Hellboys - 1D

11. rész

Jade

- Ekkora lehetőséget nem hagyhatunk ki - nézett rám Dam, mikor kiértünk a folyosóra. - Az életben egyszer, ha adódik ilyen.

- Értem én, de pont velük? - nyögtem fel, mert a fejem már megfájdult a sok vitatkozástól. Joe letette a telefont, amin Pepével és Adammal beszélt. Mindketten igent mondtak a turnéra. Egyedül én voltam ellene, de nem akartam kicseszni velük, ezért inkább meghajoltam a többség akarata előtt.

- Oké, menjünk - sóhajtottam fel, mire mind a két srác megölelt.

- Hidd el, jó lesz - bizonygatták nekem. - Még az is lehet, hogy felfedeznek és te leszel az új LadyGaga - vigyorgott Joe.

- Hülye vagy - mondtam neki rezignált hangon. - Inkább felakasztom magam.

- Gyerünk - indult meg az ajtó felé Dam. - Mondjuk meg, hogy mit döntöttünk.

- Várj egy kicsit - szólt utána Joe, miközben magához húzott. - Feszült vagy - vigyorgott rám és tudtam, hogy mit akar ebből kihozni.

- Joe, most nincs idő egy kósza numerára - pattogott Damien, aki szintén jól ismerte az öccsét.

- Akkor csak egy apró csókot - könyörgött kiskutyaszemekkel és én megadón tapasztottam az ajkaimat az övéire.

- Menjünk már - morgolódott Dam. - A végén még meggondolják magukat.

Megmosolyogtatott az idegessége, de aztán újra felvettem az álarcot, amit a bentlévők miatt erőltettem az arcomra. Bent visszaültem a helyemre és a pc-mel játszottam. Mivel Damien volt a zenekarvezető, ezért úgy voltam vele, beszélje meg ő a sok szarságot Paullal. Perzselő tekintetet éreztem meg magamon. Oldalra néztem és egy pillanatra elvesztem a zöld szemekben, amik engem vizslattak. Láttam Harryn, hogy tetszik neki amit lát, így játszani kezdtem vele, mint macska az egérrel. Nem én voltam az egér. Mikor megnyalta az ajkait, felnevettem. Annyira tipikus reakció volt tőle. Régen is mindig ezt csinálta, ha tetszett neki valami. Most én voltam az a valami. Dühösen nézett felém, mikor meghallotta a hangom. Szemei furcsa üzeneteket közvetítettek felém. Elszántságot, vágyat és még valamit láttam bennük, amit nem tudnék megfogalmazni. Egyszercsak elvigyorodott és ettől úgy éreztem magam, mintha kihúzott volna egy lapot az így is ingatag alapokon álló lelki-kártyaváramból.

- Neked is jó a délután? - jutott el Dam hangja a tudatomig.

- Miről van szó? - néztem rájuk segélykérőn, mert bizony annyira lefoglalt Harry analizálása, hogy lemaradtam a körülöttem történő eseményekről.

- Paul és a fiúk szeretnének élőben hallani minket - magyarázott türelmesen Damien. - Találkozunk délután és rögtönzünk nekik egy minikoncertet. Persze, ha neked is jó?

- Oké - válaszoltam szűkszavúan.

- Akkor ezt megbeszéltük - tapsolt egyet Paul, majd kezet fogott a srácokkal. Én csak biccentettem neki úgy, ahogy az együttesnek is. Szótlanul szálltam be a liftbe. Fejemben a múlt és a jelen képei kavarogtak összemosódva.

- " Elizabeth - ejtette ki a nevemet suttogva és az ajkai egyre közelebb kerültek az enyémhez. - Gyönyörű név.

Testem remegett a közelségétől. Hátam a falnak döntöttem, ahová ő szorított. Két karja a vállam mellett feszült a falnak, bezárva engem teste kalitkájába.

- Miért remegsz? - kérdezte a számtól pár centire, mosolyogva. Gödröcskéi a szemem előtt bukkantak elő arca két oldalán. Lábam mintha kocsonyából lett volna, alig bírta tartani testem súlyát. Belenéztem a zöld szemekbe és őszintén válaszoltam neki.

- Én...még...soha... - leheltem, mert mellette még a hangszálaim is felmondták a szolgálatot. Nem engedte, hogy tovább magyarázkodjam, ajkait az enyémekre nyomta. Szemüvegem bepárásodott a hőtől, amit testem produkált az érintésére. Nyelvét végig húzta alsó ajkamon, ami apró sóhajt csalt ki belőlem. Ezt kihasználva, nyelve utat tört magának a számba. Megszűnt számomra az idő és a tér. Csak ő létezett és én. Nem tudom, hogy meddig csókolt, de mikor elvált tőlem, hiányérzetem támadt."

- JB! - legyezett a szemem előtt Joe. - Jól vagy?

- Persze, csak elfáradtam - füllentettem és alig vártam, hogy kiérjünk az utcára. Mélyeket szippantottam a friss levegőből, így nyugtatva le magam.

- Lesápadtál Cica - nézett rám Damien apáskodva. - Biztos nincs semmi baj?

- Hagyjatok már! - csattantam fel mérgesen. - Haza megyek - jelentettem ki, és elindultam. Joe utánam jött, de leállítottam. - Szeretnék most egyedül lenni - néztem rá és tudtam, hogy nem érti, mi történt velem, de bólintott.

- Ne felejtsd el a délutánt - emlékeztetett.

- Oké - intettem egyet feléjük.