Hellboys - 1D

72. rész

Harry

- Hol voltál? - kérdezte egy ideges hang a hátam mögül. Összerezzentem, mert reménykedtem benne, hogy még aludni fog mire visszatérek, de tévedtem. Lassan fordultam meg, miközben azon gondolkodtam, hogyan adagoljam be neki, mi is történt az elmúlt órákban.

- Jó reggelt! - húztam mosolyra a számat mikor megláttam. Az egyik kinyúlt pólómban, kócosan álldogált előttem. Úgy nézett ki, mintha most kelt volna fel egy kiadós dugás után. Az ágyadból - tette hozzá egy hang a fejemben, amit azonnal el is zavartam onnan.

- Neked is - nézett rám mérgesen. - Válaszolnál? - tette keresztbe a karjait, amitől a póló feljebb csúszott rajta és láttatni engedte karcsú, hosszú lábait. Nagyot nyelve emeltem fel az arcára a tekintetemet, ami még mindig kérdőn vizslatott engem.

- Niall hívott, hogy vészhelyzet van - kezdtem bele. - Aztán meg elmentünk Damienékhez.

- Hova? - emelkedett meg a hangja és nem engedte, hogy elmagyarázzam. - Te képes voltál beköpni? Úgy tudtam, hogy nem bízhatok benned - kezdett csapkodni, majd fel-alá járkált miközben válogatott szitkok hagyták el a száját. Egy pillanatra sem hagyta abba és így egyre jobban felhergelte magát. Más ötletem nem lévén, elkaptam a karját és miután magamhoz rántottam, ajkaira tapadtam, hogy elhallgattassam végre. Sikerült. Egy dologgal viszont nem számoltam, mégpedig az érzéssel, amit ez a csók kiváltott belőlem. Ahogy megéreztem az ízét, még többet akartam. Nyelvemet végighúztam ajkain, bejutásért kuncsorogva és legnagyobb döbbenetemre megkaptam az engedélyt. Jade résnyire elnyílott ajkai közt úgy surrantam be, mint az éjszakai betörő a hálószobába. Óvatosan cirógattam végig bársonyos nyelvét az enyémmel. Karom a derekára csúsztattam és egyre közelebb húztam magamhoz. Felnyögtem, mikor apró kezei a hajamba túrtak. Úristen, de rég volt mikor utoljára így öleltem őt. Gondolataim visszatértek a múltba és ahogy mostanában mindig, átkoztam magam a hülyeségemért. Ha akkor nem vagyok akkora barom, talán még mindig az enyém lenne. Kezem lejjebb csúszott és belemarkoltam Jade feszes fenekébe.

Egyik pillanatban még Jadeval csókolóztam, a másikban pedig már a kanapén pislogtam értetlenül. A lökés elég erőteljes volt ahhoz, hogy beessek a párnák közé. JB kipirulva, zihálva nézett rám.

- Ez... ezt nem lett volna szabad - dadogta zavartan. - Miért csináltad? - kérdezte vádlón.

- Mert csak így tudtalak elhallgattatni - vigyorodtam el, majd elkomolyodtam. - Figyelj! Nem mondtam senkinek semmit. Niall reggel felhívott, hogy gáz van és menjek át. Mikor megérkeztem, a többiek is ott voltak. Együtt mentünk át Damienhez és ekkor már gondoltam, hogy miről lesz szó, de nem akartam feltűnést kelteni, így eljátszottam a meglepettet.

Láttam a lányon, hogy magában mérlegeli a szavaimat, és feszült tartásából arra következtettem, hogy nem hisz nekem.

- Megígértem, hogy segítek, miért csapnálak be?

- Nem tudom - temette a kezei közé az arcát miközben leült mellém. - Már semmit sem tudok - sóhajtott fel.

Átöleltem a vállát és meglepetésemre úgy bújt hozzám, mint egy kiscica.

- Pár nap és leülepszenek a dolgok. Lenyugszol és máris másként fogod látni a világot - vigasztaltam.

- Remélem - suttogta -, mert jelen pillanatban úgy érzem magam, mint egy hajótörött, aki csak úszik az árral, és mikor végre azt hiszi, hogy megmenekülhet, jön egy hullám és lenyomja a víz alá.

Percekig nem szóltunk egymáshoz, csak szavai súlya lebegett köztünk a levegőben. A beálló csöndben szinte hallottam szívének dobbanását, olyan közel bújt hozzám. Szórakozottan cirógattam a hátát és a karját az ujjaimmal, miközben élveztem a testéből felém áradó melegséget.

- Nagyon kivannak? - lehelte a mellkasomba a kérdését. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy hazudok, de aztán letettem róla.

- Igen - bólintottam. - Mindketten magukat hibáztatják. Damien pedig nagyon fél, hogy valami súlyos betegséged van, azért léptél le.

- Miből gondolja ezt? - kerekedtek el a szemei.

- Beszélt a rosszulléteidről...

- Basszus - kapta a kezét a szája elé miközben szemeiben könnycseppek gyülekeztek. - Tudnia kell, hogy semmi bajom, mert különben emészteni fogja magát egy hülyeség miatt, ami nem is igaz. Felhívom! - ugrott fel mellőlem, majd felszaladt a vendégszobába. Megütközve néztem utána. Miért van az, hogy már most hiányérzetem van, pedig még itt van a házamban?