Hellboys - 1D

32. rész

Jade

- Ez nekem nem fog menni - nyöszörögtem azután, hogy kilestem a színfalak mögül és megláttam azt az emberáradatot, ami várt ránk.

- JB, ne csináld! - néztek rám a barátaim. - Ez is olyan, mint a többi koncert, csak kicsit többen vannak - poénkodtak, de ezt most édes kevés volt nekem.

- Kicsit? - emelkedett meg a hangom. - Egy egész városnyi ember van kint! Nekem ez nem megy - temettem a kezeim közé az arcom. - Nem tudom megcsinálni - néztem fel rájuk kétségbeesetten és bármit is mondtak, a gyomromban lévő gombóc egy picit sem engedett ki. Most még Joe simogatásai, csókjai sem nyugtattak le.

- Mi a baj? - jelent meg az öltözőnkben Zayn. - Azt csiripelték a kismadarak, hogy beparáztál - nézett rám vigyorogva, mire panaszosan felnyögtem. Lou, tuti hogy ő volt. Megfojtom azt a nőt.

- Életemben nem láttam még ennyi embert egy helyen - mondtam. - Mi van, ha nem tetszünk nekik? Mi van, ha szétszedik a helyet vagy megdobálnak? Ez a ti koncertetek, nem akarom tönkre tenni...

- Gyere velem - nyújtotta felém a kezét és én valamiért elfogadtam. Kiléptünk a folyosóra, majd még mindig a kezemet fogva húzott maga után, fogalmam sem volt, hogy hova. Megállt egy ajtó előtt, majd a kilincset lenyomta és beléptünk. Mikor felkapcsolta a villanyt, akkor jöttem rá, hogy ez egy pihenő szoba. Az asztalon fekvő laptophoz lépett és bekapcsolta.

- Mutatok valamit - nyomkodta a billentyűket. - Csüccs - nyomott le az asztal előtt lévő székre. - Most figyelj - mondta, és engedelmeskedve neki a monitorra tapadtam. Láttam, hogy egy youtube videót tölt be, aztán már csak arra figyeltem fel, hogy Harry arca jelenik meg előttem, úgy ahogy annak idején ismertem. Gyomrom borsónyira zsugorodott mikor megláttam a mosolyát és a gödröcskéit az arcán. A fájdalom ami a szívembe mart, savként száguldott végig a testemen, egy apró fájdalmas nyögést kiszakítva belőlem.

- Ne haragudj - nézett rám Zayn ijedten. - Elfelejtettem, hogy vele kezdődik, mindjárt vége - magyarázta zavartan és igaza volt, mert máris egy másik arc jelent meg előttem. Elkerekedett szemekkel néztem Louis arcára, mert őt láttam a képernyőn kivasalt hajjal, majd megjelent Liam és Zayn is. Utóbbin muszáj volt mosolyognom, mert olyan édes kis hülyegyerek kinézete volt, de a szemei már akkor is őrjítően szépek voltak. Aztán utolsónak Niall is feltűnt és belőlem kirobbant a nevetés. Mint egy szőke, ír manó, úgy nézett ki a srác. Hallgattam, ahogy énekelnek és meg kell hagynom, nem csak kinézetében, de hangban is sokat fejlődtek. Véget ért a klip, mire kérdőn fordultam a mellettem álló és mosolygó srác felé.

- Miért mutattad ezt meg nekem?

- Azért, hogy megértsd, mi sem úgy kezdtük, hogy tízezrek várjanak ránk odakint. Csak jókor voltunk, jó helyen, ráadásul egyszerre. Megkaptuk az esélyt és éltünk vele. Neked, nektek is itt az alkalom, hogy kilépjetek az ismeretlenségből és befussatok. Ne azt nézd, hogy hogyan, vagy miért, csak azt, hogy itt a lehetőség, ragadd meg. Segíteni tudsz a többieknek is, akik bíznak benned. Isten adta tehetség vagy, egy boszorkány, aki mindenkit elvarázsol. Ilyen hanggal ami neked van, még nem találkoztam. Szerintem nemsokára mi leszünk a ti előzenekarotok, ha így haladtok - magyarázott kipirult arccal és az utolsó mondat után egy szexi féloldalas mosolyt villantott rám. Megütközve néztem a fiúra. Tényleg így gondolja? Eltöprengtem a hallottakon. Milyen lenne úgy élni, hogy azt csinálom, amit szeretek? Lehetséges lenne, hogy erre a esélyre vártunk egész eddigi életünkben? Nem akartam cserben hagyni a fiúkat. Össze kell szednem magam és túl lépni a félelmeimen.

Felnéztem Zaynre, aki feszülten figyelte az arcom minden rezdülését. Elmosolyodtam, mire megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, amit eddig bent tartott a tüdejében.

- Köszönöm - álltam fel a székről és átöleltem. Fejem a mellkasába fúrtam és belélegeztem férfias illatát.

- Nincs mit - morogta a hajamba. - Jó leszel, csak mindig lebegjen előtted a cél.