Hellboys - 1D

90. rész

Harry

Mosollyal az arcomon kormányoztam be az autómat a parkolóba. Három hete, mióta Jade a barátnőm lett semmi sem tudta elrontani a kedvemet. A fiúk sokat ugrattak vele, hogy olyan lettem mint egy szerelmes tini, de nem érdekelt. Besiettem a szúdióba, ahol az utolsó simításokat végezték Jade feléneklésével kapcsolatban. Ma van a napja, hogy szembesítik az ikreket az "új" énekesnőjük hangjával. Kíváncsi lettem volna az arcukra mikor meghallják, de nem lehettem ott, mert az én helyem Jade mellett volt, aki egy távolabbi szobában várta a reakciókat. Benyitottam a helységbe, ahol azonnal kiszúrtam a kanapén ücsörgő, szemmel láthatóan ideges lányt. Kezeit tördelve kapta rám rémült tekintetét.

- Nyugi életem, csak én vagyok - vigyorogtam rá, mire kifújta a benne rekedt levegőt. Leültem mellé és kezeit az enyémek közé vettem majd finoman puszilgatni kezdtem az ujjait. - Hol vannak a többiek? - kérdeztem szétnézve az üres szobában.

- Niall éhes volt - vonta meg a vállát, halvány mosollyal az arcán.

- Bélpoklos - morogtam. - Néha azt hiszem nem is te vagy terhes, hanem ő.

- Pedig ha jól megnézel minket, szemmel látható a különbség - húzta el a száját.

- Szépségem - simítottam az arcára a tenyeremet - már mondtam neked, hogy te vagy a legszebb kismama a világon akit valaha is láttam.

- Hát persze - legyintett lemondóan.

- Jade - fordítottam magam felé az arcát. - Azt hiszed hazudok? Azt gondolod, hogy a te jó közérzeted miatt mondom ezt? - fúrtam tekintetemet a riadtan figyelő íriszeibe. - Basszus Kicsim - sóhajtottam fel csalódottan. - Mit tegyek, hogy elhidd, nekem te vagy a legszebb? - kaptam el a kezét és a nadrágomhoz húztam. - Érzed ezt? - kérdeztem elfúló hangon. - Azért ilyen kemény, mert minden percben vágyik rád, ahogy én is. Ha csak eszembe jut, hogy mit műveltünk tegnap este vagy csak bevillannak a képek a gyönyörű telt melleidről, amik ágaskodva várják, hogy kényeztessem őket...

- Elég - lehelte vágytól elhomályosult szemekkel. Imádtam benne, hogy már ennyitől is beindult. - Elég.

- Mikor fogod már fel végre, hogy megőrülök érted? - csaptam le az ajkaira. Fel akartam falni, meg akartam neki mutatni, hogy mit is érzek iránta, így az összes érzelmemet belevittem ebbe a csókba.

- Khm, gerlepár - szólalt meg Liam hangja az ajtóból. - Talán nem itt kéne egymásnak esnetek - vigyorogtak a fiúk miközben besétáltak az ajtón.

- Hoztam sütit a Hercegnőimnek - huppant le Jade mellé Niall és kezét azonnal a már igencsak gömbölyödő pocakra simította.

- Minden rendben? - kérdezte Louis suttogva, hogy csak én halljam. Fejemmel az ajtó felé böktem és mielőtt még kiléptem volna, egy utolsó pillantást vetettem a lányra, aki nevetve tűrte, hogy az ír srác teletömje édességgel.

- Mi a baj? - kérdezte a barátom újra miután becsuktuk az ajtót magunk után.

- Nem tudom - túrtam göndör fürtjeim közé idegesen. - Egyszerűen csak félek - mondtam ki végre ami már napok óta nyomasztott.

- Mitől?

- Hogy nem leszek neki elég, hogy egy szép napon fogja magát és lelép...

- Hazza - tette Louis a vállamra a kezét. - Ne gondolkodj ilyen hülyeségeken. Most veled van és csak ez számít. Idővel ... - hangos szóváltás szakította félbe a beszélgetésünket.

- ROHADTUL ÁTVERTÉL MINKET PAUL! VÉGIG TUDTAD, HOGY HOL VAN ÉS NEM MONDTAD EL! - üvöltötte egy ismerős hang majd a folyosó elején lévő szoba ajtaja kivágódott és megláthattuk a hozzátartozó, tajtékzó fiút is. - HOL VAN?