Hellboys - 1D

70. rész

Joe

Reggel elég későn ébredtem, legalábbis a sötétítőn beszűrődő fénysugarakból ítélve. Nagyot nyújtózva keltem ki az ágyból és mintha egy pillanatra JB illatát éreztem volna, de ez csak érzékcsalódás lehetett. Hiányzott Jade. Hiába próbáltam más lányokkal pótolni, nem sikerült. Belőle csak egy van. Ma éjjel is vele álmodtam, és micsoda álom volt - húzódott mosolyra a szám, és a boxerem amit épp magamra kaptam, hirtelen szűkös lett. Jókedvűen, vigyorogva sétáltam le az emeletről.

- Helló tesó! - szóltam oda vidáman a nappaliban magába roskadva ülő bátyámnak. - Mit búslakodsz itt egyedül? - Először néztem Damien arcára és a döbbenettől hátrahőköltem. - Te sírsz? - kérdeztem megütközve. - Mi történt?

Nem szólt semmit, csak kezembe nyomott egy gyűrött papírdarabot. Egy levél volt és ahogy a kézírásra néztem, azonnal tudtam, hogy Jadetől van.

- Mi a ...? - értetlenkedtem, de Damien sírástól rekedt hangon megszólalt.

- Elment - ejtette ki a szót amitől úgy éreztem, hogy a szívembe tőrt döftek.

- Hova? Mikor? Miért? - támadtam le kérdésekkel miután észhez tértem a kezdeti sokkból, de ő csak megrázta a fejét és a papírra bökött.

- Olvasd!

Mellérogytam a kanapéra és szemeimmel azonnal falni kezdtem a betűket.

"Drága Damien!

Nem tudom, hogy valaha is megérted-e majd a tettemet, de kérlek ne gyűlölj meg nagyon miatta. El kellett mennem. Az okát nem mondhatom meg, csak arra kérlek, fogadd el a döntésemet és ne keress, mert úgysem fogsz megtalálni. Gondoskodtam róla.
Dam, én egyetlen bátyuskám, köszönök mindent amit az évek során értem tettél. Nagyon fogsz hiányozni. Az ölelésed, a nevetésed és a tanácsaid is, amikre most is nagy szükségem lenne.
Ígérd meg nekem, hogy helyettem is nagyon vigyázol Joera. Béküljetek ki és ne veszekedjetek, inkább örüljetek, hogy vagytok egymásnak. Jegyezd meg amit már annyiszor elmondtam, senki sem ér annyit, hogy összevessz miatta a testvéreddel.
Szeretlek és pont ez az oka annak, hogy mikor reggel felébredsz én már messze járok. Nehéz döntés volt, de helyes. Éljétek az életeteket nélkülem, felejtsetek el. Talán egyszer képes leszek újra szembe nézni veled, veletek, de amíg ez nem így van, addig az a legjobb döntés részemről, ha eltűnök. Tudom, hogy most haragszol rám, amit megértek, mert hálátlannak tűnhetek, de hidd el tisztában vagyok vele, hogy még senki nem tett annyit értem, mint te és Joe, és ezt soha nem fogom elfelejteni. Bocsáss meg és próbálj meg ne gyűlölni. Egyszer talán majd én is megfogok magamnak, de az még messze van.

Mindig szeretni foglak titeket: JB."

- Ez mi a szar? - szakadt ki a torkomból és csak most vettem észre, hogy az én arcom is nedves a könnyektől. Felpattantam, a levelet az asztalra dobtam és felszaladtam a lány szobájába. Szinte berobbantam az ajtón. Szemeim azonnal körbepásztázták a helységet, ami kongott az ürességtől. Idegesen nyitogattam ki a szekrényajtókat, de csalódottan vettem tudomásul, hogy mind üres. Összetörve rogytam le az ágyra, majd eldőltem rajta. Jade illata körbe ölelte a testemet és én mélyeket lélegeztem a párnájából, hogy megnyugodjak, de nem használt semmit. A könnyeim megállíthatatlanul csorogtak le az arcomon, mikor tudatosult bennem, hogy tényleg itt hagyott.