Hellboys - 1D

95. rész

Jade

Fáradtan hunytam le a szemeimet. A fiúk rengeteg információt zúdítottak egyszerre a nyakamba.

- Azt hiszem mennünk kéne - suttogta Niall a többieknek, mire megemeltem a szemhéjamat. - Aludj kislány - nyomott puszit a homlokomra amit halvány mosollyal jutalmaztam. - Reggel megint jövünk.

A többiek is sorban megpusziltak, majd leléptek. Harry még maradt egy kicsit és a kezemet simogatta.

- Ugye fel fogsz ébredni reggel? - nézett rám szinte könyörögve. - Nem élném túl, ha megint...

- Cssh - simítottam végig az arcán. - Ébren leszek - nyugtattam meg. Közelebb hajolt és óvatosan megcsókolt. Ajka olyan finoman ért az enyémhez, mintha selymet húznának végig rajta. - Naa - nyögtem fel elégedetlenül.

- Annyira hiányoztál - vigyorodott el majd végre rendesen is megcsókolt. A testemen kellemes bizsergés futott végig a tettétől. - Istenem - nyögött fel - el sem hiszem, hogy megint együtt vagyunk - fúrta tekintetét az enyémbe.

- Mr. Styles - nyitott be óvatosan egy nővérke - kérem most már hagyja pihenni a beteget.

- Már itt sem vagyok - állt fel az ágyam mellől a göndör srác és még egy utolsó puszit nyomva a számra elköszönt.

- Aludj jól, reggel jövünk.

Ahogy kitette a lábát az ajtón, a magány elemi erővel tört rám. Nem akartam sírni, mégis folytak a könnyeim. Az agyamnak még csak most volt lehetősége rendesen feldolgozni azt az információt, miszerint van két pici lányom. Annyira hihetetlen volt ez az egész. Megszülettek és én még csak nem is láthattam őket, még nem is tarthattam a karjaimban egyikőjüket sem, mégis hiányoztak. A képek szerint amit Harry mutatott nekem, egyformán gyönyörűek voltak. Észre sem vettem és a nagy gondolkodásban elnyomott az álom.

Furcsa bizsergető érzésre ébredtem valamikor az éjszaka közepén. A szememet még nem nyitottam ki, de a fülemmel érzékeltem, hogy rajtam kívül más is van a szobában. A testem lezsibbadt a félelemtől. Erőt véve magamon, felpillantottam és az ijedtségem még nagyobb lett, mikor megláttam az engem mereven bámuló fiút.

- Damien - ejtettem ki suttogva a nevét.

- Szia JB. - eresztett meg egy halvány mosolyt felém. - Örülök, hogy jól vagy.

- Te mit keresel itt? - kérdeztem, előbbi szavait figyelembe sem véve.

- Kíváncsi voltam, hogy mit csinált az öcsém minden éjszaka amikor nem volt otthon, de amikor az éjszakás nővérek mosolyogva fogadtak, rájöttem.

- Joe itt volt? - meredtem döbbenten az előttem ülőre.

- Ha jól vettem ki a nővérkék szavaiból, minden éjjel.

- De miért? - lepték el a könnyek a szemeimet. - Hiszen leléptem és csúnyán átvertem - suttogtam a levegőbe.

- Így van, de volt időnk gondolkodni rajta, hogy miért csináltad és valahol megértettük. Időbe telt, de felfogtuk, hogy mennyire nehéz döntés lehetett ez neked.

- Nem is tudod mennyire - szakadt el nálam a cérna. - Sajnálom, sajnálom...- hajtogattam megtörten.

- Jade - húzott a mellkasához a barátom, ha még egyáltalán annak mondhatom a történtek után. - Ne sírj! Nincs miért. Minden rendbe jön megígérem - ölelt magához szorosan, de az érzelmeim mint a lavina úgy temettek maguk alá. Percekig zokogtam a karjai közt. Dam türelmesen megvárta míg elapadnak a könnyeim majd visszafektetett az ágyra. - Tessék - nyújtott felém egy köteg zsebkendőt, amit hálásan fogadtam el. Kifújtam az orromat és megtöröltem a szemeimet. Néhány percnyi hallgatás után én törtem meg a csendet.

- Ő jól van?

- Fogjuk rá - sóhajtott fel Damian. - Még mindig magát hibáztatja a történtek miatt.

- De hát nem tehet róla, hogy ...- nem is tudtam, hogy hogyan fogalmazzam meg ezt az egészet.

- Én is ezt szajkózom neki nap mint nap, de nem fogja fel - húzta el picit a száját. - Szerinte az egész az miatt van, mert ordibált veled.

- Megérdemeltem - suttogtam halkan.

- Nem, nincs igazad - vette a kezei közé az arcomat és kényszerített, hogy a szemébe nézzek. - Nem gondolta komolyan amiket mondott. Érted? Csak baromi féltékeny volt, mert azt hitte, hogy Harrytől vagy terhes. Eszünkbe sem jutott, hogy a lányok Joe babái.

Nem akartam visszagondolni a történtekre, így megpróbáltam elterelni a szót.

- Most is vele vannak?

- Igen - mosolyodott el lágyan és a kezeit levette rólam. - El sem hiszem, hogy az öcsikém felelősségteljes apuka lett. Jade, az a két kislány a mindene. Annyira imádnivalóak - áradozott róluk, mintha az ő gyerekeiről lett volna szó. Én csak figyeltem az arcát, amiről mérhetetlen szeretetet lehetett leolvasni. A szívem megint szúrni kezdett. Dam is ódákat zeng a lányaimról én pedig még mindig nem láttam és nem érintettem meg őket. Remegő hangon szólaltam meg.

- Mikor láthatom őket?

- Nem tudom JB. - sóhajtott fel. - Az orvostól függ, hogy mit mond. Ha ő úgy gondolja, hogy már elég jól vagy hozzá, akkor biztosan megengedi, hogy lásd őket.

- Ez olyan igazságtalan - csuklott el megint a hangom. - Már mindenki látta őket, csak én nem. Én hordtam a hasamban őket hét hónapig, én szenvedtem mikor szétrúgták a belsőmet és mégis én vagyok aki még csak képen látta őket - emeletem egyre feljebb a hangomat és kezdtem érezni, hogy elvesztem a testem felett a kontrollt.

- Jade, nyugodj meg - nézett rám Damien ijedten, de mikor látta, hogy nem sikerül ,megnyugtatnia, megnyomta a nővérhívót. Egy perc sem telt el, máris belépett az ápoló a szobába.

- Mi történt? - sietett hozzám.

- Szerintem felidegesítette magát - fogta még mindig a kezemet Dam miközben rémülten nézte ahogy minden ízemben remegtem.

- Túl sok lehetett neki a mai nap - bólogatott mindentudóan a nő, majd a zsebébe nyúlva egy fecskendőt vett elő és szakszerűen a karomba fecskendezte a benne lévő folyadékot. - Ez egy erős nyugtató. Mindjárt hatni kezd és reggelig teljesen kiüti - magyarázta a barátomnak, aki idegességében a hajamat simogatta. - Jobb lesz, ha maga is haza megy és kipiheni magát - nézett kedvesen Damienre.

- Megyek - bólintott a srác, majd felém hajolt és egy csókot nyomott a homlokomra. - Reggel megint jövök.

Válaszolni sem volt erőm, mert már éreztem a nyugtató hatását. A szemhéjaim elnehezültek és az izmaimban lévő görcs végre kiengedett, így megszűnt a remegésem. Még félálomban hallottam az ajtó csukódását, de aztán átadtam magam a kényszerű, de jótékony hatású alvásnak.