Hellboys - 1D

59. rész

Jade

Mikor a fiúk szóltak Paulnak, hogy valami nincs rendben a hangommal, azonnal intézkedni kezdett. Estére odarendelt egy szakértőt, de addig túl kellett még esnünk a kiadónál tett látogatáson. Idegesen ültünk egymás mellett az autóban.

- Na gyerünk srácok! - nyitotta ki nekünk az ajtót, miután megálltunk egy hatalmas, csupa üveg épület előtt. Szótlanul léptünk be a liftbe és elhűlve néztük, hogy Paul a legfelső emelet gombját nyomja meg.

- Jó napot! - köszöntünk megilletődve a titkárnőnek, aki mosolyogva nyitotta ki előttünk az ajtót és beinvitált minket egy hatalmas irodába.

- Azta! - tátottuk el a szánkat az ablakon kinézve, ugyanis szinte az egész város a lábunk előtt hevert.

- Én is szeretek benne gyönyörködni - hallottunk meg egy furcsa akcentussal beszélő férfit és mikor megfordultunk már az okát is láttuk. Egy idősebb japán úriember állt mögöttünk, egy fiatal afroamerikai nővel és egy nagyon szőke sráccal, akiről később kiderült, hogy finn.

- Örvendek mister Jamamoto - lépett hozzá Paul és bemutatkozott. - Ők itt a Hellboys. Jade, Joe, Damien, Adam és Peter - sorolta fel a neveinket.

- A jövő reménységei - bólintott felénk és tüzetesen végig mért mindannyiunkat. - Foglaljatok helyet - intett az asztal körül található székek felé és mi engedelmesen leültünk. - Ők itt az én segítőim, Grace és Riku. Jó velük jóban lenni, mert ők felelnek a kinézetetekért és a megfelelő sajtóhírekért.

Nagyot nyelve néztem végig a többieken, akik szintén nehezen fogták fel, hogy hol és miért is vagyunk itt. Végül Paul tárgyalni kezdett és ebből én egy kukkot sem értettem. Figyelmem folyton elkalandozott az ablakon kívülre. Tetszett a magasság és tetszett a panoráma. Elképzeltem, hogy a saját lakásomban vagyok és minden este egy cigivel a kezemben bámulom a város fényeit. Arra eszméltem, hogy Joe meglök a lábával.

- Neked is jó így? - kérdezte és én azt se tudtam mire, de rábólintottam.

- Akkor mindjárt hozatok egy nyomtatványt és aláírjuk - mosolyodott el a japán mogul.

Megnyomott egy gombot az asztalán, mire a titkárnő szinte azonnal ott termett a kívánt papírokkal. Paul tüzetesen átolvasta a leírtakat, majd bólintott és aláírta. Sorban firkantottuk alá a nevünket, mintha mindig is ezt csináltuk volna, végül Mr. Jamamoto is szignálta a szerződésünket.

- Az együttműködésünk kezdetére - emelte fel egy pezsgős poharat, amit szintén a titkárnő helyezett az asztalra.

- Ó, pardon - vigyorgott rám a szőke srác. - Te ilyet nem ihatsz - vette el a kezemből az italt és egy másik poharat adott oda. Beleszagoltam.

- Szőlőlé? Most komolyan ezzel kell koccintanom? - suttogtam letörten, de azért összeérintettem a poharamat a többiekével.

- Mi történt a hangoddal? - kapta fel a fejét Riku, miután kiitta a pezsgőjét.

- Jade megfázott - kelt a védelmemre a menedzserünk. - Estére már a szállodába rendeltem egy orvost.

- Kit hívott fel? - vizslatott szúrós szemekkel Grace.

- Dr. Cromwellt.

- Az jó - bólogatott a nő. - Ő a legjobb a szakmában. Gyógyulj meg hamar kedvesem, mert még rengeteg embert kell elvarázsolnod a csodálatos hangoddal - mosolygott aztán rám.

- Úgy lesz - ölelt magához Joe, én pedig csak bólintottam.

Mikor indulni készültünk, Riku hozzám lépett és a kezembe nyomott egy névjegyet.

- Mostantól, ha valami olyan helyre mész, ahova nem tudod mit vegyél fel, hívj bátran - kacsintott rám, majd otthagyott.

- Pfhü - forgatta meg a szemeit Joe. - Még jó, hogy itt voltunk, mert különben helyben rád mászott volna - húzta el a száját. Ránéztem a többiekre és egyszerre tört ki belőlünk a nevetés. - Most mi van? - pislogott ránk értetlenül a fonott hajú srác.

- Édes öcsém - karolta át a vállát Dam. - Nem tűnt fel, hogy a cuki kis szőke nem a lányokra bukik?

Joe döbbent tekintetét elnézve, nem vette észre.

- Azt mondod, hogy a srác meleg? - kérdezte még mindig elképedve.

- Mint a kályha - bólogattunk.

- Akkor mit akar Jadetől? - morrant fel.

- Semmit. Egyszerűen csak kedves akart lenni vele - vonta meg a vállát Adam.

Feldobódva mentünk vissza a szállodába, de a belső félelmem nem oldódott, csak eltemettem magamban.

- Sikerült? - néztek ránk kíváncsian a másik zenekar tagjai a vacsora asztalnál, mikor a fiúk elég hangosan a vendégek tudtára adták, hogy megérkeztünk. Én csak halványan mosolyogtam rajtuk, majd bólintottam. Vacsora után Paul értem jött, hogy felvigyen a dokihoz, aki már a menedzser szobájában várt minket.

- Helló - nyújtotta a kezét. - Dr. Cromwell vagyok, te pedig biztosan Jade vagy.

- Igen - suttogtam, de egyre nehezebben ment a beszéd.

- Na nézzük csak - vett ki egy csomó fura dolgot a táskájából, amitől nekem tágra nyíltak a pupilláim. - Nyugi - nézett rám kedvesen - csak belekukkantok a torkodba.

A vizsgálat csak néhány percig tartott, aztán a doki összeráncolt szemöldökkel pislogott maga elé. - Ért mostanában valami trauma?

- Jade szülei nem rég haltak meg - válaszolt helyettem Paul és a kezét bátorításként a vállamra tette.

- Értem - bólogatott az orvos. - Az igazság az, hogy nem látok semmi elváltozást, így talán lelki okokra vezethető vissza az egész, de biztosat csak akkor tudok mondani, ha holnap eljönnek a rendelőmbe és megröntgenezzük a kérdéses területet. Addig is felírok egy enyhe nyugtatót és egy gyulladáscsökkentőt.

- De most mondta, hogy nem lát semmi elváltozást, akkor minek a gyulladáscsökkentő? - értetlenkedett Paul.

- Mert az, hogy nem látom, még nem jelenti azt, hogy lejjebb nincs. A tünetei gyulladásra utalnak, de erről is csak holnap tudok többet mondani, a röntgen után - állt fel a doki, majd elköszönt.

- Hát vele is csak többen lettünk - csóválta meg a fejét Paul, miután kikísérte az orvost. - Most menj vissza a szobádba, én pedig kiváltatom ezeket és majd beviszem - ült le az egyik fotelbe és már tárcsázott is valakit. Halkan kislisszoltam a szobából és a tető felé vettem az irányt, de néhány lépés után ijedten rezzentem össze.

- Hova? Hova? - hallottam meg Joe hangját aki úgy látszik rám várt. - Ugye nem cigizni akartál?

- Én? Dehogy - húztam ki a kezem a felsőm zsebéből amiben eddig a dobozt szorongattam.

- Azért - nézett rám komolyan. - Nem hiszem, hogy most jót tenne a torkodnak a nikotin.

Megforgattam a szemeimet és a szoba felé módosítottam a lépteimet.

- JB - szólt utánam lágy hangon a srác - amit reggel mondtam azt felejtsd el - pásztázta a földet zavartan, majd mikor rám nézett látta, hogy fogalmam sincs róla, hogy miről beszél. - A búcsúéjszakáról...

- Megígértem és tartom a szavam - néztem a szemeibe.

- De...

- Nem - ráztam meg a fejem. - Ma este utoljára még veled leszek - jelentettem ki ellentmondást nem tűrően.

- Ö...ö...rendben - motyogta, majd édes mosolyra húzta a száját. - Akkor most megyek és foglalok egy másik szobát éjszakára - indult el a lift felé.

- Joe... - próbáltam utána szólni, de nem hallotta a hangom, így belépett a liftbe - várj! - fejeztem be, de akkor már messze járt. Szomorúan lépkedtem a szobánk felé és rossz volt belegondolnom, hogy ez lesz az utolsó együttlétünk. Nem akartam még jobban bántani őt, de a szavamat sem akartam megszegni.