Hellboys - 1D

108. rész

Harry

- Na mizu haver? - huppant le mellém Louis. - Te miért nem táncolsz? - bökött a fejével a terem felé, ami tele volt emberekkel, akik a zene bűvöletében mozgatták a testüket.

- Nincs kedvem - vontam meg a vállamat, majd belekortyoltam az előttem lévő pohárba. Az abszint íze végig marta a torkomat amitől én köhögni, Lou pedig röhögni kezdett.

- Csak nem ittál még eleget - tolt egy újabb poharat a látómezőmbe, amit azonnal megragadtam és az előző után küldtem. Testemet jóleső zsibbadtság kezdte magába szippantani. - Ne gondolj most rá - szólalt meg a barátom halkan, mintha tudta volna, hogy egész este JB. járt az eszemben és miatta nem volt kedvem semmihez.

Hiányzott. Ő és a lányok is. Minden nappal amit tőlük távol töltöttem, csak még nagyobb űr tátongott a szívemben. Igaz, hogy beszéltünk telefonon vagy skypeoltunk, de egyik sem volt az igazi. A monitoron keresztül nem érezhettem az illatát és nem csókolhattam addig, míg meg nem adja magát nekem.

- Hiányoznak - nyögtem ki mire Louis a vállamra tette a kezét és az orrom alá nyomott egy teli poharat. Kérdezés nélkül gurítottam le a torkomon.

Nem tudom meddig ült mellettem vagy én mellette, de a következő kép már az volt, hogy a parketten táncolok önfeledten és kezeimmel egy fekete hajú lány csípőjébe kapaszkodok. A kép váltott és már egy taxiban utaztunk egy ismeretlen cél felé, egymásba feledkezve. A következő, amire emlékszem, hogy meztelenül simulok a lányhoz és miközben férfiasságom elmerül benne, a fülébe suttogok.

Apró légkalapácsok munkálkodtak a fejemben, mikor megpróbálkoztam a szemhéjaim nyitogatásával.

- Aucs - nyögtem fel fájdalmasan és inkább összeszorítottam a szemeimet.

- Hoztam vizet és fájdalomcsillapítót - hallottam meg egy ismerős, ám de komor hangot magam mellől.

- Niall? - erőltettem rést a szemeimre.

- Örülök, hogy engem még megismersz - húzta el gúnyosan a száját.

- Most mi van? Mi rosszat tettem? - kérdettem miután leerőltettem a gyógyszert a torkomon.

- Nem emlékszel semmire?

- Nem - ráztam meg a fejemet, de nagyon rossz ötletnek tűnt, mert azonnal belehasított a fájdalom és vele együtt kézenfogva a hányinger is elkapott. Erőtlenül zuhantam vissza a párnámra.

- Akkor majd ez felvilágosít - nyomta a képembe a telefonját, amin az egyik pletykalap legfrissebb száma virított, a címlapon velem és egy számomra ismeretlen lánnyal akivel nem gyónni készültünk, az tuti.

- Ez mi a szar? - ültem fel hirtelen és már nem érdekelt a fájdalom, se semmi más.

- Szar? Hmm, jól mondod - nézett rám az ír srác komolyan. - Nagy szarban vagy. Ha Jade ezt meglátja nem hiszem, hogy lesz még esélyed nála - sóhajtott fel, mintha átérezné a dolgot. - Hiába is magyaráznád neki, hogy egész éjjel amíg ezt a lányt dugtad, az ő nevét suttogtad a fülébe, hogy mennyire szereted.

- Mi van? - emeltem fel a fejemet, hogy aztán bambán bámuljak rá.

- April, mert így hívták a csajt, ordítva világosította fel az egész szállodát és vele együtt az újságírókat is, hogy mekkora egy lúzer vagy, hogy amíg rajta dolgoztál, egy másik nőnek vallottál szerelmet.

- Basszus - nyögtem fel miközben visszafeküdtem a párnáimra. - Ezt elkúrtam.

- De el ám - bólogatott helyeslően a szőke srác.

- Most mi a francot csináljak?

- Nem tudom - csóválta meg a fejét.

- A többiek tudnak róla? - bólintott. - Ők mit szóltak hozzá?

- Zayn és Liam nem repesnek az örömtől. Louis meg...ő meg Louis.

- És Paul? - kérdeztem rá félve a menedzserünkre.

- Nézd Hazza - sóhajtott fel. - Paul úgy szereti Jadet, mint a lányát, még ha nem is mondja, szóval most jobb, ha egy ideig meghúzod magad.

- Szóval nagyon kiakadt.

- Háát, ha az hogy beakarja perelni az összes újságot és téged meg ki akar herélni, kiakadásnak számít, akkor igen. Nagyon kiakadt.

- Szuper - húztam el a számat. - Most mi a faszt csináljak? - tettem fel a költői kérdést amire Niall azonnal válaszolt.

- Én a helyedben felhívnám JB.-t, hogy tőled tudja meg és ne az újságokból. Hátha nem késő még.

Tudtam, hogy igaza van, de a félelem teljesen leblokkolt. Nem tudtam volna elviselni, ha Jade megutál, de a történtek fényében nem volt más lehetősége. Én is utáltam magam. A szőke srác még vetett rám egy bátorító pillantást, majd magamra hagyott. Reszkető kézzel nyúltam a mobilomért, megkerestem JB. számát és legalább tíz percig totojáztam mire megnyomtam a hívást. Végtelennek tűnő percekig vártam, hogy felvegye és mikor ez megtörtént, leblokkoltam. Nem tudtam, hogyan fogjak bele az egész történet elmesélésébe, de nem is kellett, mert a vonal végén nem az volt, akit vártam.

- Hello Harry!

- Szia Dam! Ő hol van? - szorult össze a torkom.

- Gondolom megérted, hogy most nem akar beszélni veled - halkította le magát a srác miközben hallottam, hogy a háttérben valaki sír és egy másik valaki nyugtatgatja.

- De meg kell magyaráznom neki...

- Mit Harry? - csattant fel idegesen. - Azt, hogy megint átkúrtad a fejét? Hogy megint hitt neked és te újra átgyalogoltál rajta?

- Nem, ez nem igaz! - kiáltottam fel fájdalmasan. - Én csak... én... - akadtak a szavak a torkomon.

- Látod? - sóhajtott fel. - Megint csak te. Mindig magadra gondolsz először. Kérlek, hagyd békén egy kicsit. Engedd, hogy helyre tegye magát.

- Persze - kaptam fel a vizet - közben meg az öcséd szépen tele beszéli a fejét.

- Elhiheted, hogy minden joga meg van hozzá. Ő még nem bántotta egyszer sem - vágta kíméletlenül a fejemhez.

- Kivel beszélsz? - kérdezte a háttérben egy rekedt hang, amiről először nem tudtam eldönteni, hogy kihez tartozik, de mikor meghallottam a telefonban, már tudtam. - Harry? - szólalt meg fájdalommal teli hangon.

- Szia Jade - leheltem.

- Miért csináltad? - kérdezte vádlón.

- Nem tudom - ráztam meg a fejem, mintha látná. - Hiányoztatok, sokat ittam és ez lett a vége - nyeltem le a könnyeimet, mert így kimondva még rosszabb volt az egész. - Ne haragudj! - könyörögtem.

- Nem haragszom - suttogta amitől a szívem hevesebben kezdett verni. - Már nem.

- Miért mondod ezt? - kérdeztem rosszat sejtve.

- Mert csak arra haragudhatunk, aki jelent még nekünk valamit.

- Ne! - kiáltottam fel. - Jade, ne mond ezt! Szeretlek.

- Tudom, de majd elmúlik - zokogott fel majd megszakította a beszélgetést.

Elgyötörten bámultam a kezemben lévő készülékre, mintha attól, hogy nézem valami is megváltozna. Pedig tudtam, hogy nem fog. Elcsesztem. Megint és ezt most már nem tudom helyre hozni. Végig dőltem az ágyon és hagytam, hogy a könnyek végig szánkázzanak az arcomon. Fájt a szívem, de nagyobb fájdalmat is megérdemeltem volna. Hülye voltam és a hülyeség ellen nincs orvosság.