez tényleg össze sem hasonlítható semmivel, amit korábban bárki iránt éreztem, főleg, hogy minden, ami azóta történt közöttünk, amióta tegnap a többiek hazamentek és ketten maradtunk a nyaralóban, egyszerűen csak észvesztő, mesébe illően szédítő és őrületesen felfokozott mindent, amit ezelőtt is éreztem iránta.
Decemberben, azelőtt egy perccel, hogy megismertem volna, a házuk előtt állva felnéztem az égre, a teliholdra, a csillagokra, és azt kívántam, hogy bárcsak túllehetnék azon, hogy az a fiú hiányzik ennyire, akinek most a neve is lényegtelennek tűnt - sorsszerű, hogy az ezt követő egy percben jelent meg Szasza az utcájukban, láttam meg életemben először és lopta be magát fokozatosan a szívembe, egészen addig, hogy mára csak rá tudjak gondolni.
Ha most újra felnéznék az égre, hogy kívánjak mégegyet, ezúttal azt kívánnám, hogy bárcsak örökké így maradhatnék vele.
Emellett az érzés mellett pedig minden más jelentéktelenné törpül el.