Hellboys - 1D

17. rész

Jade

A napok iszonyú gyorsasággal repültek el. Mire észbe kaptam, már a reptéren toporogtam a többiekkel, egy VIP váróban. Paul fel-le szaladgált a füléhez nőtt telefonjával. Nem irigyeltem, mert rengeteg dologra oda kellett figyelnie, hogy minden gördülékenyen menjen. Néhányszor idegesen magyarázott, máskor hosszasan hallgatta a vonal túlsó felén lévőt, de egy percre sem állt meg. Szemeimmel tovább pásztáztam a termet. Itt volt az egész stáb. A stylist, a sminkes, a fodrász, a masszőr és még külön fényképész is helyet foglalt a váróban. A biztonsági őrök még itt sem pihenhettek, hiszen mindig figyelniük kellett a szemfüles rajongók miatt. A fiúk fáradtan néztek ki a fejükből. Biztosan sokáig tartott a tegnapi búcsúbuli.

- Minden oké? - éreztem meg Joe kezeit a derekamon.

- Ha azt mondom nem, haza mehetek? - néztem rá elgyötörten. Egy porcikám sem kívánta ezt a cirkuszt. Joe csalódott arcát látva viszont inkább viszakoztam. - Bocsi, próbálom elfogadni a helyzetet, csak adjatok egy kis időt.

- JB, több mint két heted volt rá, de te nem is akarsz nyitni feléjük, pedig egészen jó fejek. Nem olyanok, mint gondoltuk vagy ahogy az újságok beállítják őket - győzködött.

- Na persze, mert annyira kiismertétek őket - morogtam inkább csak magamnak, de Joe meghallotta.

- Cica - emelte fel az államat, hogy a szemembe nézhessen. - Miért utálod őket ennyire? Megbántottak?

- Nem utálom őket - vagyis nem mindenkit, tettem hozzá magamban, de a barátom számára nyitott könyv volt az arcom.

- Ki volt az? - felhősödött el a tekintete és nekem muszáj volt valamit kitalálnom, hogy ha nem akartam botrányt. Szájára hajoltam és szenvedélyesen csókolni kezdtem, hogy minden gondolatot kiűzzek a fejéből. Sikerült, mert pár másodperc múlva magához szorított, egyik kezével a hajamba túrt és így húzott közelebb magához. Úgy csókolt, mintha a lelkemet akarná kicsókolni belőlem. Soha nem éreztem még ennyire birtoklónak. Nem is bírtuk sokáig. Levegőért kapkodva váltunk el egymástól.

- Hűha - szólalt meg mellettünk Niall -, már azt hittük, hogy ingyen pornót mutattok be - vigyorgott ránk.

Ekkor néztünk körbe és láttuk, hogy szinte mindenki minket bámul. Megvontam a vállam és elfordultam.

- Még nem fejeztük be - nyúlt a karom után Joe. - Ennyivel nem úszod meg. Szeretném, ha válaszolnál a kérdésre. Melyikük volt?

Belenéztem a szemeibe, ahol millio érzés kavargott egyszerre. Féltés, szeretet, aggódás és düh. Düh valaki iránt, akit nem is ismert, de bántott engem. Nyitottam a szám, hogy elmondjam neki, de Paul hangja megakadályozott benne.

- Indulás, gyerünk! Mindenki fogja meg a csomagját és szép sorban csekkoljon be.

Joe még mindig engem nézett, majd mikor rájött, hogy nem fogok neki semmit mondani, lemondóan felsóhajtott.

- Ugye tudod, hogy előbb-utóbb úgyis kiszedem belőled? - sétált mellém a bőröndjével. Nem válaszoltam, mert nem tudtam volna mit mondani.

A repülőn, - ami persze mindenféle luxussal felszerelt magángép volt - igyekeztem elkerülni őt. Nem akartam, hogy faggasson, így kerültem a szőke ír mellé. Kedvesen, mosolyogva fogadta, hogy én leszek az utitársa.

- Mázlista vagy Horan - szólt hátra neki az egyik szépszemű, az előttünk lévő sorból. A nevekkel még mindig hadilábon álltam, de azt hiszem Louis. - Nem kell Harry horkolását hallgatnod egész úton, ráadásul te kaptad a legcsinosabb szomszédot.

A szőke elégedetten elvigyorodott és úgy válaszolt.

- Hát tudod, a cuki akcentusomnak senki sem tud ellenállni - játszott rá még jobban és kiskutya szemekkel pislogott hozzá.

Felnevettem. Niall volt az egyedüli a bandából, aki akaratlanul is a szívembe lopta magát. Nem tett semmit érte, csak olyan kisugárzása volt, hogy az embernek azonnal jókedve lett, ha vele beszélt. Bedugtam a fülesem, próbáltam kizárni a külvilágot, de a mellettem ülő nem hagyta. Kihúzta a fülemből a headsetet.

- Mi van? - pislogtam rá értetlenül.

- Unatkozom - nyafogta. - Beszélgessünk - könyörgött.

- Oké - sóhajtottam lemondóan és elpakoltam a telefonom. - Miről szeretnél dumálni?

- Rólad - csillant fel a szeme.

- Hát az nem lesz valami érdekes - húztam el a számat.

- Van testvéred? - vágott a közepébe.

- Nincs. Neked?

- Van egy bátyám.

- Az jó lehet - merengtem el, hiszen nekem is jól jött volna néha napján egy idősebb testvér, aki meg tudott volna védeni sok mindentől. Bár ezt a posztot az én szívemben Joe és Damien töltötték be. Ezt hangosan ki is mondtam. Niall elkerekedett szemekkel nézett rám.

- De ti...nem?

- Nem - ráztam meg a fejem mosolyogva. - Nem járunk, de ezt már mondtuk.

- Igen, de azt hittük, hogy ezt csak azért teszitek, hogy titokba tudjátok tartani. Bár a múltkor, mikor nálatok voltunk, elég hangosak voltatok. Így nehéz titkolózni - vigyorodott rám szenvtelenül.

- Nem hallottál még arról, hogy "barátság extrákkal"?

- De, csak nem hittem volna, hogy tényleg van ilyen - gondolkodott el, majd felcsillantak a szemei és rám nézett. - Leszünk barátok?

- Hülye - boxoltam vállba, de elnevettem magam. Nem lehetett mellette szomorkodni, mindig feldobta az ember hangulatát.

- Hány éves vagy? - váltott témát.

- 17, de pár hét és betöltöm a 18-at.

- Hú, akkor még vigyáznom kell veled, mert kiskorú vagy - vigyorgott.

Megforgattam a szemeimet, de nem szóltam neki vissza.

- A szüleid mit szóltak, hogy megnyerted az utat és lelépsz egy pár hétre? - érdeklődött kedvesen.

Nyeltem egy nagyot, mikor eszenbe jutott, hogy kiskorúként alá kellett íratnom velük egy papírt, mely szerint Paul felügyelete alatt elengednek a turnéra. Apa dühöngött, anya sipákolt, de szerintem a véralkohol szintjük nem engedte, hogy felfogják, hogy mit is mondtam nekik. Még jó, hogy Joe és Damien elkísértek. Damien a szó szoros értelmében megzsarolta őket, ha nem engednek el, feljelenti őket kiskorú folyamatos bántalmazásáért. Ennek köszönhetően írták csak alá.

- Örültek - adtam szűkszavú választ és újra elővettem a telefonom, jelezve, hogy elég volt a beszélgetésből. Niall egy darabig fürkészte az arcomat, majd mikor látta, hogy teljesen elzárkózom a további komunikációtól, hátra döntötte az ülését és sóhajtott egy nagyot.

Kedvenc zenéimet hallgatva, szépen lassan én is elszenderedtem és álmodtam. Álmomban újra éltem a múltam egy elfeledett epizódját.