Chat-Lover (Otayuri)

1.

*angertiger*
A becsületes nevem Yuri Nikiforov, és 16 éves vagyok. Tudom, hogy most sokan nagyot néztek, de hidjétek el, nekem is nehéz volt megszokni az új vezetéknevemet. És hogy miért van ez így? Nos biztosan mindenki emlékszik arra, amikor világbajnok lettem. Najó, elég a magam fényezéséből, még a végén olyan leszek, mint JJ...
Nos, azután hazautaztam a szüleimhez. De valamire rájöttem, miközben zajlott a verseny. Arra, hogy engem bizony a női nem a legkevésbé sem érdekel. Mert én a férfiakhoz vonzódom. Ez van, ezt kell szeretni... Egyik vacsora alkalmával, amikor az asztalnál ültünk, kimondtam. Olyan érzésem volt, mintha egy nagy súlyt vettek volna le a vállamról... És pár perccel később a súly többszörösét rakták volna rám. Mert a szüleim kitagadtak. Azt kiabálták, hogy csalódtak bennem. Hogy ők nem ilyennek neveltek. Hogy nekik nem kell ilyen gyerek. Apa meg is vert. És kidobtak az utcára engem egy bőröndnyi cuccommal. Segítségre volt szükségem. Tudtam, hogy 15 évesen egyedül nem boldogulhatok a nagybetűs életben. Még az iskolát sem jártam ki. Munkát sem tudtam volna vállalni, nemhogy megélni. És ezért tárcsázta a kezem önkénytelenül is a friss házaspárt. Nem is tudom, hogy mire számítottam. De ők bármilyen kérdés nélkül a segítségemre siettek. Az ő vállukon kisírhattam a bánatomat. Nekik elmondtam, hogy mi ez az egész. És ők elfogadtak. Majd később örökbe is. És jelenleg a fiúkként élek. Mint egy nagy család. Nem mondom, hogy az emberek nem néznek furán ránk, de idővel megtanultam kezelni ezt. Megtanultam, hogy ne érdekeljen mások véleménye. Mert az a lényeg, hogy te ki vagy. És nem az, hogy mások mit gondolnak rólad. Najóvanna, elég ebből a nyálas szarból, mert mindjárt hányok magamtól... A lényeg, hogy most 16 évesen egészséges fiatal módjára élek.
Tegnap szokás szerint a neten nézelődtem, és rábukkantam egy oldalra. Egy helyre, ahol névtelenül lehet beszélgetni emberekkel. Egy fórum, ahol lehet ismerkedni és segítséget kérni. És ami a legfontosabb, melegeknek készült, így senki sem itél el senkit. Olyan, mintha nekem készítették volna. És fel is regisztráltam 'angertiger' néven. 
-Yurio!! Kész a kaja!- kiabál a födszintről Yuuri.- Pirogot csináltam!- egy varázsütésre felpattanok az ágyamról, kivágom az ajtómat és lerohanok a konyhába. Jóvanna, a kedvenc kajám a pirog! 
Levágom magam az asztalhoz. Viktor és Yuuri is leülnek velem szemben és nekilátunk enni. Najó, az én módszeremet a legnagyobb jóindulatal sem lehet evésnek nevezni. Két kézzel gyúrom a számba a kaját. Persze a szüleim már meg sem lepődnek ezen, hiszen megszokhatták már tőlem. Már Hasetsuban is így fogyasztottam a mennyei katsudont. Tényleg katsudon... Olyant is régen ettem... Meg kéne ismételni! Talán majd legközelebb...

*teddybear*
"Sokan talán azt gondolják, hogy az élet igazságtalan. Hogy nem érdemes élni. Hogy egyedül harcolnak. Hogy nincs szükség rájuk. Hogy feleslegesek. Régebben én is így voltam vele. Úgy gondoltam, hogy nem vagyok normális. Hogy beteges vagyok. Amiatt, hogy a saját nememhez vonzodók. Emlékszem, hogy már régebben is tudtam magamról, hogy más vagyok. Az osztálytársaim megvertek, ellopták a cuccaimat és levegőnek néztek. Senki sem akart engem beválasztani a csapatába. A legtöbb időt egyedül töltöttem. És csúfoltak. Bármit csináltam, kritizáltak. Lépten-nyomon bántottak. Belémtapostak. Földre taszítottak. Mindent rámkentek, és ezért mindig engem büntettek a tanárok. Dühös voltam. Dühös és szomorú. A szüleim előtt titkoltam ezeket az iskolai bántalmazásokat. Senkinek nem mondhattam el semmit. Akkor tényleg egyedül harcoltam. Minden fájdalmamat a sportba öltem. Egy gyönyörű sportba. Egy gyönyörű, de magányos sportba. Ha bármilyen negatív kritikát kapok, szomorú vagyok vagy csak egyszerűen egyedül akarok lenni a gondolataimmal, az első dolgom felcsatolni a korcsolyámat. És ez megy már évek óta. Senki sem ismer igazán belülről, hiszen amíg mosolygok, lehet hogy belül összetörtem. 
Tudjátok, engem a szüleim kidobtak otthonról, amikor megtudták, hogy meleg vagyok. Az apám meg is vert. De ezen már túl tudtam lépni. Kaptam segítséget. Hiszen vannak olyanok, akik bármit képesek lennének megtenni érted, csak te nem veszed észre ezt. Mára már megtanultam, hogy az ember nem a nagy dolgoktól lesz boldog. Nem is a tárgyi dolgoktól. Lehet, hogy pont az fog a legjobban boldoggá tenni, hogy a szüleiddel közösen vacsorázol. Vagy ha a barátaiddal tudsz egy jót beszélgetni. Ezek nem nagy dolgok, de meg kell tanulni apró örömöket keresni az életben. Ezt valaki mondta nekem. És én megfogadtam a tanácsát, amitől fokozatosan mászok ki a gödörből. És tudom, hogy nem harcolok egyedül. Hogy vannak akiknek fontos vagyok. Akik szeretnek. És ennél nem is kell több a boldogsághoz...
KATEGÓRIA: Az én történetem
ÍRÓ: angertiger"
Meglepetten olvasom a szöveget. Valaki... valaki aki kikorcsolyázza magából a fájdalmát, és a saját neméhez vonzódik... Nem, biztos nem ő lesz az. De... Régen volt már, hogy valakit ennyire meg akartam ismerni. Ez az ember tudja az utat a boldogsághoz. Tudja azt, amire szükségem van. Hirtelen felindulásból bejelölöm. Ez a szöveg... Biztosan a szívből írta. És én is hasonlóan érzek, mint ő korábban...

*lö én*
Sziasztok! Nos ez egy ilyen kis bevezetőcske lett volna, hogy megismerjétek a két karaktert :)
Remélem tetszett, és ha igen nyomjatok egy csillagot :P
Köszi ^^