Hellboys - 1D

31. rész

Joe

Nézem a lányt, ahogy lehunyt szemmel, teljes odaadással énekel, kizárva a külvilágot. Aztán tekintetemet átvezetem a közönségre, akik hol megbabonázva, hol sikítva, ordítva élvezik a zenénket. Van olyan is aki egy-egy érzelmesebb dalnál elsírja magát. Mellkasomat majd szétveti a boldogság és a büszkeség. Soha nem léptünk még fel ennyi ember előtt. Oké, hogy nem miattunk, hanem az utánunk következő zenekar miatt vannak itt, de hát akkor is. Nekünk ez egy óriási lehetőség. A koncert előtt fél órával még úgy volt, hogy nem tudjuk megcsinálni, mert Jade beparázott. Rémült tekintettel bizonygatta, hogy neki ez nem fog menni. Nem tudtuk megnyugtatni, még nekem se sikerült. Aztán megjelent Zayn és elhívta JB-t valahová. Mikor visszajöttek a lány már nem félt és készen állt a fellépésre. Gőzöm sincs, mit mondhatott neki a srác, de sikerült meggyőznie. Örülnöm kellett volna ennek, de nem tudtam. Szívembe beköltözött egy féreg, a féltékenység, ami az idő múlásával egyre nagyobb sebet rágott rajtam. Most először éreztem azt, hogy elveszíthetem őt. Tudom, hogy nincs köztünk kapcsolat és én csak feszültség levezető vagyok neki, viszont nekem Jade jelent mindent. Szeretem. Az első perctől fogva, ahogy megláttam ott az esőben, szerelmes vagyok belé. Kezeim önkéntelenül is keményebben kezdték pengetni a húrokat, mikor eszembe jutott a tegnap este. Már bánom, hogy nem mostam be egy óriásit a göndör hajú szemétnek. Csak az tartott vissza, hogy akkor a többiek is megszívják, mert Paul biztosan hazaküldött volna minket és akkor nem láthatnám azt a csodát sem, amit Jade jelen pillanatban is véghez visz. Az utolsó szám utolsó akkordja és énekhangjai szálltak a levegőben és mikor az is elhallgatott, felrobbant körülöttünk az aréna. Az emberek hatalmas ovációval és vastapssal hívtak vissza minket és folyamatosan Jade nevét kántálták. Ránéztem az arcára, amin földöntúli mosoly játszott. Gyönyörű volt. Szemeiből könnyek potyogtak és mikor rám nézett, a szívem őrült iramban kezdett verni.

- Mi legyen a ráadás? - nézett ránk kérdőn, hogy teljesíteni tudja a rajongók kérését, miszerint még énekeljen nekik. Damiennel összenéztünk és egyszerre tört ki belőlünk.

- Scorpions Wind of change.

Jade elnevette magát, majd a mikrofont a kezébe véve leült a színpad közepére. A több tízezer ember egyszerre hallgatott el és érdeklődve nézett rá. Az első hangok után felzúdult a tömeg, mobiltelefonjukat elővéve világítani és ringatózni kezdtek. A légy zümmögését is hallani lehetett volna a csendben, amit a lány varázsolt maga köré. Mikor befejezte, letörölte az éneklés közben kibuggyant könnyeit és mosolyogva nézett körül.

- Köszönjük! - szólalt meg rekedt hangon, mire újra életre kelt az aréna. - Mi voltunk és vagyunk a Hellboys! És most végre eljött a ti időtök, mert következik az a zenekar, aki miatt itt vagytok. A színpadon a One Direction! - pörgette fel a rajongókat, majd integetve lelépett, mi pedig követtük őt. A lépcsőn szembe találkoztunk a másik zenekarral, akik széles mosollyal az arcukon indultak ki a színpadra.

- Szuper voltál Csajszi! - nyomott puszit Niall Jade arcára, majd el is lépett tőle.

- Mondtam, hogy boszorkány vagy - állt meg Zayn is egy fél percre és a szemem láttára vesztek el egymás tekintetében. A bennem lakó féreg újabb darabot harapott le a szívemből. Jade kacéran felnevetett, majd egy apró csókot nyomott a fiú ajkára. Fizikai fájdalmat éreztem a mozdulatától.

- Köszönöm, nélküled nem ment volna - mondta neki.

Dam vesébe látó, sajnáló pillantása már csak hab volt a tortán.

- Hol a dohányzó? - tértem észhez JB kérdésétől. Akkor láttam meg, hogy az öt srác már felment a színpadra és elkezdte a showt.

- Végig a folyosón, balra a második ajtón kimész és megtalálod - magyarázta neki Lou.

- Köszi - mosolyodott el a lány és megindult az előbb elmagyarázott hely felé. Ringó csípője, mint a mágnes vonzotta a szemeimet.

- Beszélned kellene vele - hallottam meg a testvérem hangját. - Nem állapot ez így, hogy emészted magad. Mond el neki az igazat.

- Mégis mit? - tettem az értetlent.

- Hogy szereted, te balfasz! Kilométerekről észre lehet venni, hogy mit érzel iránta - nézett rám kedvesen Dam.

- De jó nekem - gúnyolódtam. - Ha mindenki észre veszi, akkor ő miért nem?

- Nem tudom - vonta meg a vállát. - Talán fél. Talán érzi, de nem meri elhinni. Gőzöm sincs, nem látok a fejébe. Csak azt tudom, hogy ez így nem lesz jó. Emészted magad egy olyan dolog miatt, amiről fogalma sincs. Beszélj vele, vezesd rá, célozgass neki hátha megérti, hogy nem közömbös neked.

Elgondolkodtam a bátyám mondatain. Talán tényleg az lenne a legjobb, ha szembesíteném az érzéseimmel. De mi van, ha ő nem viszonozná az érzéseimet? És ha a vallomásom után még feszültséglevezetőként sem kellenék neki? Veszítsem el? Abba beleőrülnék. Már a gondolattól is összezsugorodott a gyomrom és hányinger kerülgetett.

- Még várok vele - nyögtem ki gyáván. - Nem akarom lerohanni, pláne, hogy most a fellegekben jár a boldogságtól.

- Te tudod - sóhajtott fel Damien. - Szerintem hülyeséget csinálsz, nem várhatsz a végtelenségig.

Bólintottam, hogy megértettem, majd kezeimet zsebre vágva indultam el a lány után. Inkább leszek örök második az életében, minthogy elveszítsem őt.