Elvarratlan szálaink

- 72 -

Az iskolánk már egy ideje készült a mai jótékonysági estre, amit "jubileumi bál"-nak hangoztattak, így tizedikes diákként a bál kezdete előtt végig ott kellett lennem díszíteni, mert minden segítő kézre szükség volt.
Az estre mindenki meg volt hívva (a bejáratnál lehetett belépőt venni), diákok, szülők, rokonok, már leérettségizett régi diákok, hogy együtt ünnepeljük, hogy idén ötven éves a gimnázium, így anyait-apait beleadott az iskola vezetősége. Az egész épület fel lett díszítve, készültek svédasztalokkal, borokkal, pezsgővel, tánctérrel, műsorokkal (többek között Lilit is felkérték zongorázni, illetve éneklésre egy színjátszós barátnőjével a műsorszámokon kívül), tombolahúzással, sőt, még csokiszökőkúttal is, ami nem tudom, kinek volt az ötlete, de megdöbbentően népszerű volt.
Tizedikesként olyan szempontból szerencsém volt, hogy csak a díszítésben kellett részt vennem, a tizenegyedikesek ugyanis ünneplőben rohangáltak az egész est alatt, mert az ő feladatuk volt a vendégek elvezetése, az üres poharak összeszedése, a tombolajegyek árusítása, a büfézés, szóval nagyjából minden, bár az ügyesebbek azért kikunyeráltak maguknak néhány közösségi órát cserébe a tanároktól.
Amikor már nem volt feladatunk, elszaladtam a mosdóba, ahol átöltöztem "bál-kompatibilis" ruhába. Azt biztosan tudtam, hogy Anya és Zsolt eljönnek, mint sok más szülő is, azt is tudtam, hogy Lili fellép, amit megígértem, hogy megnézek, illetve egyébként is érdekelt ez a bál, úgyhogy ez kapásból három ok volt, amiért nem mentem haza a díszítés után. Illetve titkon reméltem, hogy Szasza eljön, mert bár megígérte még pár napja, azóta sok víz lefolyt a Dunán, és fogalmam se volt, hogy végül tényleg eljön-e. Tegnap délután óta még nem beszéltünk, és őszintén, amennyi probléma van most a levegőben, nem akartam ezzel zaklatni.
Meghalt a legjobb barátja, amit egy hétig még csak nem is mondott senkinek. Amióta tegnap elköszönt tőlem és elindult tőlünk, annyit gondolkodtam ezen, és minden alkalommal megszakadt a szívem miatta.
És én még azt hittem, hogy az én dolgaim miatt fáradt, hogy azok terhelik le.
Gondolhattam volna rá, hogy teljesen másról van szó, és annyira bűntudatom van, hogy ezt nem tettem meg.
Bárcsak kinéztem volna a saját falaim felett, amiket a problémáim és a magamba zuhanásom húzott körém. Bárcsak többet mondtam volna neki azokról az érzéseimről, amik a barátja halálával kapcsolatban vannak bennem, amikor megtudtam tőle mindezt. Bárcsak mindent elmondtam volna neki, bárcsak eléggé éreztettem volna vele, hogy mennyire sajnálom, bárcsak ne ragadott volna el tegnap magával az a sok felgyülemlett érzés és frusztráció a veszekedésünk miatt.
Bárcsak újrajátszhatnám azt a pár percet.
Ezek mellett az utolsó, ami számít, egy iskolai bál.
Egy fekete kisestélyi volt rajtam, amihez a hajamat hullámosan kiengedve hagytam, a hétköznapi sminkemet pedig a mosdóban egészítettem ki egy korrektor réteggel, egy vörös rúzzsal és egy pici szemceruzával. A nyakamba a Szaszától kapott nyakláncomat raktam, a kedvenc, arany karkötőmmel a csuklómon, illetve a cipőmet is átvettem magassarkúra.
Épp a parfümömből fújtam magamra, amikor megrezzent a telefonom, amit a mosdókagylóra raktam le, jelezve, hogy sms-em érkezett. Ismeretlen szám volt, de egyből felismertem, hiába töröltem ki már egy jó ideje.
Apa száma volt.
"Köszönöm."
Az sms-t nézve, hangosan dobogó szívvel olvastam végig ugyanazt a nyolc betűt újra és újra egymás után, és szinte el se hittem, hogy jól látom.
Talán soha nem hallottam még a szájából ezt a szót.
Túl sokat jelentett, hogy ezt olvastam.
Először válaszolni akartam, de képtelen voltam, és nem is tudtam, hogy mit tudnék válaszolni, ezért csak lezártam az egészet és a tükörbe nézve szemeztem magammal, hagyva elszállni a gondolataimat.
Nem tudom, mit gondoljak.

Amikor kijöttem a mosdóból, egyből megkerestem Lilit, aki éppen akkor készülődött a fellépésére.
- Ügyes leszel - biztattam kedvesen, ahogy leültem mellé arra a padra, amin ő is ült a kilencedikesek osztálytermében.
Lili a vállamra döntötte a fejét.
- Olyan idegesítő, hogy utolsó vagyok a műsorszámokban.
- Mert te vagy a legjobb - nevettem el magam, mire ő is.
- Jó, igaz, talán bóknak kéne vennem - látta be Lili is nevetve - Csak olyan soká kerülök sorra, addigra ötször bealszom.
- A szomszéd teremben van a kávéház - emlékeztettem, a végzősök ideiglenesen "kávéházzá" kialakított termére utalva.
- Akkor már inkább a borozó - mosolygott derűsen az eggyel odébb lévő teremre lerakva a voksát inkább.
Mosolyogva a fejére döntöttem én is az enyémet.
- Szasza jön ma? - kérdezte Lili.
- Csütörtökön még azt mondta, hogy igen.
- Pfú, tegnap nagyon ki volt bukva rám - mesélte, ha már a bátyjáról volt szó - Pedig amúgy igaz tényt mondtam neked, csak rosszra következtettünk, ami meg nem a mi hibánk - védekezett Lili - Nekünk is csak tegnap mondta el otthon, hogy mi történt, ezt az erikes dolgot. Annyira szomorú. De akkor végül kibékültetek, ugye?
- Olyasmi.
- Akkor jó - mosolyodott el.
Pár pillanat múlva aztán újra megszólalt.
- Tudod... - nézett rám az előttünk lévő üveges szekrény tükröződésén keresztül - Én igazából nem tudtam elhinni, hogy tényleg megtette volna. Mármint, úgy igazán, szívből nem tudtam elhinni. Mással még talán, de veled nem.
- Mire gondolsz? - kérdeztem vissza.
- A bátyám, nyilván tudom, hogy képes hülyeségekre, meg én is annyiszor ki voltam már bukva rajta, meg a rossz tulajdonságain, ne is tudd, de... - kereste a szavakat, majd végül a lehető legegyszerűbben megfogalmazta - Veled más. Tényleg, minden, ő is más, meg ahogy viszonyul hozzád, és ebbe valahogy egyáltalán nem illett bele az, hogy a hátad mögött találkozgasson az exével, akármennyire is jogos volt a feltételezésünk a mi szemszögünkből. Csak valahogy... volt bennem egy megérzés, hogy ez most nem olyan - mondta őszintén - Nem azt mondom, csinálhat ő is hülyeségeket, csak veled nem ilyeneket. Veled tényleg más.
Megmelengette a szívem, ahogy ezeket hallgattam tőle, és észre se vettem, hogy akaratlanul elmosolyodtam magamban.
- Szóval szerintem eljön - tette hozzá Lili, mire mosolyogva válaszoltam.
- Remélem.
- Anyud jön? - érdeklődött.
- Igen, Zsolttal.
- Zsolt olyan cuki - mosolygott Lili.
- Tényleg az - értettem egyet - A te családodból jön valaki?
- Anya és Apa. Megnézik a fellépésemet. Meg majd biztos jótékonykodnak is ennek a sulinak.
- És lassúznak - tettem hozzá.
- Az is tuti. Ráveszem őket tombolára is. Olyan értékes nyeremények vannak!
- Én még nem láttam őket.
- Konkrétan lehet tévét nyerni, meg laptopot, nem viccelek.
- Azta - csodálkoztam.
- Azt tudod egyébként, hogy az irodalmi versenynek is ma lesz az eredményhirdetése?
Erről az irodalmi versenyről azt kell tudni, hogy még az előző hónapban volt a határidő arra, hogy a suliból névtelenül küldözgessünk be verseket vagy novellákat, amik közül majd kiválasztják a legjobb hármat sorrendben, és ezek szerint ennek ma lesz az eredményhirdetése.
Őszintén, én magamtól nem küldtem volna semmit, csak mindenki győzködött, Anya, Lili, a magyartanárom, mindenki, hogy legalább egy versecskét küldjek be, úgyhogy végül megadtam magam és beküldtem egyet-egyet a kedvenc irományaim közül, de hogy még őszintébb legyek, azóta teljesen elfelejtettem ezt az egészet.
- Ezek szerint.
- Úgy szurkolok neked! Én imádom, amiket beküldtél - lelkesített Lili, aki segített kiválasztani, hogy miket küldjek be.
- Köszi.
Igazából Lili a legtámogatóbb barátnőm, akim valaha volt.