Hellboys - 1D

38. rész

Harry

Először látom felhőtlenül jókedvűnek és bevallom, tetszik a látvány. Az egész lénye sugárzik a mosolyától, ami a riport vége óta ott csücsül az ajkán. Zayn és Niall egész nap mellette vannak és együtt hülyéskednek. Halk morgás hagyja el a torkomat mikor meglátom Zayn kezét Jade combján pihenni.

- Mi a baj tigrisem? - néz rám a mellettem ülő barátom, de ahogy követi a pillantásomat, rögtön megért mindent. Először furcsán méreget, majd miután jól megnézett magának, elkerekedett szemekkel mondja ki a diagnózisát. - Te féltékeny vagy!

Elfordítom a fejemet, de nem tagadom az állítását, mert felesleges lenne. Igen, erre már én is rájöttem, hogy ami belülről mardos, az nem csak a bűntudat, hanem féltékenység is.

- Harry, felejtsd el - komolyodik el Louis hangja. - Ez a hajó már elment és te lemaradtál róla. Hagyd békén, mert már így is elástad magad nála egy életre.

- Nem érted, hogy nem bírom! - mondom neki indulatoktól fojtott hangon. - Megőrülök a tudattól, hogy az enyém volt és én eldobtam. Akarom őt. Feltudnék robbanni mikor valamelyikük hozzá ér - pislogok Niallék felé.

Louis megcsóválja a fejét és rosszallóan néz rám.

- Soha nem volt a tiéd. Ő nem egy tárgy, még ha úgy is tekintettél rá. Eleget ártottál már neki. Az, hogy nem fordultam el tőled, az nem azt jelenti, hogy engem nem botránkoztatott meg amit tettél. De tudom azt, hogy mindenki hibázhat és még ha nehéz is, mindenkinek jár egy második esély, hogy helyre hozza.

Nagyot nyeltem ahogy hallgattam őt. Kíméletlenül vágta a képembe az igazságot. Elfordultam és kibámultam az ablakon. Talán tényleg le kéne mondanom róla, e egyszerűen nem megy. Néha bevillannak azok a képek, mikor még együtt voltunk. Emlékszem a szemeire, amik szerelmesen csüngtek rajtam. Emlékszem az ajkaira, amik bátortalanul csókoltak vissza. Aztán eszembe jut az a pillanat, mikor a fájdalomtól könnyes arcán felvillan egy bátorító mosoly, amivel üzen nekem, hogy minden rendben van, ő már az enyém. Hirtelen vált a kép és a szőke, hosszú haj helyett, Jade fekete haját és tetovált testét látom magam alatt. Felnyögök a gondolatra és érzem, ahogy a boxerem szorítani kezd.

- Ébresztő - lök meg Louis és az álomképem egy pillanat alatt szertefoszlik. Dühösen meredek rá. Szegény nem tudja hova rakni a hangulatingadozásaimat, ahogy én sem. - Baj van? - kérdezi meglepődve.

- Nincs - morgom és próbálok úgy leszállni a buszról, hogy takarjam a nadrágom elejét. Kell pár perc, míg lehiggadok, de aztán mintha semmi nem történt volna, vigyorogva lépek a többiekhez. Újabb autogram osztás után jutunk csak be a szállodába. Ahogy elnézem, a többiek már befejezték és leléptek a szobánkba. A lift felé haladok, mikor meglátom, hogy a lány is odatart. Ahogy észrevesz megtorpan és kétségbeesetten körülnéz, de úgy látszik őt is itt felejtették. Felmentőseregként Paul jelenik meg mellettünk, és nevetve közli, hogy amiért ilyen ügyesek voltunk, holnap városnézésre megyünk. Megérkezik a lift és mind a hárman beszállunk. Nyomasztó a csend, amit a menedzserünk telefoncsörgése szakít meg.

- Igen? - veszi fel, majd bocsánatkérőn ránk néz és mielőtt becsukódna a liftajtó, kilép, kettesben hagyva a lánnyal aki elfehéredett arccal néz a távozó férfi után. Behúzódik a doboz legtávolabbi sarkába és a szemét a földre szegezi. Szívem hevesebben dobog a közelségétől. Úgy érzem, ez az az alkalom, amire vártam. Kezem önkéntelenül nyúl a kapcsolótábla felé és megnyomom a leállítás gombot. A lift zökkenve megáll. Jade ijedten néz rám. Tudja, hogy nem tud menekülni előlem. Felé lépek amitől összerezzen és megpróbál elcsusszanni mellettem, de egy lift igen kicsi ahhoz, hogy fogócskát játszunk benne. Elkapom a karjait és a falhoz préselem. Hiába kapálózik, erősebb vagyok. Nem adja könnyen magát, teste vonaglik az enyém alatt, aminek pillanatokon belül érezhető a hatása.

- Engedj el - sziszegi, könnyes szemekkel.

- Nem, míg meg nem hallgatsz - nem is kérem, parancsolom miközben próbálom kizárni a tudatomból a tényt, hogy egész testével nekem feszül. Ő is megérzi a vágyamat, mert megmerevedik.

- Mit akarsz? - csattan fel a hangja és az előbbi elveszett kislánynak már nyoma sincs.

- Beszélni, és milliószor bocsánatot kérni azért, amit tettem - nézek az arcára, hátha láthatom a gyönyörű smaragdzöld szemeit, de nem emeli rám a tekintetét. - Elizabeth kérlek!

- Ne szólíts így! - kiált rám és legalább annyit elérek, hogy rám néz. A szemeiben annyi fájdalom van, hogy egy pillanatra hátrahőkölök.

- Nincs jogod így szólítani. Ő elment. Tettél róla, hogy soha többé ne jöjjön vissza - néz rám gyűlölettel teli pillantással.

- Bocsáss meg - könyörgöm neki. - Mit tegyek, hogy ne haragudj rám többé?

Csodálkozva nézi az arcomat, majd a legnagyobb döbbenetemre nevetni kezd. Nem értem őt.

- Te tényleg azt hiszed, hogy ennyivel el tudod intézni az egészet? - mosolyodik el gúnyosan. - Tönkre tettél - böki mutatóujját keményen a mellkasomba. - Elvettél tőlem mindent, ami fontos volt nekem. A szüzességemen kívül a szerelembe vetett hitemet is. Ezt nem lehet megbocsátani - rázza meg a fejét. - Fel kéne nőnöd végre és rádöbbenned, hogy a tetteidnek következményei is vannak.

Annyira letaglóznak a szavai, hogy észre sem veszem, mikor újra indítja a liftet. Csak bámulok magam elé. Talán tényleg most fogom fel igazán, hogy mit tettem vele. Megáll a lift és mikor kinyílik az ajtó egy csapat dühös sráccal nézek farkasszemet.

- Megmondtam, hogy hagyd békén! - üvölt rám Joe és mielőtt bárki is megállíthatná, hatalmas ütést mér az arcomra. Nem védekezek és nem is ütök vissza, mert tudom, hogy megérdemlem. Ennél többet is. Zayn ás Damien lefogják. Nézem, ahogy Jade elé lép és a kezét az arcára csúsztatva mondja neki.

- Hagyd a fenébe, nem éri meg.

Szívembe mintha tőrt forgatnának, úgy esnek a szavai. Liam és Louis szomorúan néznek rám. Ők megmondták, hogy ne csináljam, de nem hallgattam rájuk. Figyelem ahogy Jade és a barátai eltűnnek a szobájukban, míg Zayn és Niall dühösen néznek rám.

- Idióta pöcs! - sziszegi Niall majd a lány után ered. Zayn csak megcsóválja a fejét és szó nélkül otthagy.

- Jól vagy? - hallom meg Louis aggódó hangját.

Megrázom a fejem. Nem, nem vagyok jól. Most értettem meg, hogy mekkora egy szemétláda voltam. Tönkretettem egy ember életét.