Hellboys - 1D

39. rész

Jade

Remegve figyelem, ahogy Paul kilép a liftből. - Ilyen nincs - nyüszítem magamban. Nem kell ránéznem a göndör hajúra, hogy tudjam, örül annak, hogy kettesben maradtunk. ía cipőm orrát vizslatom mikor megérzem a lift döccenését. Rémülten kapom fel a fejem és nézek Harryre, akinek a keze akkor hagyja el a kapcsolótáblát. Felém közeledik, de el akarok lépni előle. Nem hagyja, erőszakosan a lift falához szorít. Félek tőle, félek a közelségétől, ami még ennyi év után is hatással van rám. Próbálok kiszabadulni, de csak annyit érek el, hogy még erősebben tart. Könnyeim utat akarnak törni maguknak, de nem engedhetem. Nem mutathatom meg neki, milyen gyenge vagyok a közelében.

- Engedj el! - szólok rá, de mintha a falnak beszélnék.

- Nem, míg meg nem hallgatsz - parancsolja amitől a túlélő ösztönöm bekapcsol. Még erősebben próbálok kiszabadulni a karjai közül, mikor teljes testét nekem nyomja és megérzem a vágyát. - Nem! Nem! Nem! - sikítja bennem egy hang. Egy másik viszont vigyorogva közli velem, hogy itt az idő, mindent kamatostul visszafizetni. - Kíván téged, használd ki! - suttogja a fejemben. Nem tudom miért, de a tudat, hogy ilyen hatással vagyok rá, magabiztosabbá tesz. Már nem félek tőle.

- Mit akarsz? - cseng határozottan a hangom, amin még én is meglepődöm.

- Beszélni és milliószor bocsánatot kérni azért, amit tettem - mondja és megérzem magamon fürkésző tekintetét. - Elizabeth kérlek!

Ettől a szótól úgy érzem magam, mint akit arcon csaptak. Hogy jön ő ahhoz, hogy így szólítson? Ő volt az aki tönkretette Elizabetht. Dühöm, mint a vulkán úgy tör ki belőlem.

- Ne szólíts így! - ránézve akarom nyomatékosítani a szavaim komolyságát. Nem tudom, hogy mit láthat bennük, de hátrahőköl. Gyűlölettől izzó hangon magyarázom el neki, hogy ő tehet mindenről.

- Bocsáss meg! Mit tegyek, hogy ne haragudj rám? - könyörög és én hitetlenkedve nézem.

Még mindig nem fogta fel, hogy mit tett? Lehet, hogy ez neki csak egy diákcsíny volt, de nekem megváltoztatta az egész életemet. Az, hogy neki adtam egy lány legféltettebb kincsét, semmi ahhoz képest, hogy elvette tőlem a szerelembe vetett hitemet. Soha többé nem tudok majd úgy szeretni, mint ahogy vele tettem. Mindig ott lebeg a fejem felett, hogy megint csak kihasználnak és eldobnak, mint valami használt rongyot. Ezért is jó nekem az a helyzet, amit Joeval alakítottunk ki. Nincs szerelem, csak testiség, így nem égetem meg magam még egyszer, bár kétlem, hogy valaha is újra tudnék úgy érezni, mint akkor. Harryre nézek, aki még mindig engem figyel. Egyszerűen hihetetlen, hogy nem érti meg mit tett. A felgyülemlett feszültség egy hisztérikus nevetéssel távozik belőlem. Megbököm a mellkasát és rázúdítok mindent, amin az előbb agyaltam. Azt akarom, hogy olyan szarul érezze magát, mint én és, hogy felfogja végre a tettének súlyosságát. Talán most először látom, hogy igazán elgondolkodik a történteken. Ezt kihasználva gyorsan újra indítom a liftet. Nem tesz ellene, csak bámul maga elé. Ahogy kinyílik az ajtó, Joe azonnal megüti. Nem védekezik, csak hagyja. Zayn és Damien fogják le, hogy ne tegyen több kárt a fiúban. Tudom, hogy én vagyok az egyetlen aki ilyenkor letudom nyugtatni Joet, ezért elé lépek és kezemet az arcára csúsztatom.

- Hagyd a fenébe, nem éri meg - mondom ki amit érzek. Vissza sem fordulva hagyom ott a többieket Joet magammal húzva. Mikor beérünk a szobába, leül és az ölébe húz.

- Bántott? - teszi fel a kérdést miközben tüzetesen átnézi a testem, sérülések után kutatva.

- Nem - rázom meg a fejemet, de mikor a csuklómhoz ér, felszisszenek. Nekem is csak most tűnik fel, hogy apró véraláfutások tarkítják a kezem ott ahol Harry lefogott.