Elvarratlan szálaink

- 27 -

[Leni szemszöge - régen]
- Szóval nem tetszik neked a Gréti – értelmeztem mosolyogva, miközben a vászonomra festettem a nappaliban, a hatéves kisfiam pedig eközben elvileg azt nézte, de volt egy olyan érzésem, hogy a tévében játszódó műsor tartja ott velem.
A fiamból kicsit nehéz kiszedni bármilyen történetet, amikről nem magától beszél (és ezek a témái általában a sport, a haverjai, a meccsek, amin az apjával voltak és a gitárja, százból egy esetben sem a lányok), de most úgy éreztem, hogy harmonikusabb hangulatban van, úgyhogy bepróbálkoztam ezzel a témával.
Ketten voltunk otthon, mert az utóbbi napokban beteg volt, én pedig otthon maradtam vele, bár ma már volt egy olyan érzésem, hogy csak akkor érzi magát nagyon betegnek, amikor ellenőrzöm és azt mérlegelem, hogy meddig maradjon még itthon.
- Fúj, nem – válaszolta Szasza gondolkodás nélkül, mire nevettem egyet halkan.
- Mi a baj Grétivel? – kérdeztem nevetve.
- Idegesítő.
Ez önmagában nem lepett meg, mert már kifigyeltem, hogy Szaszának igen határozott elképzelései vannak arról, hogy kiknek a társaságát kívánja, és kikét nem, az utóbbi kategóriába mindenki beletartozik, aki idegesíti, fárasztja vagy hülye, tehát nem felel meg a színvonalának, és nemes egyszerűséggel velük nem érintkezik. Ennek ellenére nem aggódok attól, hogy bármiféle problémája lenne a szociális kapcsolatok kialakításával vagy a közösségbe való beilleszkedéssel, mert tapasztalataim alapján egyrészt nem ő illeszkedik a közösségekhez, hanem a közösségek hozzá, másrészt pedig lássuk be, erősen van választéka barátokból, tekintve, hogy kéthetente hív fel egy újabb anyuka, hogy Szasza ráér-e valami programra, zsúrra vagy közös focizásra a gyerekével.
Mindig megmosolyogtat ez a jelenség. :)
- Tény, hogy erősen próbálkozik nálad – húztam egy újabb vonalat az ecsetemmel mosolyogva – Az anyukája szerint nagyon kedvel téged.
- Én meg nem őt.
Azt hiszem, szívtipró lesz belőle, mint az apjából. :)
- Akkor, van olyan lány, akit kedvelsz? – tapogatóztam.
- Nem kedvelem a lányokat.
- Miért?
- Mindig sírnak, sikítoznak, és mindig követnek – foglalta össze három pontban a problémáját – Idegesítő.
- A lányokat tisztelni kell, Szasza – adtam ki a leckét mosolyogva.
- Miért?
- Mert te meg fiú vagy. A fiúk, ha megnőnek, nagyobbak és erősebbek lesznek a legtöbb lánynál, de ettől még nem jobb leszel náluk, csak tudsz vigyázni azokra a lányokra, akiket szeretsz. Meg segíteni nekik. Vagy megvédeni őket.
- Apa is ezt mondta.
- Apának teljesen igaza van – mosolyogtam – Ő is meg szokott védeni engem. Tanulj tőle.
- A lányok hülyék – közölte Szasza tényként, szemtelenül mosolyogva rám attól, hogy ellent mondhatott.
- Naaa, ne beszélj így – szóltam rá, igyekezve komolynak tűnni – Ne felejtsd el, hogy én is lány vagyok, és Lili is. A lányok nem hülyék.
- De Lili az – nevetett fel rámnézve.
Nehéz leszidni a gyerekedet akkor, ha éppen magadban mosolyogsz önmagában attól, amilyen cukin nevetni tud.
Úgy szeretem a gyerekeimet.
- Ne beszélj ilyen csúnyán a húgodról, Szasza – fojtottam el a mosolyomat nagy nehezen – Őt is meg kell majd védened, ha nagyobb leszel – tértem vissza az okításomra.
- Jaj, hagyjuk már – legyintett jókedvűen.
- Szemtelen vagy – néztem rá mosolyogva.
- Nem, nem is.
- De, szemtelen vagy, és pimasz is – borzoltam össze a hajacskáját mosolyogva – Meg fogom mondani Apának, hogy ne vigyen el a meccsre szombaton.
- Ne, csendben maradok – tette a szája elé a kezét, mint ha megszeppent volna, de a ragyogó, kék szemein látszódott, hogy vigyorog.
Mint az apja. Egy az egyben. :)
- Nem kell csendben maradnod, csak beszélj kedvesen. Például mesélj a barátaidról – faggattam kedvesen – Vagy a lányokról – húztam az agyát mosolyogva, mire felnevetett.
- Most te vagy szemtelen, Anya.
- Én csak érdeklődök – védekeztem nevetve – Nem hiszem el, hogy mindegyik lány hülye az egész nagycsoportból.
- Jó, a Réka annyira nem – adta meg magát.
Napi sikernek könyveltem el, hogy végre kihúztam belőle egy lánynevet.
A legközelebbi állásinterjúmon villogtatni fogok vele.
- Ő az a barna hajú lány? – érdeklődtem, felidézve magamban Szaszáék csoportját.
- Igen.
- És, milyen?
- Csendes. Ezért nem idegesítő.
A következtetésre felnevettem.
- Szóval azok a lányok nem idegesítőek, akik csendesek.
- Ühüm – bólogatott, miközben oldalra nyúlt, hogy vegyen az egyik tálba rakott aszalt szilvából.
- Hé, nem úgy volt, hogy beteg vagy és semmi étvágyad nincs? – húztam el a tálat mosolyogva, tekintve, hogy az ebédet kihagyta, de már akkor éreztem, hogy a tévénézés miatt volt.
Szasza vigyorogva rámnézett.
- Ez gyümölcs. Egészséges.
- A borsóleves is nagyon egészséges.
- Jó, de... - rögtönzött valamit, majd inkább műköhögött párat, hogy én is belássam, hogy most azonnal szüksége van valami egészségesre.
- Hihetetlen vagy – adtam oda neki a tálat, miközben nevetve megsimogattam – Mindenesetre holnap szerintem már tudsz menni hokizni.
- Nem, mert ott hideg van.
- Majd szépen felöltözöl.
- De az kényelmetlen – nyöszörgött.
- A sportért áldozatokat kell hozni. Bajnok akarsz lenni, nem úgy volt? – idéztem őt mosolyogva.
Egyvalami teljesen biztos - száz százalékban elörökölte az apjától a versenyszellemet, és mindig alapvetésnek tekinti, hogy nyerni fog, nagyjából mindenben, amiben lehet versenyezni, de még abban is, amiben nem.
Még nem jöttem rá, hogy honnan van ennyi energiája, mindenesetre, amit csak lehet, azt kihívásnak vesz, és ebbe pont ugyanúgy beletartozik egy focizás az ovi udvarán, mint hogy akárkivel vitázik, meg kell nyernie, addig csavarva a beszélgetést, hogy a másik feladja.
Egyébként sokszor engem is megfog. :)
De jól áll neki, és ilyenkor mindig egy az egyben Cassora emlékeztet.
- De.
- Akkor szerintem holnap tudsz menni edzésre.
- Meg kell gyógyulnom, Anya.
- Lehet, hogy holnap pont olyat fogtok tanulni, amiről nem szabad lemaradnod, nem tudhatod.
- Peti már mondta, hogy mit fogunk csinálni, és az már megy.
- És mikor fogod begyakorolni?
- Amikor bajnok leszek – vigyorgott rám.
- Téged aztán nehéz megfogni – nevettem el magam.
- Igen – értett egyet derűsen.
Nevetve néztem rá, majd vele egyszerre az előszoba irányába, mert hallottuk, ahogy hazaért Casso, aki hazafelé Lilit is elhozta az oviból.
- Hazaértek Apáék – álltam fel a kanapéról, mosolyogva jelezve a mellettem ülő fiúnak, aki hirtelen már is nem volt annyira beteg, és velem együtt felpattant.
- Helló – hallottam a férjem hangját, mire megdobbant a szívem, ahogy a nappaliból sétáltam ki.
Amikor az előszobába értem, egyből észrevettem, hogy az apukája kezét szorongató Lili el van kenődve valami miatt, nem sírt, de látszódott rajta, hogy napközben valamikor igen, úgyhogy egyből odasiettem hozzá.
- Mi történt? – kérdeztem aggódva, miközben leguggoltam a kislányomhoz, magamhoz ölelve, mire Lili szorosan visszaölelt, szipogva egy kicsit.
- Mindjárt mondom – csukta be az ajtót Casso maga után, amíg pedig Lili engem ölelgetett, odament Szaszához, akivel pacsiztak egyet köszönésképpen – Megvigasztalod a húgodat, amíg anyáddal beszélek? – adta ki neki a feladatot, leguggolva elé, hogy egymagasan legyenek.
- Miért, mi van vele? – nézett Szasza a húgára.
- Kicsit bepánikolt, de nincs semmi baja, csak vidítsd fel.
- Jó, de addig beszélgessetek Anyával, amíg reklámszünet van – ment bele Szasza, mire Casso elröhögte magát.
- Oké, belehúzunk. Csak vigasztald meg valamennyire.
- Jó, jó - adta meg magát Szasza.
Az apjára Szasza mindig felnézett, szeret vele lenni, és rá hallgat is, szóval, ha senki más nem is tudja meggyőzni, ha Casso mondja, abba legtöbbször belemegy – igazából örülök, és megmosolyogtat, hogy ilyen jó kapcsolatuk van, bár Cassot párszor megkértem már, hogy árulja el a titkát. :)
Mivel Casso beszélni akart velem, simogatva elengedtem Lilit, felegyenesedve.
- Ölelgesd meg a bátyádat is – suttogtam Lilinek mosolyogva, majd Szaszára néztem, aki csak annyit szűrt le, hogy róla mondtam valamit, ezért gyanakodva nézett rám, ösztönösen ellenkezve, akármi is fog történni, de ahogy a kis Lili odament hozzá, és megölelte, vagy nem akart, vagy nem mert ellenkezni, mire elmosolyodtam.
- Jössz filmet nézni? – dobta fel a húgának, mire halkan elnevettem magam.
Minden szentnek maga felé hajlik a keze, azt mondják. :)
Mindenesetre a látványtól majdnem elolvadtam, ahogy megölelték egymást.
- Baj van Lilivel? – kérdeztem Cassotól, ahogy a gyerekek bementek a nappaliba.
- Nem, nincs gáz, csak bepánikolt, hogy elválunk – nézett Casso utánuk, majd rám.
- Mi? – pislogtam döbbenten.
- Bementem Liliért, az óvónő mondta, hogy egész nap sírt. Elvileg valami Brigi szülei elváltak a csoportból, mesélt róla Lilinek, Lili meg kiborult. Megijedt.
- Te jó ég – aggodalmaskodtam – Beszéltél vele?
- Ja, ahogy kijöttünk, meg a kocsiban is. Nem tudom, ez a Brigi mit mondott neki, de konkrétan meg volt győződve arról, hogy elválunk, választania kell közülünk, de nem tud, meg biztosan nem látja akkor a másikat majd, és hogy ő ezt nem akarja, meg ilyenek. Aztán megkérdeztem tőle, hogy ez így honnan jött, vagy miért válnánk el, nyilván, csak az a lány paráztatta be, szóval nem volt alapja rá, meg szerintem előtte nem is nagyon tudta, hogy mit jelent ez, úgyhogy kábé elmagyaráztam neki, hogy mi van, de azért beszélj vele te is.
- Szegény – szomorodtam el a lányunk miatt – De hát előttük alig veszekedtünk, pont most hétvégén voltunk sütizni, tegnap filmeztünk is közösen, szerinted a gyerekek azt érzik, hogy nem jó a kapcsolatunk? – kezdtem el aggódni egyből.
- Mondom, hogy csak bepánikolt, ne gondold túl.
- Vagy attól tart, hogy nem fogjuk szeretni egymást?
- Aha, mert mondta neki ez a Brigi, vagy ki, hogy akkor válnak el a szülők, ha nem szeretik egymást, és ettől beparázott, hogy mi lesz, ha majd valamikor, valamiért ne szeretnénk egymást. Meg hogy én ne szeretnélek téged.
- Mit mondtál neki?
- Hogy olyan nem lesz.
A lányunkról beszélgettünk, és aggódtam is miatta, de a férjem mondatára akaratlanul elmosolyodtam, mert megdobogtatta a szívemet vele, amit látott rajtam, úgyhogy egy apró mosollyal az arcán adott időt, hogy elolvadjak ettől.
- Szétdicsértelek neki, nyugi – mosolygott Casso derűsen – Még kisujjesküt is kért tőlem, hogy nem hagylak el. Kábé letettem a második hitvesi eskümet.
- Ez igazából engem is megnyugtat – néztem rá elmosolyodva.
- Hallod, ma már megkérdőjelezett a saját lányom, hogy veled maradok-e, ha most te is, komolyan azt fogom hinni, hogy valamiről nem tudok – röhögte el magát rámnézve.
Nevetve a nyaka köré fontam a karom, mire átölelte a derekam, és megcsókoltuk egymást.
- Arról nem tudsz, hogy a fiadat nagyjából minden lány idegesíti, azokat kivéve, akik csendesek – meséltem neki a frissen szerzett információmat jókedvűen mosolyogva – Sajnos túl nagy a lányok érdeklődése iránta, ezért átléptek az „idegesítő" - zónába. Ismerős jelenség esetleg?
- Ja, ugyanilyen voltam. Amúgy Réka nem idegesíti annyira.
- Ne már, neked előbb elmondta?
- Még a múlt héten.
- Na jó, ez hivatalosan is nem fair – közöltem nevetve – Mit tudsz még?
- Valamelyik délután, amikor már az összes haverja hazament, valahogy összesodródott Rékával, és dumáltak. A csaj meg fogja hívni a szülinapjára elvileg.
- Mondjuk Szaszát eddig nagyjából az összes zsúrra meghívták.
- Aha, csak a felére nem volt kedve elmenni, ha valaki olyané volt, akit nem bír, de azt mondta, hogy ezt még meggondolja.
- Mindenképpen meg kell fontolnia, hogy méltó-e Réka bulija arra, hogy megtisztelje a jelenlétével – nevettem, mire Casso szórakozottan elmosolyodott.
- Rohadt nagy arc amúgy.
- Én is imádom – mosolyogtam – Emlékeztet valakire.
- Ja, engem is.
A világ legegyértelműbb ténye mindkettőnk számára, hogy a legtöbb dologban már most kiköpött apja a kissrác. :)
- Mit szólsz, ha ma vacsira pizzát rendelünk, és családilag pizzázunk egyet? – kérdeztem a mellkasát megsimítva, mert a Lilivel történtek után ma mindenképpen szerettem volna valami közös programot – Szerinted meglepiből rendeljük nekik, vagy mondjuk el, hogy megkérdezhessük, hogy milyet kérnek?
- Hát, mondjuk pont ugyanazt fogják kérni, mint mindig máskor.
- Esetleg rendelhetnénk nekik hozzá valami szörnyen egészségtelen sütit, gesztenyepürét, vagy somlóit... vagy társasozhatnánk, és aközben pizzázunk – ötleteltem.
- Most beparáztál, hogy nem tartják elég jónak a családi életünket? – mosolyodott el rajtam.
Először ellenkezni akartam, aztán végül rájöttem, hogy nem megy.
- Igen – láttam be kellemetlenül.
- Ezt most túlgondolod – jelezte őszintén, megsimítva.
- Mindent túlgondolok.
- Ja, én meg nem véletlen mondom mindig, hogy ne tedd.
- De ha esetleg gyerekként ők valami olyat éreznek, amit mi még nem érzünk? A gyerekek mindent megéreznek, főleg a családi légkörben.
- Nem tudják megérezni azt, ami nincs, főleg a kapcsolatunkban. Lilit egy random csoporttársának a random szüleinek a válása, meg ahogy a kiscsaj elmesélte neki, pánikoltatta be, de egyrészt semmi alapja nem volt rá, másrészt meg fél órája magyaráztam el neki, hogy amúgy mi az a válás.
- Jó, tudom, de mégis...
- Leni – mosolygott rám „túlgondolod, szóval ne is folytasd"-stílusban.
- Tudod, hogy bizonytalan típus vagyok. És ha a kislányunk azért sír, mert megijed attól, hogy elválnak a szülei, és összeomlik a családi életünk, akkor minden okom megvan aggódni, hogy valamit nem csinálok, vagy nem csinálunk jól. Nem akarom, hogy okuk legyen az aggodalomra.
- Nincs okuk, és neked se.
- De valamiért mégis azt érezte, hogy...
- Szöszi – szakított félbe mosolyogva – Nyugi. Nincs semmi gáz. Beszélj vele te is, már én is mindent elmondtam neki, és megnyugszik, csak a barátnője beparáztatta. Ha akarod, beszélek Szaszával, hogy magyarázza el ő is Lilinek, hogy mi van.
- Szaszának mondjuk biztosan elhiszi, ő azért harmadik fél, meg neki mindig hisz. És akkor már hárman mondtuk ugyanazt.
- Megdumálom vele.
- Ő nem fog elbizonytalanodni, ha felhozod neki ezt?
- Úgy ismered, mint aki elbizonytalanodik? – mosolyodott el Casso.
- Jó, oké, igazad van – fújtam ki egy adag levegőt.
Egy pár pillanatig egymás szemébe néztünk, de érezte rajtam, hogy valamit nem mondok ki, úgyhogy elmosolyodott, azt jelezve ezzel, hogy mondjam.
- Biztosan nem szúrok el semmit anyaként? – kérdeztem, őszinte választ várva.
- Rohadt jó anya vagy, Szöszi, higgy nekem.
A válaszára a mellkasának döntöttem a fejem, mire átölelt.
Szeretem benne, hogy így meg tud nyugtatni, akármennyire is el tudok bizonytalanodni, még harminc évesen, hat év anyaság után is.
- De azért azt a pizzázást találjuk ki – ragaszkodtam hozzá.
- Oké, kitaláljuk.
- Este nézünk valamit, ha a gyerekek lefeküdtek?
- Aha. Folytassuk azt a filmet, amit már háromszor elkezdtünk, mindig lekapcsoltuk a közepén, és most is ez fog történni – dobta fel derűsen, mire felnevettem.
- Benne vagyok.
Közben meghallottuk, hogy véget ért a reklámszünet a nappaliban lévő tévében, úgyhogy ez egy jelzés volt, hogy lejárt a beszélgetési időnk. :)
- Még egy percet azért kapunk, nem? – kérdezte Casso a gödröcskéivel az arcán a nappali felé pillantva.
- Talán megengedik – nevettem, majd egymáshoz hajoltunk, hogy kiélvezzük.
Néhány hosszú, mosolygós csók után, ahogy elhajoltunk egymástól, halkan megszólaltam.
- Szeretlek.
Casso mosolyogva nyomott még egy csókot a számra, majd ő is megszólalt.
- Hangosabban, hogy bent is hallják – válaszolta derűsen, mire nevetve átöleltem.
- Olyan cukik a gyerekeink – mondtam, csak úgy, mosolyogva.
- Ja. Emlékeztetnek valakire – nyomott egy puszit a hajamba, az én szófordulatommal élve, mire mosolyogva ránéztem.
Nem tudom, mivel érdemeltem ki, de nagyon hálás vagyok miatta.