Elvarratlan szálaink

- 70 -

Nem tudom, hogy miért, de ott volt, egy lépésnyire az ajtónktól, és ahogy egymással szembekerülve összetalálkozott a tekintetünk, ő is pont ugyanúgy meglepődött, mint én - szinte egyszerre történt, hogy én kijöttem az ajtón, ő pedig csengetett volna be hozzánk.
Megálltunk egymással szemben.
A lépcsőház csendjében még az is visszhangzott, ahogy elakadt a levegő a torkomon az első pillanatban.
Nem álltam készen rá.
- Hova mész? - kérdezte Szasza végigpillantva rajtam, tekintve, hogy felöltözve most indultam valahova otthonról.
Egy pár pillanatig nem válaszoltam, csak végül keserűen visszaidéztem őt.
- Baj, ha nem megyek bele?
Csak hogy érezze.
Szasza egyből értve az utalásomat, elkapta a tekintetét egy pillanatra, majd visszanézett rám.
- Hozzám indultál?
- Szerinted? - tártam szét a karjaimat kiborulva.
A lépcsőház falai visszhangozták a dühömet és az elkeseredettségemet, ami csak jobban elmélyítette bennem ezeket az érzéseket.
- Miért jöttél ide? - néztem rá homályos tekintettel.
- Beszélni akarok veled, Regi.
Erre a mondatra fájdalmasan dobbant egyet a szívem.
Ismerem ezt a mondatot, ebben a stílusban és élethelyzetben.
Megölt, hogy újra hallanom kellett, ráadásul pont tőle.
- Miért csak most? - borultam ki - Az elmúlt egy hétben miért most először?
- Csak hagyj beszéljek veled. És nem itt a lépcsőházban.
Gyomorgörccsel néztem fel rá.
- Miről akarsz beszélni?
- Hagyj menjünk be - kért meg újra.
- Egy napja nem hívtál vissza, se nem írtál, pedig láttad is... - soroltam kiakadva.
- Nem telefonban akartam ezt veled, Regi.
Könnyes szemekkel, feszülten elnevettem magam, majd ránéztem.
Tudtam, mi fog következni. Megjelent egyből bennem, hogy milyen mondatokat fogok hallani ezután.
A szemembe akarja mondani azt, amitől a legjobban féltem.
Bárcsak ne csinálta volna ezt.
Bárcsak megkímélt volna ettől a beszélgetéstől, amit egyszer már átéltem és a legnagyobb félelmem volt újra végigcsinálni.
Annyi különböző mondat visszhangzott a fejemben, amikre számítottam tőle ebben a helyzetben, hogy együtt mind azt erősítették bennem, hogy borzasztóan érzem magam.
- Miért? - kérdeztem vissza, remélve, hogy talán ezzel a kérdéssel legalább nem ugyanolyan fordulatokat fog venni a beszélgetésünk és nem ugyanazon a sablonon megyünk végig, mint tavaly tavasszal.
- Mert olyan téma, amiről élőben akarok beszélni.
Egy kicsit mindig féltem az olyan beszélgetésektől, amik csak élőben folyhatnak le és előre érződik, hogy azért, mert szörnyű a vége és nehéz lesz, csak így korrekt.
Remegő szívvel, rá se nézve kinyitottam magam mögött az ajtót, Szasza pedig bejött utánam a lakásunkba.
Egyikőnk se vette le a kabátját, vagy a cipőjét, vagy akármi, csak megálltunk egymással szemben az üres lakásunk vészjósló falai között a feszültségtől megremegő előszobában.
- Miért pont most jössz? - kérdeztem tőle őszintén, mindent megelőzve, megtörve a csendet.
Szasza feszülten beletúrt a hajába, majd a kérdésemre nem válaszolva, visszakérdezett.
- Haragszol most rám, Regi?
A kérdésére a szememet megtörölve, kínosan elnevettem magam.
Ha már ő is, én is kimondott válasz nélkül hagytam a kérdését, csak feltettem egy újat, mert nem bírtam tovább várni vele.
- Hol voltál tegnap?
Szasza erre egyből rámnézett, így egymás szemébe néztünk.
Meglepődött a kérdésemen, de nem láttam azt rajta, mint ha jogtalan lett volna. Sokkal inkább az suhant át a tekintetén, hogy van valami, amit tényleg nem tudok, és beletaláltam, ez pedig fájt.
Minden egyes bizonyítékot gyűlöltem.
Szasza idegesen biccentett egyet, majd újra rámnézett és megállapította rólam, utólag válaszolva a saját kérdésére:
- Oké, haragszol rám.
- Nem tudom, hogy feltűnt-e, de jelenleg borzasztóan érzem magam! - mutattam magamra kiborulva.
- Miattam?
- Igen, miattad! Hol voltál, Szasza? - ismételtem meg a kérdésemet akaratlanul könnyes szemekkel, gyenge hangon.
Szasza feszülten rágózva elkapta a tekintetét, a gondalatait futtatva.
Vibrált közöttünk a robbanásra váró feszültség.
Szinte megszakadt a levegő attól, ahogy aztán idegesen elröhögve magát, rámnézett és megszólalt.
- Ezt most úgy kérdezed, mint ha épp minimum csalnálak.
Könnyes szemekkel, kiborulva széttártam a karjaimat, hogy igen, pont erre gondoltam, mire Szasza egy újabb, pattanásig feszült röhögés kíséretében elfordította a fejét.
- Baszki, Regi! - nézett vissza rám idegesen, miközben valami megvillant a szemében, ahogy ez merült fel ellene.
- Mondj jobb magyarázatot akkor!
- Te most csak viccelsz, ugye? - kérdezte tőlem egyenesen, a hangján emelve, ahogy ettől a feltételezéstől kiakadt.
Nem válaszoltam, mert az ő válaszára voltam kíváncsi, ő viszont újra rákérdezett.
- Mit gondolsz, Regi, most már érdekel, szerinted komolyan megcsallak?
- Eszembe jutott, igen! - vágtam rá jobban megemelve a hangomat az övénél, a szemébe nézve.
Erre először inkább nem is mondott semmit, csak egy keserű, ideges mosollyal az arcán nézett a szemembe. A robbanás határán volt.
- És nem hibáztathatsz azért, hogy ezt feltételezem! - folytattam - Mégis mire kellett volna gondolnom? Egyik napról a másikra elhidegültél tőlem, nem kerestél, nem akartál beszélgetni dolgokról, nem írtál vissza, nem hívtál vissza, nem értél rá tegnap és meg se mondtad, hogy miért nem, mindeközben viszont a volt barátnőddel beszéltél, amíg én az utóbbi napjaimat azzal töltöttem, hogy nem értek semmit, és szörnyen megalázó, bizonytalan helyzetben érzem magam!
Amikor a volt barátnőjét említettem, Szasza rámpillantott, majd ezzel kapcsolatban egyből rá is kérdezett.
- Ezt honnan tudod?
- Tíz perce telefonáltam Lilivel! - vágtam rá szinte kiáltva.
Szasza idegesen elkerekedett szemekkel elröhögte magát, és éreztem, ahogy ettől akadt ki igazán.
- Mert a húgom mit tud? - akadt ki ezen, döbbenten attól, hogy ilyen egyáltalán feljött - Teorizálni a barátnőmmel, hogy biztos megcsalom az exemmel! Baszdmeg - hitetlenkedett feszülten széttárva a karjait.
- Úgy beszélsz, mint ha nem adtál meg volna minden okot a kételkedésre!
- Persze, nyilván megcsaltalak Kírával pénteken, azért nem mentem el a főpróbádra, rohadt logikus, minden okot megadtam erre a feltételezésre, tényleg! - vágta rá szarkasztikusan.
Nem tagadta le, hogy beszélt vele, még pontosította is, hogy Kíra volt az, ami egyértelműen alátámasztotta azt a tényt, amit Lili mondott.
- Mi volt a terved, amiért elindultál hozzám? Beugrasz, hogy szakíts velem valamiért, ami meg se történt, csak a húgommal együtt a hátam mögött összeraktátok? - mutatott felém kiakadva.
Nagyon dühös voltam, így gondolkodás nélkül vágtam rá:
- Nem kellett volna Lili ahhoz, hogy feltételezhessem ezt, mert minden jogom megvan hozzá! És ezt az a barátnőd mondja, akivel az előzőt csaltad meg, szóval ne csinálj úgy, mint ha elvetemült gondolat lett volna tőlem! - vágtam a fejéhez őszintén, mire Szasza szemei idegesen kitágulva villantak meg, ezzel egyszerre ledöbbenve, hogy ezt felhoztam.
- Mint ha Emmával beszélnék, baszki!
- Most jelenleg kifejezetten meg tudom érteni őt!
- Na jó - fordította el a fejét feszülten elröhögve magát.
- Találkozgattál Kírával? - kérdeztem rá egyenesen.
Szasza széttárta a karjait.
- Nem, baszki, ez honnan jött? - hitetlenkedett.
- Lili hallotta tőled, ahogy arról beszéltél Márkkal, hogy találkoztál vele.
- Összefutottam vele, nem találkozgattam, Jézusom! Lehet, nem félinfók alapján kéne ítélkeznetek felettem mondjuk!
- Nem ítélkezek, csak nincsenek információm, ezért valamit feltételeznem kell, és azok alapján, amiket én tudok, nem volt alaptalan feltételezés!
- Nem lenne alaptalan, valaki mással kapcsolatban, aki nem én vagyok! - mutatott magára, rávágva.
- Nagyon idegesít, hogy jogtalannak tartod a feltételezésemet!
- Mert nem a kibaszott exed vagyok, aki meg tudott csalni, miközben egy szar volt az életed! - emelte ő is tovább a hangját, mint én, és egyre hangosabban, egyre indulatosabban beszéltünk egymással - Bocs, hogy felbasz, csak mert amúgy ez kurvára sértő, miközben összesen annyi történt az elmúlt egy héten, hogy kevesebbet beszéltünk, erre meg egyből az jön, hogy megcsaltalak az exemmel, meg vele találkozgattam, miközben veled dobtam egy délutánt, és a húgomnak kell befújnia a hátam mögött! Ha mindenből, amit eddig mutattam neked, meg amiket érezhettél rajtam, az jött le, hogy olyan valaki vagyok az életedben, aki fogja magát, és megcsal az exével, miközben amúgy tisztában van az előző szakításoddal, és épp össze vagy omolva az apád miatt, meg kibaszott durva dolgokon mész keresztül, pszichológushoz jársz, pánikrohamaid vannak, traumáid, ha olyan ember vagyok a szemedben, aki szerinted mindezek mellett meg tudná ezt csinálni veled, akkor tudod mit, szakíts is velem, baszki! Igaz, hogy erre mondjuk konkrétan kurvára semmi okot nem adtam ezen a pár kihagyott napon kívül az utóbbi lassan fél évből, de ha te ezt komolyan gondoltad, akkor nem tudom, miről beszélgetünk most!
- Mire gondoljak, ha szándékosan kihagysz dolgokból? - csattantam fel - Mire gondoljak, ha tudom, hogy van valami, amiről nem tudok, csak azt próbálod elhitetni velem, hogy nem létezik, miközben érezhetően megváltoztak a dolgok közöttünk azóta, hogy Apának balesete volt?
- És ez egyből azt jelenti, hogy megcsaltalak.
- Ez azt jelenti, hogy valamiről nem akarod, hogy tudjak, ami igen, simán lehet megcsalás is!
- Mert ha valamibe nem akartalak belevonni, az biztos nyilván azért van, mert hátba akarlak szúrni! - vágta rá kiakadva.
- Nem vagy velem őszinte!
- Oké, te az voltál, amikor januárban apád random megjelent? - hozta fel idegesen elröhögve magát - Nem, de rohadtul soha nem hoztam volna fel ellened, mert nyilván nem azért nem beszéltél róla, mert ki akartál baszni velem, és én se azt feltételeztem, hogy valami másik faszival vagy, akivel éppen velem egyszerre kavarsz!
- Nem hozhatod ezt párhuzamba azzal, hogy napok óta kizársz és ignorálsz!
- Ignorállak? - kérdezett vissza megakadva ezen a kifejezésen.
- Igen, ignorálsz!
- Ja, tényleg, pont azért jöttem ide, mert épp ignorállak!
A veszekedésünk tetőpontjához közelítettünk, és éreztem, ahogy minden egyes kimondott szó csak fokozza tovább a feszültséget, robbanásra várva.
- Egy teljes napig arra se méltóztattál, hogy visszahívj, miután egész héten csak én kerestelek téged!
Szasza idegesen a hajába túrva elröhögte magát, majd rámnézett és az indulatoktól hevesen, szarkasztikusan csak ennyit vágott rá:
- Bocs, hogy nem értem rá, miközben a legjobb barátomat temettem, tényleg, Regi, mindenképpen rólad szólt ez!
A mondatára minden dühöm döbbenten megtorpant bennem, én pedig sokkolva néztem rá.
Mindenre számítottam, csak erre nem.
- Tessék? - lepődtem meg, mert először el se hittem azt, amit hallok.
Szaszával egymás szemébe néztünk, majd végül ő törte meg a csendet.
- Ennyi történt, Erik meghalt - mondta ki, ami olyan szinten szíven ütött, hogy megszólalni se tudham - De ja, nyilván, megcsaltalak az exemmel! Tudod, mikor beszéltem Kírával? Erik temetésén! Ott voltam tegnap, és hidd el, senkire nem volt hangulatom ráhajtani, hogy megcsaljalak.
Óriási bűntudat fogott el azzal, ahogy ezt mondta, és hang se tudott kijönni a torkomon.
- Mikor történt ez egyáltalán?
Szasza maga elé nézett, az ablak irányába.
- Múlt hét szombaton.
- De a cukorbetegsége miatt...?
- Ja - válaszolta kedvtelenül nézve maga elé - Az utóbbi időben egyébként is egyre többször vitték be kórházba. Kialakult valami szar szövődmény a cukorbetegségéből. Egyik napról a másikra történt.
Azzal, hogy ez kibukott belőle, a tetőpontot elérő veszekedésünk hirtelen elcsendesedett, mert ennek tudatában már én se tudtam annyira dühös lenni.
- Nagyon sajnálom, Szasza - mondtam őszintén, halk hangon.
Szasza nem mondott semmit, csak beletúrt a hajába.
- Miért nem mondtad? - kérdeztem tőle ránézve.
Szasza visszapillantott rám.
- Hogy mondtam volna? Konkrétan egy nappal az után volt ez, hogy elütötték volna apukádat. A szemem előtt omlottál össze.
- Mondhattad volna - szomorodtam el azon, hogy nem tudtam az a valaki lenni, akivel megoszthatta volna azt, hogy meghalt a gyerekkori legjobb barátja.
- Nem ment, Regi - fordította el a fejét Szasza - Amikor megtudtam, következő nap kocsiba ültem és egyből jöttem át hozzád, és eredetileg fel akartam hozni ezt, csak ugye akkor volt, hogy nem voltál itthon, mert apukádnál voltál a kórházban, szóval utánad mentem, végignéztem, hogy rohadtul kivagy most, és egyszerűen képtelen voltam arra, hogy ezt most a nyakadba zúdítsam, mert ismerlek. Velem foglalkoztál volna, nem a saját problémáiddal. Meg ez nem is olyan, hogy csak úgy könnyen tudok beszélni róla - tette hozzá - Márknak pár órája mondtam ezt, azonkívül neked mondom először.
- A családodnak se mondtad előtte? Senkinek? - csodálkoztam megszakadt szívvel.
- Nem. Tizennyolc éves vagyok, és meghalt a gyerekkori barátom. Nem olyan téma ez, amit olyan szívesen ismételgetek, legalábbis ott még nem tartok, hogy ne legyen kurva szar minden alkalommal, amikor kimondom akárhogy.
A hajamba túrva próbáltam feldolgozni ezt az egészet.
Tényleg azt hittem, hogy az én problémáim terhelték le.
- Meg neked is rohadtul megvannak a saját problémáid - folytatta - Azzal, hogy nem akartam ezt is rád helyezni, nyilván nem az volt a célom, hogy a végén miattam érezd magad szarul, mert a húgommal együtt arra jutottatok, hogy megcsallak Kírával. Rohadtul azt hittem, hogy bízol bennem annyira, meg neked is megvan, hogy nem tudnálak megcsalni, Regi.
- Bízom benned, nem erről van szó! - védekeztem.
- Azért kérdezted így, hogy hol voltam tegnap, ugye? Mint ha valami utolsó kurvával találkozgatnék a hátad mögött, miközben veled meg dobtam a délutánt! - tárta ki az egyik karját kellemetlenül elröhögve magát - Ha már beálltál a "Szasza egy hűtlen fasz"-sorba - mutatott felém.
- Nem ezt mondtam!
- Csak azt, hogy minden okod megvolt azt feltételezni rólam, hogy megcsallak, mert Emmát is megcsaltam veled!
- Nem így akartam, hogy hangozzon ez!
- De így hangzott!
Tehetetlenül széttártam a karom, Szasza pedig pár pillanat múlva megszólalt újra.
- Én csak azt nem fogom fel, Regi, hogy hogy lehettél ennyire meggyőződve arról, hogy meg tudlak csalni az exemmel, amikor egy hete apukád baleseténél még konkrétan... - túrt a hajába kiborulva, be se fejezve a mondatát, mert úgy is tudtam, hogy mire gondol - Vagy így ki a szarral tudnálak megcsalni?
- Én csak arra a megérzésre hagyatkoztam, amit egy évvel ezelőtt pontosan ugyanígy éreztem! - válaszoltam - Ugyanilyen volt, ugyanazt éreztem Bencén, amit most, az utóbbi napokban rajtad, mert elhidegültél, éreztem, hogy valamiről nem akarod, hogy tudjak, nem kerestél, nem hívtál vissza... talán te most nem helyezed bele magad az én szemszögembe, de hidd el, hogy az én oldalamról igenis összeillettek a dolgok annyira, hogy elképzelhetőnek tartsam!
- De miért csalnálak meg? - tárta szét a karjait hitetlenül az egésztől.
- Mert jelenleg nem vagyok ideális barátnő! - jött ki belőlem őszintén - Egy ideális kapcsolat nem az egyik fél lelki problémái köré épül, nem úgy végződik egy tökéletes randink, ahogy pénteken végződött, vagy ami vasárnap történt, nem vagyok stabil lelkileg, és el tudtam képzelni, hogy neked ez sok, hogy lehúz, hogy már megint visszaestem, hogy hiányzik neked az a stabilitás a kapcsolatunkból, amit nekem kellene hozzátennem, minderre rá pedig egy olyan másik lány merült fel, akiről tudom, hogy korábban pont ilyen szerepe volt az életedben, ismer téged, volt már menekülőd korábban, támaszkodhattál már rá, minden összeillett és egy idő után már szörnyen nehéz lett volna nem hinni benne!
- Mert azt gondolod, hogy én nem azért léptem kicsit vissza tőled, mert én se vagyok ideális barát most? - vágta rá magára mutatva - Hidd el, hogy szar volt, mert tudom, hogy veled kellett volna lennem az utóbbi egy héten, ha jó barátod lennék, aki egyben van most és az a támasz tud lenni, ami most kell neked, ezt tettem volna, tudod, hogy ezt tettem volna, de most a napokban konkrétan többet ártottam volna neked, mint segítettem volna.
- Az utóbbi napjaim arról szóltak, hogy aggódtam miattad, vagy hogy most mi van a kapcsolatunkkal! - tört ki belőlem - Tegnap a próbánk után majdnem sírva hívtam fel Anyát, hogy mit csináljak, mert teljesen az volt bennem, hogy valamit elrontottam, valami baj van velem, vagy nem voltam jó barátnőd, ami miatt most itt vagyunk! És nem azért mondom, rendben van az, ha egyedül jobban fel tudod dolgozni ezt, de te konkrétan csak kihagytál ebből, eltűntél és egyedül hagytál válaszok nélkül! Nem hibáztathatsz azért, hogy ebben a bizonytalanságban már arra gondoltam, hogy nem véletlenül nem vonsz bele!
- Nem hibáztatlak, Regi, csak kurvára ideges vagyok attól, hogy nem akartam ezt úgy elbaszni, hogy ilyenek legyenek benned miattam! - nézett rám kiborulva.
- Biztos én is túlgondoltam valamennyire, vagy túlaggódtam az eddigi tapasztalataim miatt, de nem veheted el tőlem azt, hogy egy része jogos volt!
Szasza gondterhelten, a fejét hátradöntve megdörzsölte az arcát.
A veszekedéstől hevesen verő szívvel néztem őt.
Szasza sincs jól.
Egyikünk sincs jól.
Pár pillanat múlva a szemembe nézve megkérdezett.
- Miért nem mondtad, amikor bementél a kórházba apukádhoz?
A kérdésére egy pillanatra elbizonytalanodtam.
- Anyának azért nem mondtam, mert aggódott volna miattam - válaszoltam a földön tartva a tekintetem.
- Nekem miért nem mondtad, Regi? - pontosította a kérdését, saját magát nyomatékosítva a mondatból.
Beletúrtam a hajamba, mert már előre tudtam, hogy megfogott a kérdéssel.
Egy pár másodpercig haboztam a válasszal, majd végül erőt vettem magamon és őszintén feleltem a kérdésére.
- Tudtam, hogy utánam jöttél volna - vallottam be a tekintetét kerülve - És a pénteki után nem akartam elvárni tőled, hogy ezt megtedd értem. Már így is nagyon sokat megtettél értem, és azt éreztem, hogy ez már annak a rovására mehet, hogy a saját igényeidre és a saját dolgaidra fókuszálhass. Nem akartam rossz barátnőd lenni, aki leterhel. Szóval nem ellened szólt.
Szasza a tekintetét rajtam tartva hallgatott.
- Ugyanazt csináltuk, Regi.
- De ez így borzasztóan jött ki.
- Tudom.
Néhány hosszú másodpercig egymással szemben álltunk, egymás tekintetét kerülve.
- Szóval Kírával csak a temetésen találkoztál? - kérdeztem aztán halkan.
- Ja, így a szakításunk óta először. Ő is ismerte Eriket, ezért ott volt, aztán a temetés után odajött hozzám, beszéltünk valamennyit, de utána jöttem is haza, amilyen gyorsan csak tudtam. Szar egy napom volt.
- És akkor csak beszélgettetek.
- Nem csaltalak meg, jó? - készült ki attól, hogy már megint ide kanyarodunk vissza - Odajött hozzám a temetés után, azelőtt én még csak nem is láttam, hogy ott van egyáltalán, elszívtunk egy cigit és eljöttem. Kurvára nem volt jó kedvem, úgyhogy nem volt életem legfelhőtlenebb beszélgetése. De baszki, ha tudom, hogy ebből ez lesz, én magam is beugrok abba a sírba, de komolyan.
- Az elmúlt napok után nem én akarok lenni az, aki túlreagálta ezt! Elhiszem, hogy a te szemszögedből nem volt okom az aggodalomra, de az enyémből nagyon is volt, főleg azokkal az információkkal, amiket Lilitől tudtam meg!
- Imádom amúgy, hogy a húgom hall egy mondatot tőlem, amiben benne van az exem, és már adja is tovább úgy, mint ha csalnálak vele - röhögte el magát szarkasztikusan, a karjait hitetlenül széttárva.
- Nem ellened akart beszélni Lili, csak látta rajtam a napokban, hogy bizonytalan vagyok, ő se tudta, hogy mi történik, és csak jót akart - védtem be a barátnőmet.
- Ezt értem, de tőlem nem kérdezett semmit.
- Mert nem szoktad beavatni. Csütörtökön tőlem egyenesen azt kérdezte, hogy összevesztem-e veled, nem feltételezte, hogy ilyen félreértés van közöttünk!
- Oké, de ha hall rólam vagy tőlem valamit, ami miatt felmerül benne valami, rohadtul rákérdezhetett volna nálam, hogy egyáltalán mi volt a kontextus, mielőtt csak úgy, abból kiemelve, valahogy tálalva átadja neked. És engem felbasz, hogy ez nem történt meg.
- Ha adsz nekem bármi kontextust, akkor nem is kellett volna megtörténnie! - fordítottam meg a dolgot.
- Nem kihagyni akartalak, Regi. Mondom, egyáltalán ma beszéltem erről az egészről bárkinek először, nem arról szólt ez, hogy téged mindenképpen kizárjalak.
Remegő szívvel elfordítottam a fejem.
Egy pár pillanatig csend volt közöttünk, amit végül én törtem meg.
- Nagyon szükségem lett volna rád az utóbbi egy héten, Szasza - vallottam be halkan - A jelenléted is elég lett volna, vagy a biztonság, amit éreztetsz velem, hogy tudom, hogy velem vagy, és számíthatok rád, de így szörnyen hiányoztál és mindent megkérdőjeleztem veled kapcsolatban.
Szasza fájdalmasan beletúrt a hajába, majd miközben lépett egy párat az előszobában, kellemetlenül összekulcsolta a kezeit a tarkójánál, én pedig őszintén, szívből folytattam.
- És azt is megértem, ha ilyen helyzetben neked nincs szükséged rám, vagy nélkülem jobban fel tudod dolgozni a gyászt, mert csak visszahúzlak benne, csak legalább mondtad volna ezt, mert akkor legalább nem vagyok bizonytalan, és nem gondolom azt, hogy hibáztam, hogy elrontottam valamit, hogy nem szeretsz... - soroltam, mire Szasza kellemetlenül elröhögte magát.
- Konkrétan egyik sem igaz ezekből - közölte őszintén - Ne lenne szükségem rád? Nem szeretlek, Regi? Komolyan mondod ezeket?
- Akkor miért éreztetted velem ezt? - tártam szét a karjaimat.
- Nem tudom, Regi! Meghalt a legjobb barátom egy hete, nem tudtam belevonni másokat az első napokban, mert rohadtul friss volt, és nem ment, és pláne téged nem tudtalak belevonni, amikor neked ott vannak a saját kibaszott nagy problémáid! Most kezdjem el mondani, hogy mi van velem, meg Erikkel, amikor épp ezredszerre is traumatizálva vagy és előttem omlasz össze? Ez nem ennyire egyszerű - jött ki belőle őszintén.
- Sajnálom, hogy nem vagyok az a barátnőd, akihez fordulni tudsz! - könnyeztem be.
- Nem a te hibád.
- Ennek akkor sem így kellene lennie.
- De most miért hibáztatod magad ezért?
- Mert meghalt a legjobb barátod, és magadban tartottad egy hétig, miközben kapcsolatban vagy velem!
- Ez az én döntésem volt, Regi. Senkinek nem mondtam.
- Nekem kellett volna annak az egyvalakinek lennem, akinek mondod, Szasza, főleg az után, hogy te folyamatosan hallgatod az én problémáimat, és kezeled őket!
- Hogy jutottunk el egy beszélgetésben onnan, hogy megcsallak az exemmel, odáig, hogy a te hibád? - értetlenkedett a hajába túrva - Ezt én basztam el, rohadtul nem te.
Ez az egész, az utóbbi napok, meg a veszekedés, annyira sok volt egyszerre, hogy nem bírtam tovább magamban tartani, csak a tenyerembe temetve az arcom, elsírtam magam.
Szasza egy pár másodpercig, érezhető frusztrációval magában nézett, majd nehezen elsóhajtotta magát és végül odalépett hozzám.
Ahogy a mellkasára döntöttem a fejem, ő pedig körém fonta a karjait, a nehéz, fojtogató könnyeim kiszakadva útnak eredtek, csak jöttek, megállíthatatlanul, mindent elmosó záporként - ezzel egyszerre jobban magamhoz szorítottam, mire megsimított, és egy nyugtató puszit nyomott a hajamba.
- Sajnálom, Kicsim.
Ahogy a karjaiban sírtam, a szívdobogásunk pedig kezdte felvenni egymás ritmusát, egyre inkább éreztem a megkönnyebbülést, amit a visszafojtott, letagadott könnyeim mostak ki magukkal.
- De miért te vigasztalsz már megint engem? - kérdeztem a szememet törölgetve, ahogy elléptem tőle - Nem lehetsz mindig te a támasz, Szasza. Te se vagy jól. Nem támaszkodhatsz csak magadra. Támaszkodj rám. Kérlek.
- Azért én vigasztallak, mert én sirattalak meg, Regi.
- Ott kellett volna lennem veled a temetésen! Nem Kírával kellett volna beszélned ott, hanem nekem kellett volna támogatnom téged! - szakadt ki belőlem könnyes szemekkel - És vasárnap se neked kellett volna vigasztalnod Apa miatt, hanem nekem kellett volna téged, miután elmondtad, hogy előtte lévő nap meghalt a gyerekkori barátod. Annyira rosszul érzem magam ettől! Miért nem tudtál egy kicsit önzőbb lenni? Miért csinálod ezt?
Szasza az arcát megdörzsölve elsóhajtotta magát, majd rámnézett és letörölt egy könnycseppet az arcomról.
Nem válaszolt a kérdésemre, mert egyértelmű volt, és nem is olyannak szántam, amire választ várok.
Egy pár pillanat múlva megszólalt.
- Komolyan felhívtad anyukádat?
Valószínűleg azóta megakadhatott ezen, amikor pár perce mondtam neki.
- Kiborultam - válaszoltam halkan.
Szasza elsóhajtva magát, visszahúzott az ölelésébe, megsimította a hajam, majd egy bocsánatkérő puszit nyomott a homlokomra.
- Eléggé kiborultam - pontosítottam utólag, a válaszomat kibővítve - De azt hiszem, Anya, nem igazán hitt nekem. Vagyis, jobban akart hinni abban, hogy nem lennél ilyen velem, mint a kiborulásomnak.
- Akkor talán nem késel meg, ha hazaér és itt talál.
- Talán nem. De majd kimagyarázom.
Épp ezt mondtam ki, amikor meghallottuk a kis csengőt, ami mindig akkor szólal meg egy pillanat erejére, amikor valaki a lakásunk kapukódjával jön be a társasházba, vagyis Anya jött meg.
- Anyukád? - tippelte meg Szasza.
- Más nem igazán lakik itt.
Egy picit elléptünk egymástól, de még bőven kartávolságban maradtunk.
- Akkor lehet, hogy lassan megindulok, Regi - simította meg a derekam Szasza.
- Megijedtél Anyától? - kérdeztem a szememet utoljára megtörölve, mire egy kicsit akaratlanul elröhögte magát.
- Ja, nagyon.
Mielőtt elindult volna, megpuszilta az arcom, majd elhajolt tőlem, én pedig újra megszólaltam.
- Ne hagyj ki többet, Szasza. Szeretném, ha te is számíthatnál rám.
Szasza a derekamat megsimítva visszahajolt hozzám, egy csókot nyomva a számra, amit ígéretnek vettem.
- Holnap találkozunk, Regi.
- Remélem - néztem rá kedvesen, majd mielőtt kiment volna az ajtón, intettem neki egyet.
Visszatért az integetős-korszakom.
Végem.

Ahogy Szasza kiment az ajtón, megkönnyebbülten sóhajtottam egy nagyot, és azt hiszem, vagy egy percig úgy maradtam az előszobában, ahogy voltam, tenyerembe temetett arccal, feldolgozva az ezt megelőző perceket.
Az egészből Anya zökkentett ki, aki ragyogó arccal libbent be az előszobába.
- Találkoztam Szaszával - mesélte Anya mosolyogva, mindenféle felvezetés nélkül - A lépcsőházban. Beszélgettem vele.
Meglepetten pislogva néztem utána, hogy ezt fejtse ki.
- Mondtam, hogy ő rendes, Regi - mosolygott, miközben lerakta a cuccait az asztalra - Néha igazán hihetnél nekem.

Most igazán örültem, hogy Anyának igaza volt.
Bár mikor nincs neki?