Hellboys - 1D

51. rész

Joe

- Jade - ejtettem ki a nevét szinte könyörögve.

- Sajnálom - mondta, majd sietve otthagyott. Lefagyva álltam és csak bámultam utána.

- Jól vagy? - éreztem meg Dam kezét a vállamon.

- Te mondtad el neki? - fordultam felé haragosan.

- Nem - rázta meg a fejét. - Már tudta.

- Ha nem te, akkor ki?

- Nem mindegy már? - kérdezte szánalommal teli hangon.

- Nem! Meg akarom tudni, ki tett tönkre mindent - csattantam fel idegesen és elindultam az öltözőnkbe. Damien nem hagyta, hogy lerázzam, követett.

- Teljesen feleslegesen hergeled magad - állt elém. - JB rájött és kész.

- De nem érted? Mindennek vége! Soha nem fog újra közel engedni magához és én abba beleőrülök - temettem az arcomat a kezeim közé és leültem a kanapéra. - Már most hiányzik - suttogtam elkeseredetten.

Damien nem szólalt meg, csak leült mellém. Sokáig lehettünk így, a gondolatainkba merülve, mert arra eszméltem, hogy nyílik az ajtó és Pepe lép be rajta.

- Indulunk! Jade? - nézett körül a lányt keresve.

- Előre ment - szólalt meg a bátyám elkerülve a felesleges kérdezősködést.

Feltápászkodtunk és elindultunk a többiek után. Ahogy felszálltunk a buszra megláttam a számomra kedves lányt, aki az egyik ülésen aludt. Sminkje szétfolyt, már messziről lehetett látni, hogy sírt. Pepe és Adam rám néztek, de én tüntetőleg elfordultam. Most nem volt kedvem magyarázkodni. Fájt, hogy elveszítettem őt. Talán ha én mondom el neki és nem mástól tudja meg, akkor másképp alakul minden. De ki mondhatta el neki? - néztem körül a buszban. Szemem Zaynen akadt meg. Ő beszélt vele utoljára. Idegesen szívtam be a levegőt a fogaim közt. Teóriámat alátámasztani látszott, hogy a srác leült Jade mellé és finoman végig simított annak meggyötört arcán. A féltékenység pillanatokon belül elérte nálam a csúcspontot.

Damien mintha olvasott volna a gondolataimban, felém fordult.

- Ne őt okold! Nem hiszem, hogy direkt csinálta.

- Dehogyisnem! Nézd meg, most elégedett lehet magával, mert sikerült Jadet elvennie tőlem.

- Joe - sóhajtott fel Dam. - JB soha nem volt a tiéd. Lefeküdtetek egymással, de nem jártatok.

Tudtam, hogy igaza van, de az agyam és a szívem nem akarta elfogadni ezt a helyzetet.

- Beszélnem kell vele - álltam volna fel, mikor megláttam, hogy felébredt és a szemeit kinyitva eső dolga volt engem keresni.

- Hagyd! - húzott vissza a testvérem - Jade mostanában nem önmaga. Lehet, ha hagysz neki egy kis időt, akkor meggondolja magát.

- És addig mit csináljak? - néztem a bátyámra, mintha tőle várnám a megoldást.

- Nem tudom - vonta meg a vállát -, de a te helyedben átgondolnám, hogy érdemes-e várnom rá. Ne érts félre, mert én is nagyon szeretem Jadet, de ha ő úgy gondolja, hogy nem tud téged boldoggá tenni, akkor én elgondolkodnék ezen.

- Szeretem - nyögtem ki - és ezen semmi sem tud változtatni.

- Majd meglátjuk - morogta Dam az orra alatt, mégis meghallottam, de mielőtt kérdőre vonhattam volna, megérkeztünk a szállodához.

Csalódottan néztem ahogy Jade eltűnik Zaynnel a másik lakosztály ajtajában. Nem tudom, mit vártam, hisz ezek után biztos nem akarna velem aludni. Pepe és Adam kérdőn néztek rám mikor lefekvéshez készülődtünk.

- Jade megtudta, hogy szeretem, így betartotta az ígéretét és kidobott - vázoltam fel gyorsan a tényeket, majd bebújtam az ágyba és a fejemre húztam a takarót. Nem voltam kíváncsi a sajnálkozó tekintetükre.

Volt viszont valami, ami szöget ütött a fejemben. Jadeval nem csak egy ígéretet tettünk. Megbeszéltük, ha szétválnánk, akkor tartozunk egy búcsúéjszakával egymásnak. Szám gonosz mosolyra húzódott. Holnap szembesíteni fogom ezzel és megpróbálom felejthetetlenné tenni neki az utolsó együttlétünket.