Hellboys - 1D

94. rész

Jade

Erőtlenül nyitottam ki a szemeimet. A szagok, a hangok ismerősek voltak, mégsem tudtam, hol vagyok. Megpróbáltam feljebb tornázni magam, de rémülten vettem észre, hogy nincs erő a karjaimban. Fájdalmas nyögés hagyta el a számat, ami belülről a Kalahári-sivatagra emlékeztetett. Megpróbáltam nyelni, de mintha pengék sokasága állt volna keresztbe a torkomban.

- Jade? - hallottam meg egy álmos, rekedt hangot majd megpillantottam a hozzá tartozó göndör fürtöket is.

- Har..ry - préseltem ki magamból a nevét. Gyönyörű szemei könnyekkel telve néztek rám. - Mi..mi történt? - kérdeztem reszelős hangon. A fiú, mintha tudná, mire gondolok egy pohár vizet tartott elém, de mikor látta, hogy nem tudok felülni, a hátam mögé nyúlt és felsegített. Hatalmas kortyokban nyeltem az éltető folyadékot. Óvatosan engedett vissza a párnára, tekintetét egy pillanatra sem vette le rólam. Olyan szerelemmel nézett rám, hogy a szívem bele remegett. Kezem önkéntelenül a hasamra csúszott, de ijedten érzékeltem a babák hiányát. - Mi történt a kicsikkel? - kérdeztem hisztérikusan.

- Cssh, nincs semmi baj - simított végig az arcomon, hogy megnyugtasson. - A lányok jól vannak.

- De..mi..hogy? - néztem rá rémülten.

- Mindjárt elmondom, de most keresnem kell egy orvost - lépett el tőlem és én ne tudtam tenni semmit az ellen, hogy ne hagyjon magamra.

- Harry! - kiáltottam utána, de ő csak bátorítóan rám mosolygott az ajtóból majd eltűnt. - Ezt nem hiszem el - sóhajtottam fel. Mégis mi a fene történhetett? Arra emlékszem, hogy a stúdióban voltunk és hirtelen Joe rontott be hozzánk. Joe! Édes Istenem! - hunytam le a szemeimet. A fülembe csengtek csalódott szavai, amiket hozzám vágott, de aztán hiába erőltettem az agyamat, többre nem emlékeztem. A fejem fájdalmasan lüktetni kezdett így lehunytam a szemeimet és nagyokat lélegeztem. Percekre visszaaludhattam, mert csak Harry mély baritonjára tértem újból magamhoz.

- De higgye el doktor úr, hogy fent volt - hallottam kétségbeesett hangját.

- Én elhiszem Mr. Styles - válaszolt egy idegen hang, mire megint kinyitottam a szemeimet.

- Harry? - szólítottam meg a barátomat, aki szinte megpördült a tengelye körül.

- Látja, én mondtam - nézett gúnyosan a fehér köpenyes alakra.

- Hogy van Miss. Blackwood? - lépett mellém a férfi, majd kezével a a csuklómhoz nyúlt. - Megtenné Mr. Styles, hogy kifárad, míg megvizsgálom a kisasszonyt?

Harry morogva, de teljesítette a kérését. Kíváncsian fordultam a doki felé.

- Hogy érzi magát?

- Köszönöm, kicsit furán, de jól. Bár nem nagyon tudok mozogni, annyira erőtlennek érzem magam

- Ez megszokott ennyi fekvés után - hümmögött magában. - Majd a gyógytornász segít megmozgatni az izmait.

- Doktor úr, mi van a kisbabáimmal? - kérdeztem mikor végre leült mellém és a papírjaiba mélyedt.

- Nézze kisasszony....

- Csak Jade - mosolyogtam rá halványan.

- Oké, tehát nézze Jade, a lányok nagyon jól vannak, ami magácskáról eddig nem volt elmondható...

- Eddig? - kérdeztem idegesen.

- Figyeljen rám - nézett a szemembe komolyan. - Tudja milyen nap van ma?

- Fogalmam sincs - vallottam be néhány percnyi gondolkodás után. - Talán kedd?

- Igen, ezt eltalálta, de milyen hónap és hányadika? - meredt rám komolyan.

- Július 12? - kérdeztem elbizonytalanodva.

- Majdnem - mosolyodott el kedvesen. - Szeptember 14.

- Mi? - emelkedett meg a hangom. - Az nem lehet, ez valami vicc - néztem zaklatottan a férfire.

- Sajnos nem. A szülésnél komplikációk jelentkeztek és maga két hónapig nem ébredt fel.

- De akkor...a babák? Ők hol vannak?

- Az apuka elvitte őket ahogy kikerültek az inkubátorból és kellőképpen megerősödtek.

- Az apuka? - szédültem meg a rengeteg információtól.

- Igen, Joe McIntry.

A szavam elakadt és csak bámultam magam elé. Két hónap, két rohadt hónap kiesett. Ez idő alatt eldőlt, hogy Joe az apa. Mi történhetett még, amit én átaludtam?

Nem volt időm sokat gondolkodni ezen, mert kopogás hallatszott, majd ismerős fejek tűntek fel az ajtóban.

- Szia Csipkerózsika! - mosolygott rám Niall. - Bejöhetünk? - nézett az orvosra, aki csak bólintott.

- Igen, de ne maradjanak sokáig. A betegnek nem tesz jót - mondta majd elhagyta a szobámat.

- Végre - rohant az ágyamhoz a szőke hajú srác és egy hatalmas puszit nyomott az arcomra. - Ne csinálj többet ilyet - fenyegetett meg az ujjával. - A frászt hoztad ránk.

- Megígérem, hogy nem lesz több ilyen - mosolyodtam el és tekintetemet az ajtón belépőkre emeltem. Liam, Louis és Harry együtt sétáltak hozzám. Mindegyikőjük megpuszilt, majd körbe ülték az ágyamat. Hazza leült a szélére és összefonta az ujjainkat.

- Jól ránk ijesztettél - szólalt meg nagy sokára Liam.

- Nem volt szándékos - húztam el a számat. - Elhihetitek, hogy nem terveztem ennyit aludni.

- Tehát már tudod - sóhajtott fel Niall.

- Ja, a doki bácsi volt olyan kedves és felvilágosított, hogy mi történt.

- Sajnálom - csókolta meg a kezemet Harry.

- Nem te tehetsz róla...

- Nem is, hanem az az idióta Joe - mordult fel idegesen a göndör.

- Hazza - csattant fel Liam hangja. - Ezt már megbeszéltük.

Pár percre csend borult a szobára, amit én törtem meg.

- Ők milyenek? - suttogtam halkan.

Azonnal értették, kikre gondoltam.

- Gyönyörűek, édesek, csodásak, picik - áradoztak egymás szavába vágva.

- Várj, megmutatom őket - ugrott fel Harry, majd a zsebéből előhúzta a telefonját. - Nézd, ő Joanne - pislogott elérzékenyülve és felém fordította a kijelzőt. A levegő bent rekedt a tüdőmben, mikor megláttam a kislányomat. Tényleg gyönyörű volt. Óvatosan simítottam végig a készüléken.

- Ő pedig Hanna - lapozott a képek közt a bongyor.

- Annyira egyformák - mosolyodtam el és megcsodáltam a másik kicsit is.

- De csak külsőleg - vigyorodtak el egyszerre. - Joanne hisztisebb, és bélpoklosabb, mint Hanna. Hanna nyugodtabb, mosolygósabb - sorolták és én elhűlve hallgattam őket.

- Honnan tudtok ennyi mindent róluk? - kérdeztem csodálkozva.

- Mert...

- Igen? - néztem kíváncsian a fiúkra.

- Mert úgy gondoltam, hogy a legjobb lenne, ha a közelünkben lennének, így megengedtem Damienéknek, hogy beköltözzenek a házadba - sütötte le a szemeit Harry.

Elkerekedett szemekkel néztem rá. Mi történt itt két hónap alatt?