Hellboys - 1D

110. rész

Joe

Egyre nehezebben tartottam vissza magam attól, hogy letámadjam JB.-t, de tudtam, hogy várnom kell. Styles az idióta félrelépésével az én malmomra hajtotta a vizet és ezt nem akartam elcseszni. Ismertem már a lányt annyira, hogy tudjam csak idő kérdése és le kell vezetnie a benne felgyülemlett feszültséget, akkor pedig ott leszek a közelben és segítek neki. Napokig figyeltem titokban, hogy milyen szemeket mereszt rám amikor öltözködöm, így sokszor teremtettem olyan helyzetet, hogy félmeztelenül láthasson. Éreztem, hogy a kötél amiből a önuralma van, egyre vékonyodik és én alig vártam a napot, hogy végre elszakadjon. Nem is értettem, hogy hogy lehetett ekkora barom a göndör, hogy megcsalta. Jade a tökéletes lány, legalábbis számomra mindenképp. Gyönyörű, okos, kedves és nem utolsó sorban a legjobb anya akit valaha is elképzeltem a gyerekeimnek. Na igen, gyerekek. Két csodálatos lánnyal ajándékozott meg amit soha nem fogok tudni meghálálni neki.

- Na mi van öcsi! - vágott hátba Dam vigyorogva. - Már megint ábrándozol?

- Tudsz jobbat? - mordultam fel.

- Hé, ne légy ilyen harapós - boxolt a vállamba. - Inkább keresd meg Jadet.

- Miért? Történt valami? - fordultam felé aggódva.

- Nem tudom - vonta meg a vállát. - Niall hívta és utána eltűnt - közölte unottan, de éreztem a hangjából a biztatást, hogy induljak, mert szükség lehet rám.

Azonnal felpattantam és tanácstalanul körül néztem, hogy merre kereshetném.

- Ha jól láttam a pihenőjébe tartott - mosolygott rám a bátyám.

- Köszi Dam - indultam sietős léptekkel a folyosó felé.

- Nincs mit, de el ne merd szúrni! - hallottam még magam mögött a figyelmeztetését.

Nem válaszoltam csak célirányosan robogtam a lány öltözője felé. Mikor oda értem az ajtóhoz először hallgatóztam, de semmi zaj nem szűrődött ki bentről. Tanácstalanul emeltem fel a kezemet majd óvatosan bekopogtam.

- Gyere! - hallottam meg JB: rekedt hangját, amitől a szívem egy pillanat alatt meglódult.

- Bejöhetek? - kukucskáltam be a résnyire nyitott ajtóból.

- Persze - törölte le a könnyeit. - Valami baj van a lányokkal? - nézett aztán rám rémülten.

- Nem, nincs - csuktam be magam után az ajtót. - Csak meg akartam nézni, hogy jól vagy-e - álltam meg előtte, majd leguggoltam elé és kezeim közé vettem az arcát. Szemeit fáradtan hunyta le. Könnycseppjei még a szempillái végén rezegtek. - Mi történt?

- Semmi - suttogta.

- Attól nem borulnál ki - töröltem le az újból lecsorgó sós nedvességet az arcáról.

- Niall hívott - mondta halkan, néhány pillanattal később. - Harry szétverte a szállodai szobáját - húzódott ki a kezeim közül és tekintetét a szemközti falra függesztette. - Állítólag teljesen kikészült.

- Mindig is egy barom volt - grimaszoltam. - Utólag már késő bánat - öntötte el a szar az agyamat. - Miért nem tudott megbecsülni téged amíg az övé voltál?

- Kérlek Joe - nézett rám esdekelve - így is épp elég szarul érzem magam.

- Bocsi - ültem fel mellé a kanapéra, majd magamhoz húztam. - Én itt vagyok neked és soha nem bántanálak - pusziltam bele a hajába és magamba szívtam azt a kellemes illatot, ami mindig körbe lengte őt. A vérem bizseregni kezdett tőle és a tudattól, hogy újra a karjaimban tarthatom. Éreztem ahogy egy pillanatra megmerevedett, majd elengedte magát és arcát óvatosan felém fordította.

- Miért? - kérdezte elgyötörten.

- Mit miért? - vesztem el a csodálatos szemei örvényében.

- Miért vagy velem még azok után is ahogy bántam veled?

- Mert szeretlek - súgtam a szájába, majd a következő pillanatban birtokba vettem. Úgy csókoltam, mintha nem lenne többé holnap, nem lenne semmi csak mi ketten. Egy másodpercig ellenkezett csak, de aztán átadta magát nekem. A szívem hevesen dörömbölt a mellkasomban. Eldöntöttem a kanapén és fölé hajolva csókoltam végig a nyakát, a dekoltázsát. Morogva akasztottam bele az ujjaimat a pólójába ami útban volt, hogy folytathassam a kínzását.

- Joe... - nézett rám Jade vágytól ködös tekintettel, de mégis félelemmel.

- Akarlak - bújtam a nyakához. - El sem tudod képzelni, hogy mennyire. Ne lökj el magadtól - kérleltem és fejemet felemelve néztem bele a szemeibe.

- Én is akarlak - nyögte ki végig simítva az arcomon és éreztem ahogy a félelem egy szempillantás alatt elillant belőle. Magához húzott és most ő kezdeményezett. Nyelvével végig cirógatta az ajkaimat majd az alsót beszívta és ezzel az őrület határára sodort. Már nem érdekelt semmi. Kapkodva szabadítottam meg a ruháitól és én is szuper gyorsasággal dobtam le az enyémeket. Elégedetten néztem végig rajta, mire szégyenlősen fonta maga köré a karjait.

- Ne csináld - fogtam le és húztam a teste mellé a kezeit. - Még mindig gyönyörű vagy.

- Na persze - nevetett fel zavartan. - Főleg a terhességi csíkokkal és azzal a jó néhány plusz kilóval, amik nem akarnak lemenni - sütötte le a szemeit.

- Én szeretem ezeket a csíkokat, mert tudom, hogy miért keletkeztek és hidd el egy csepp fölösleg sincs rajtad - csókoltam végig azokat az ominózus bőrelváltozásokat, amiket ő csúnyának talált én viszont majd megőrültem értük. - Olyan puha a bőröd és annyira finom az illatod - cirógattam végig a testét a suttogásommal. - Arról nem is beszélve, hogy milyen csodálatosak lettek a melleid - vettem ajkaim közé az egyik rózsás bimbót. Míg számmal a felsőtestét kényeztettem, egyik kezemmel utat törtem magamnak a lábai közé. Jade teste ívben megfeszült, mikor megérezte az egyik ujjamat magában.

- Még...kérlek... - zihálta és én egy percig sem gondolkodtam, megadtam neki, amit kért.

Mikor végre belé csusszantam, úgy éreztem magam, mintha a mennyország kapuját léptem volna át. Erőteljes lökésekkel juttattam mindkettőnket a csúcsra. Nem volt hosszú menet, mert testem már kiéhezve várta az élményt. Miután vége lett, elégedett sóhajjal feküdtem le a kanapéra és húztam magamra a lányt. Nem tudtam megszólalni, mert az érzések szinte túlcsordultak bennem. Csak magamhoz öleltem Jadet és élveztem a pillanatnyi nyugalmat ami körül ölelt minket. Figyeltem ahogy a lány vékony ujjai a mellkasomat cirógatták és különféle mintákat rajzoltak rá. Sóhajtott egy nagyot, amitől a szája közelében lévő mellbimbóm megkeményedett és az altestembe is kezdett visszatérni az élet.

- Megbántad? - kérdeztem félve.

- Nem - emelte fel a fejét, hogy tekintetével rabul ejtse az enyémet. - És te?

- Soha - csókoltam meg a homlokát. - Olyannyira nem, hogy tőlem akár meg is ismételhetjük - gyűrtem magam alá törékeny testét.

- Telhetetlen - nevetett fel, de azonnal fel is nyögött mikor lejjebb csúszva számmal birtokba vettem a lába közt lévő puha redőket. - Joe... - ejtette ki a nevemet olyan búgó hangon, amitől még a levegő is belém szorult.

- Csssh, csak élvezd - kacsintottam fel rá, mire ujjaival a hajamba túrt és fejét hátra vetette. Eszméletlen látvány volt és én azt szerettem volna, ha ebben minden nap részem van. Soha többé nem akartam elengedni őt. Azt akartam, hogy az enyém legyen örökre és felejtse el, hogy valaha is máshoz tartozott. Tudtam, hogy nélküle már semmit nem érne az életem, ezért miközben elmerültem a forró, hívogató testében, hatalmas elhatározásra jutottam és csak remélni mertem, hogy minden úgy alakul, ahogy szeretném.