Elvarratlan szálaink

- 35 -

[Lili szemszöge - két évvel ezelőtt]
Hallottam a lépteket a szobám ajtaján át a folyosón elhaladva, de egyszerűen képtelen voltam arra, hogy bármi eljusson a tudatomig a körülöttem lévő dolgokból, csak zokogtam a szobámban, a szőnyegemen kuporogva, pont úgy, ahogy lerogytam oda, amint hazaértem, felrohantam a szobámba, mielőtt bárki bármit kérdezne és magamra csuktam az ajtót, hogy engedjem kitörni magamból azt, ami egész hazafele fojtogatott belülről.
Leszek elég értékes valaha bárkinek is?
Mindent megtettem, mindenemet odaadtam, de ha ez se volt elég, akkor valószínűleg én önmagában nem vagyok elég, mert ennél többet képtelen voltam nyújtani.
Remegő kézzel nyúltam egy zsebkendőért, de ki se fújtam az orrom, csak azzal a kezemben tört fel belőlem a sírás újra, és levegőért kapkodva már meg se próbáltam visszatartani, mert már így is ölt belülről, képtelen lettem volna ellenkezni neki.
Pedig én úgy szerettem őt.
A kintről hallott léptek megszűntek, pont akkor, amikor a szobám ajtaja elé értek, majd pár másodperc múlva kinyílt a szobám ajtaja, de ahhoz se volt elég erőm, hogy odanézzek.
- Mi a fasz, Hugi, mi történt? – hallottam meg a bátyám hangját, aki kintről meghallhatta, hogy sírok, mert kopogás nélkül, határozottan nyitott be aztán, és meglátott abban az állapotban, amiben akkor éppen voltam.
Nem lehetett túl jó látvány.
- Becsukod, légyszi? – erőltettem ki magamból ezt a két szót nagy nehezen, remegő hangon.
- Nincs itthon senki, Apa még haza se jött, Anya meg húsz perce ment el.
Nem igazán érzékeltem az idő múlását, ahogy a szobámban voltam.
- Mi volt? – guggolt le hozzám Szasza, és megpróbáltam ránézni, de nem ment.
- Noel... - vettem egy szaggatott levegőt, de először elhalt a hangom, úgyhogy csak később tudtam folytatni – Sza... szakított velem.
- Noel, veled?
Szomorúan, a szememet törölgetve bólogattam.
- Mi van? – kerekedtek el a szemei.
- Ma, amikor odamentem hozzá az edzése után – meséltem könnyezve.
- De mert? – kérdezett rá a szakítás okára feszülten.
- Mert Melindával jár – sírtam el magam a térdemen összekulcsolt karjaimra hajtva a fejem.
Tudom, mikor ideges a bátyám, már önmagában onnan, ahogy a levegő rezgései megváltoznak körülötte, vagy megváltozik a tekintete, a hangja, az apró mozdulataiból, és erre egyből megéreztem mindent, ezerszeresen, mint még talán egyszer sem ezelőtt.
- Te most csak szivatsz, ugye?
- Szerinted? – néztem rá könnyektől áztatott arccal, miközben a hangom is megremegett.
- Na jó, baszdmeg – akadt ki, beszédstílust váltva – Faszért éreztem, hogy ez lesz – sziszegte maga elé dühösen, ahogy oldalra fordította a fejét – Honnan tudtad meg?
- Láttam... őket – préseltem ki ezt a két szót magamból, miközben a mellkasom annyira nyomta a sírás, hogy levegőt is alig kaptam.
- Hol?
- Be akartam várni az edzése után, és... - fakadt ki belőlem az arcomat törölgetve – És ott voltak... ott, a hülye... épület mögött, és... - sírtam a kezeimmel ösztönösen takarva az arcom – És felismertem a hangjukat már a sarkon, és hallottam, ahogy beszélgetnek, meg amiket Noel mondott neki, aztán láttam, hogy smárolnak, ők meg észrevettek, és én ott álltam... - néztem rá könnyektől homályos szemekkel – Aztán Noel utánam jött, és közölte, hogy ha már láttam, akkor szakítani akar, és veszekedtünk, mert ki voltam borulva, de meg se magyarázott semmit, csak szakított velem – mondtam ki, annyira szétcsúszva, hogy abban sem voltam biztos, hogy van-e értelme a szavaimnak, csak kitörtek belőlem.
- Azért a kurváért? – foglalta össze kiborulva.
- A legjobb barátnőm volt! – néztem rá teljesen összetörten.
- És vele csalt meg az a fasz???
- Nem csak simán megcsalt, hanem hetek óta randiznak, sőt, együtt is vannak! Azért nem jött el Noel a fellépésemre se, mert akkor is vele randizott! – fakadt ki belőlem remegő hangon – Miért nem voltam elég neki, Szasza? – néztem rá könnyezve.
- Mert egy fasz – közölte idegesen, feszülten rágózva, ahogy érezhetően kattogott az agya, hogy mit csináljon – Baszki, én mindjárt elindulok otthonról és megkeresem, nem viccelek.
- Én azt hittem, hogy szeret engem!
- Meg is ölöm, ha látom, hidd el – mondta tényként, pattanásig feszülten elröhögve magát – Faszért engedtem a közeledbe – állt fel dühösen a hajába túrva.
Noel Szasza egyik haverja volt, két évvel idősebb nálam.
A bátyám előttem állt, vibráló idegességgel ettől az egésztől, miközben én továbbra is a földön kuporogva sírdogáltam.
Éreztem rajta, hogy csak azért próbálja kontrollálni a dühét, mert előtte sírok, egyébként őt ismerve valószínűleg már rég kirobbant volna belőle.
Szasza a két kezével újra beletúrt a hajába, majd lenézett rám és a feszültségét igyekezve valamennyire elfojtani, megszólalt.
- Ne ülj ott amúgy, Hugi – mondta, miközben megfogta a kezem, hogy felhúzzon engem is a földről, én pedig harmatgyengén hagytam neki.
- Miért nem szeret? – néztem a bátyámra könnyes szemekkel, majd ez után a mondat után hangosan kitört belőlem a sírás, amitől majdnem visszarogytam újra a földre.
Szinte sikítva sírtam, a végtagjaim elgyengültek, alig láttam valamit, az érzékelésem gyakorlatilag megszűnt, csak a fájdalom maradt, de az teljes erejében, és annyira emésztett belülről, hogy képes lettem volna összeeesni tőle.
A bátyám ösztönösen elkapott, mielőtt összerogytam volna, majd a karjai között megtartva magához húzott, én pedig a mellkasának döntöttem a fejem és a pólójába kapaszkodva sírtam ki magam rajta.
Tudtam, éreztem, hogy szörnyen feszült, olyan ideges, mint amilyennek ritkán látni, mert fel tudott volna robbanni, de volt annyi önuralma, hogy a végtelen elkeseredettségemet és fájdalmamat látva megpróbálja félretenni ezt – Szasza visszaölelt, nyugtatóan megsimítva a hajam, én pedig már annyira se tudtam visszafogni magam, mint eddig, csak hangosan zokogtam, mint ha soha nem tudnám abbahagyni.
- Miért nem szeret, Szasza? – kérdeztem meg újra, mert ez a kérdés a szívemből tört ki, és csak hangosan meg akartam kérdezni a világtól, mint ha az válaszolni tudna nekünk – Annyira nem értem, miért csinálta!
Nem tudott válaszolni, csak feszülten sóhajtva egyet, megsimította a hátam.
Keservesen kisírtam magam az ölelésében, amennyire tudtam – vannak ölelések, amik jól esnek, barátoktól, barátnőktől, fiúktól, jó érzés, megnyugtat, de a bátyámmal ugyanez valahogy mindig más.
Valószínűleg a bátyám az az ember, aki akkor is el tudná hitetni velem, hogy minden rendben lesz, rábízhatom magam és meg tud nyugtatni, ha a világ összes többi emberétől elfordulnék a bizonytalanságtól.
Nem tudnám elképzelni az életemet és önmagamat se nélküle, mert nem lennék ugyanaz és nagyon sok mindent nem is tudtam volna elérni, ha nem lett volna mindig ott, nem tudhattam volna felnézni rá, követni őt egész életemben és nem érezhetném azt, hogy egy biztos pontom mindig lesz, aki annyival jobban érti és kezelni tudja a dolgokat, mint én – még ha olykor akadnak is közöttünk kisebb-nagyobb, de inkább kisebb, utólag nevetséges konfliktusok, néha szétszedjük egymást, néha Márkkal szivat és néha játssza a hűvöset, mert idősebb, pontosan jól ismerem, hogy milyen, és ő is kívülről-belülről ismer engem.
Mindig én voltam a kishúga, akire a szeme fényeként vigyáz, és akinek mindig ott van valakiként, akire felnézhet.
Dühös volt és egyszerre éreztem, hogy eszméletlenül sajnál, hogy így lát, ennyire összetörten, hogy az ő karjaiban zokogok percekig hangosan, fájdalmasan, ahogy csak kifért belőlem, és annyira keserves érzelmektől, hogy alig éreztem magam tudatomnál.
- Baszki, Hugi – suttogta idegesen miattam, a hajamat megsimítva.
Ahogy később kicsit elcsendesült a sírásom, legalábbis már csak némán, néha megrázkódva folytak a könnyeim, de pár szót tudtam szólni, könnyáztatta arccal ránéztem.
- Olyan megalázó lesz bármelyikükkel találkozni holnap.
- Nem lesz – válaszolta egyszerűen – Nehezen tud megalázni az, akit már megöltek.
- Annyira hülye vagyok! – dőltem vissza rá szipogva – Hogy nem vettem észre?
- Nem a te hibád. Kurvára senkik hozzád képest.
- Nekem nem voltak senkik – néztem rá homályos tekintettel – Én miért igen nekik?
- Mert ez egy szar, Hugi.
A sírógörcstől lefelé görbülő szájjal erőszakosan megtöröltem a szemem, majd ránéztem.
- Neked is ilyen szar volt?
Szasza rámnézett, így összetalálkozott a tekintetünk, de egy pillanatra nem válaszolt.
- Az bonyolult volt.
Szasza elkapta a tekintetét, és kérdezni akartam még, de nem mertem jobban bolygatni a témát.
Egy éve már a nagypapánk halála, de tudom, hogy őt is megrázta, még ha nem is mutatta ki nagyon.
Nem úgy mutatta ki.
Anyáék aggódtak miatta, ezért én is, mert sok mindenben megváltozott, és alig tudtunk róla valamit, sok mindent én még most se tudok, csak kívülről lehetett látni, hogy valami nem oké, de azt tudom, hogy Kíra, az akkori barátnője megcsalta, és nagyon utálom őt ezért, akkor is, ha Szasza mindig azt mondja, hogy bonyolult és soha nem hagyja, hogy sajnáljuk.
- Ő viszont kibaszottul rossz valakinek a húgát dobta és csalta meg a barátnőjével – közölte egyszerűen – Leszarom, hogy a haverom volt, kinyírom a faszba, veled egy Noel ne bánjon így, mert eltöröm a kezét, baszki. És ne miattam ne merjen megsiratni, én csak egy emlékeztető vagyok, hogy ennél rosszabbul nem választhatott volna a csajok közül, hogy kit törjön össze.
- Akkora szemét – törölgettem a szememet.
- Tudod, hogy megy, Hugi, összetörik a szíved, én összetöröm a gerincét. Szerintem ismersz annyira, hogy tudd, hogy nincsenek ilyen gátlásaim.
Szasza ért ahhoz, hogy hogyan vigasztaljon meg és mosolyogtasson meg akkor is, ha sikítva tudnám kisírni magamból az összes könnyemet.
- Szerintem Anya nem fog örülni neki.
- Szerintem, ha Anya látna most úgy téged, mint én most, ő küldene az exedhez, hogy intézkedjek.
- Utálom őket! – tört ki belőlem a volt barátomra és a volt legjobb barátnőmre utalva.
- Ja, megértem, én is kurvára.
Szipogva megtöröltem a szemem újra, majd pár másodperc után megtörtem a csendet.
- Rendelsz nekem egy pizzát?
Szasza mindentől, az idegességétől és a helyzettől függetlenül erre akaratlanul elmosolyodott.
- Komolyan?
- Ma szakított velem a barátom és a volt legjobb barátnőmmel van együtt, szóval muszáj pizzát ennem.
- Mert, attól jobb? – pillantott rám halványan mosolyogva.
- Nem, de legalább finom - szipogtam.
A bátyám, ahogy rámnézett, a sírástól kivörösödött, elázott arcomra, a könnyektől csillogó szemeimre, szempilláimra, az elkenődött sminkemre, a csapzott hajamra, az elkeseredett tekintetemre, valószínűleg megesett rajtam a szíve, és végül megadta magát.
- Oké, mondd, mit kérsz.
- Mindegy – válaszoltam a szemem alatt megtörölve az arcom.
- Akkor rendelek neked valami rohadt csípőset, amit nem fogsz tudni megenni.
- Inkább a pizza sirasson meg, mint ezek a gyökerek – fordítottam el a fejem könnyes szemekkel.
- Ja, egyetértek. Mondjuk a futárt nem verhetem meg.
- Tudsz rendelni inkább egy Hawaii-t?
- Ez komoly? Rendelek neked pizzát és Hawaii-t kérsz? – rökönyödött meg.
- Szeretem a Hawaii-t – néztem rá megértést kereső tekintettel – És ketchupot fogok rakni rá.
- Egy olasz valahol sír a sarokban, Hugi – vette elő a telefonját Szasza, mire akaratlanul elnevettem magam egy picit.
- Én sírok a sarokban.
- Nem, mert lesz pizzád és megölöm az exed, ha látom.
- Hidd el, hogy valószínűleg egész éjszaka sírni fogok – láttam be keserűen, a sírógörcsömet elfojtva.
Szasza felnézett rám a telefonjából.
- Ha éjszaka elsírod magad, átjössz hozzám, elmondom neked még párszor a véleményem arról a kettőről és addig ismétlem, amíg neked is az lesz a véleményed.
- Én szerettem őket – néztem rá könnyektől elhomályosult tekintetekkel – És nagyon fáj, hogy így megbántottak, Szasza.
- Vágom, Hugi. De tudod, mi lesz amúgy? – kérdezte őszintén, természetesen rámnézve – Most szar. Aztán majd valamikor a semmiből rájössz, hogy már nem az, így fogsz felfele menni és amikor már kurvára jobb vagy, mint az a kettő összesen, lenézel rájuk, röhögsz egyet és leszarod, hogy visszasírnak, mert neked ezerszer jobb így. Kábé ez lesz. Amúgy meg pár hónap múlva ballagsz, Melindát meg soha többet nem kell heti ötször látnod. Laza lesz, hidd el.
- Én nem érzem annak – hajtottam le a fejem, miközben a torkomat fojtogatta a sírás.
- Utólag jössz rá, hogy az volt. Amúgy meg a húgom vagy, annak kell lennie.
- Ettől még rohadjanak meg.
- Ja, ott helyben.
- És különben is, Melinda sokkal rosszabb, mint én.
- Aha, meg egy utolsó kurva is.
- Köszi, hogy egyetértesz – törölgettem a szememet.
- A húgom vagy. Nem jön ki logikailag se, hogy bárki jobb legyen nálad – mosolygott rám, hogy kicsit feldobja a kedvemet.
- De akkor Noel miért csalt meg?
- Mert egy hülye fasz és köze sincs a logikához. Melindával úgy is szakítanak, aztán akkor mindkettő ott lesz a szarban.
- Talán jobb is, hogy kiderült, hogy szar emberek.
- Ja – értett egyet – Ebből te fogsz jól kijönni, nyugi. Ráadásul mindjárt lesz pizzád is.
- Te vagy a kedvenc bátyám.
- Kösz, de nincs több bátyád – röhögte el magát.
- Jó, de ha lenne... te lennél a kedvencem – próbálkoztam meg egy mosollyal, ahogy ránéztem.
- Na, végre mosolyogsz, Hugi – nyugtázta akaratlanul elmosolyodva rajtam – Amúgy kösz.
- Tényleg átmehetek hozzád, ha sírok este? – fogtam fel utólag az ajánlatát.
- Aha, de ez egyszeri ajánlat – szögezte le jókedvűen, csak hogy tisztában legyek vele, hogy ez máskorra nem jogosít fel.
- Akkor szerintem élek majd vele.
- Ja, élvezd ki szerintem is.