Elvarratlan szálaink

- 55 -

Szaszáék családi találkozójára Leniékkel együtt mentem - Szasza a mai, pénteki tanítás után délután értem jött, átvitt magukhoz, majd öten beültünk az apukája kocsijába, hogy a helyszínül szolgáló étteremhez utazzunk.

A volánnál Casso ült, az anyósülésen természetesen Leni, mi hárman, Lili, Szasza és én pedig hátul ültünk. Én ültem középen.
Az út olyan fél óra lehetett, Szasza szülei beszélgettek az út közben, Lili zenét hallgatva pihengetett (elfáradt a mai tanítási nap során, szóval azt mondta, hogy muszáj feltöltődnie, hogy szociális kapcsolatokat tudjon kialakítani majd), én pedig mosolyogva Szasza felé fordítottam a fejem - az egyik tenyere a combomon pihent, a pillangóim pedig minden apró simítására csapkodni kezdtek a gyomromban.
- Emlékszel, amikor a szalagavatótok főpróbája után Márk vitt minket kocsival? - kérdeztem tőle mosolyogva, halkan, mire rámnézett.
Közel volt az arcunk egymáshoz, ahogy egymás felé fordítottuk őket, ami miatt szerelmes görcsbe ugrott a gyomrom, és kellemes melegség töltött el.
- Aha - válaszolta egyszerűen, a gödröcskéivel az arcán - Megvan azóta a Don't Stop Me Now-remix?
A felhozott emlék hatására felnevettem.
Oké, szóval ennyire jól emlékszik.
- Nem, nincs - nevettem.
- Mondjuk szerintem sose volt meg - jegyezte meg szórakozottan.
- Tényleg nem - vallottam be nevetve - Csak onnan jutott ez eszembe, hogy akkor is hátul ültünk egy kocsiban és megfogtad a combom.
- Emlékszem. Utána kísértelek haza.
- Igen - mosolyodtam el.
- Meg nekem estél a kocsiban.
- Na jó, arról nem beszélünk - jelentettem ki felnevetve.
- Pedig lenne mit. Tudna mesélni a mellkasom.
- Elbeszélgethetne a combommal - vágtam rá szemtelenül rámosolyogva, mire derűsen nézett rám.
- Nem értem, miről beszélsz - közölte Szasza jókedvűen, a gödröcskéivel az arcán elnézve egy kicsit, miközben a combomon lévő kezével újra megsimított.
Az eddigiekkel ellentétben ez jóval intimebb, felfűtöttebb simítás volt, a tenyerével végigsimítva a combomon, a belsőcombomra is benyúlva, majd teljesen természetesen kihúzta a kezét onnan.
Szó szerint libabőrös lettem.
Elpirulva ösztönösen körbepillantottam, hogy ezt látta-e valaki a családjából, persze nem volt durva külső szemlélő számára sem, de azért jó tudni.
- Nem néztek, nyugi - hajolt a fülemhez mosolyogva, halkan belemondva.
Megilletődötten nevetve felhúztam a felsőm ujját a karomon, hogy lássa, hogy jelenleg libabőrös vagyok miatta, miközben mosolyogva néztem rá.
Szasza a gödröcskéivel az arcán pillantott a karomra, majd rám.
- Asszem nem jó helyen vagyunk - jegyezte meg, tekintve, hogy mellettem ül a húga, előttünk meg a szülei.
Halkan nevettem egyet, majd picit áthelyezkedtem az ülésen.
- De, tökéletesen - mondtam mosolyogva, miközben nekidöntöttem a fejem a vállának.
Szasza belepuszilt a hajamba, majd összekulcsoltuk az egymás felé eső kezeinket, és az összeérő combjainkon pihentettük őket.
- Majd bemutatod nekem az embereket? - kérdeztem tőle.
- Aha, persze.
- És hogy lesz a program?
- Nem tudom, bemegyünk, bemutatkoztunk, leülünk kajálni, közben beszélgetünk, meg utána is, aztán amikor a hiperaktívabbak már nem bírnak egy helyben ülni, szétklikkesedünk, dumálunk külön-külön is, billiárdozunk, mit tudom én, aztán még szerintem lesz valami torta is, ha már szülinapokat ünneplünk. Ne gondold túl.
- A hiperaktívak között kikre gondolsz? Mondjuk Márkra? - mosolyogtam.
- Márk szerintem tíz perc után sem fog tudni bírni magával - röhögte el magát - Ő az első, aki ilyenkor elkezd valami random tevékenységet csinálni, de amúgy az összes létező élethelyzetben. Ha megfigyeled, mindig csinál valamit, rugózik a lábával, dobál valamit, táncol, mindenen dobol, amin lehet... - sorolta gondolkodás nélkül, derűsen.
- Igen, ezt észrevettem - bólogattam nevetve.
- Nem bír magával a gyerek.
- Kicsit tényleg hiperaktív.
- Az, de én ezt bírom benne - mondta Szasza jókedvűen - Márk alvás közben is össze-vissza forgolódik, akkor se bír megmaradni nyugton - röhögte el magát, ahogy belegondolt.
- Kisebbként durvább volt - fordult hátra Leni mosolyogva.
- Ja - értett egyet Szasza vele, miközben jókedvűen röhögött egyet - Rohadt vicces volt.
- Mit csinált? - nevettem én is, mire Casso válaszolt.
- Régebben, amikor mi vigyáztunk Márkra is, mert Ricsiék nem értek rá, és elvittük a három gyereket valahova, vidámparkba, játszótérre, strandra, mit tudom én, konkrétan a figyelmünk hetvenöt százaléka csak Márkra ment - mesélte Casso vezetés közben röhögve.
- Mindig le kellett szedni valami fáról - tette hozzá Leni.
- Az, meg folyamatosan elkóborolt, becsapódott valami másik családhoz, ahonnan összehaverkodott egy random másik gyerekkel, meg bevonták valami fakard-párbajba, nyert egy kupont egy hintós-körre, akkor oda el kellett vinni... - folytatta Casso, mi pedig nevetve hallgattuk.
- Ez cuki - mosolyogtam, mert tényleg jópofa volt hallgatni.
- Márk néha olyan egyértelműen ricsis - nézett Leni a férjére.
- Na, és te milyen voltál gyerekként? - fordítottam a fejem a barátom felé mosolyogva.
- Ezt a kérdést még tartogasd magadnak addig, amíg nem a családommal leszünk egy kocsiban - nézett vissza rám Szasza szórakozottan - Nincs kedvem kiugrani innen.
Nevetve dőltem vissza rá újra.
- Akkor majd felhozom az étteremben a főfogás közben - vigyorogtam magamban.
- Apa, mi Regivel mégse megyünk erre a kajálásra, ha nem baj - szólt előre Szasza az apjának a gödröcskéivel az arcán.
Nagyon jókedvű út volt.