Hellboys - 1D

Epilógus

Jade

- Kész vagy? Mehetünk? - dugta be Paul a fejét az ajtómon, majd elfelhősödött tekintettel beljebb lépett. - Gyönyörű vagy - állt meg előttem.

- Köszönöm - nyögtem ki a torkomat fojtogató gombócot lenyelve és lehunytam a szemeimet, hogy a vadul dobogó szívemet lecsillapítsam.

- Jade minden oké? - köszörülte meg a torkát amitől felkaptam a fejemet.

- Persze, csak ideges vagyok - ropogtattam meg az ujjaimat.

- Nyugi - nevetett fel halkan - nem a vérfarkasok elé veted magad csak férjhez mész - simított végig a vállaimon amiket szabadon hagyott a ruhám.

- Tudom - sóhajtottam fel miközben újra lehunytam a szemeimet. - Félek - pattantak is ki azonnal és elgyötörve néztem velük a férfi arcára. - Mi van, ha nem én vagyok neki az igazi? Ha elkapkodja az egészet vagy ha csak azért vesz el, mert kötelességének érzi? - tódultak ki a napok óta érlelt kétségek a számon.

- Te is tudod, hogy ez hülyeség. Mindennél jobban szeret téged és a lányokat. Ti egy család vagytok.

A fejemben kavargó rémképek szép lassan lecsendesedtek és újra tudtam tisztán gondolkodni. Paul is észre vette a változást, mert rám mosolygott. Sosem hittem volna, hogy pont ő lesz az aki majd megnyugtató beszédet mond nekem, de az élet útjai kifürkészhetetlenek. A kezdeti ellenségeskedés után itt áll mellettem és arra készül, hogy oltár elé vezessen.

- Most már indulhatunk? - vigyorgott rám, megint kirántva a gondolataim közül.

- Igen - fogadtam el a felém nyújtott karját és erősen belekapaszkodtam. - Légyszi ne hagyd, hogy pofára essek - morogtam az orrom alá.

- Bízz bennem - nevetett fel halkan.

Szótlanul lépkedünk le a lépcsőkön, majd a nyitott teraszajtón keresztül kijutottunk a kertbe, ahol már vártak a barátok és néhány családtag a McIntry famíliából, de én csak egy embert néztem. Tekintetünk összefonódott és a belőle kiolvasható mérhetetlen szerelemtől megnyugodtam. Tudtam, hogy helyesen döntöttem.

Joe, magabiztosan, csillogó szemekkel állt egy emelvényen. A megbeszéltek szerint az egyik fellépő ruhájában volt, ami egy bőrnadrágból és egy kigombolt fehér ingből állt, míg rajtam a kedvenc tüllős aljú, fűzős ruhám volt.

Sikerült egész kecsesen fellépnem mellé és elmosolyodtam mikor Paul áthelyezte a kezemet Joe-éba.

- Vigyázz rá! - morogta a menedzserünk, akit szinte a második apámnak tartottam.

- Úgy lesz - válaszolt a srác, de a tekintetét egy percre sem vette le rólam. - Gyönyörű vagy - suttogta majd odafordultunk az anyakönyvvezető felé, aki hatalmas vigyorral az arcán köszöntött minket.

Szinte semmire nem emlékszem a beszédből csak arra, hogy a mellettem álló Joe magabiztos, hangos igennel adta tudtára mindenkinek, hogy akar engem és én ugyanilyen határozottan tettem ugyanezt. Mikor végre megcsókolt a pillangóim násztáncot jártak örömükben.

- Hé, elég lesz - tolta el tőlem az öccsét Dam. - Most már meg akarom ölelni a sógornőmet - vigyorgott rám és a karjai közé vont. Nem sokáig tarthatott így, mert mások is szerettek volna ugyanígy tenni. Mindenki gratulált és kézről kézre adott.

- Nézd csak Joanne, milyen szép az anyukád - állt meg aztán előttem Niall, aki szinte le sem tette a lányokat a kezéből mióta megérkeztek. - Gratulálok - vigyorgott rám a jól ismert kedves mosolyával.