Chat-Lover (Otayuri)

56.

*angertiger*
-Beka! Képzeld, holnap lesz egy versenyem! - pattogok, mint a százforintos gumilabda, amit egy kisgyerek idegesen vágott a földhöz.

-Biztosan nyerni fogsz Yura!- mosolyodik el huncutul és összekulcsolja az ujjaikat.- Nagyon ügyesen korcsolyázol, ugye tudod? Ha nem leszel egy napon világbajnok, akkor megeszem a sapim!

-Az tényleg menő lenne, ha nyernék... Képzeld csak el, minden csak úgy csillog-villog, és mindenki állva tapsol! Én meg szélesen majd elvigyorodok és beleharapok az aranyérembe, mint Viktor Nikiforov! Megszólal Oroszország himnusza... és akkor majd te is boldogan fogsz tapsolni, igaz? És akkor majd azt fogod mondani, hogy igen, ez a te Yurád, a te barátod...- döntöm homlokom az övének. Akkor lennék a legboldogabb, hogyha Ő látná... és senki más nem fog számítani! Nem fog érdekelni, hogy többszáz másik ember hogyan tapsol... A lényeg csak az ő tenyereinek hangos csattanásai, és semmi más!

Hová tűnt Beka? Minden elfolyik, átalakul. Talán valamelyik edzőtábor? A helyszín a jég. A tükörsima kékesfehér gyönyörűség.

Egy utolsó forgás... Beállok a végső pozíciómba, majd Yakovra tekintek. Tetszik neki, amit látott?

-Yuri... hányszor mondjam még, hogy éld bele magad jobban?!- dörren fel az ijesztő hangjával, amitől mindenki más elhalkul. - Attól függetlenül jó volt. Szépen ugrod a négyszereseket... Annak ellenére, hogy te még nem csinálhatnál ilyeneket!! Az az átkozott Nikiforov...- morogja az utolsó szavakat az orra alá, mégis visszhangzik az egész teremben.

-Nocsak Yakov... Nem szeretnéd, hogy a legtehetségesebb junior felkészüljön a világbajnokságokra?- replikázik az orosz, hosszúhajú bajnok, mire talán mindenki elmosolyodik titkon. Ha Viktor valakit megdícsér... Akkor az a valaki tényleg dícséretet érdemel. A bajnok nem osztogatja csak úgy bókjait.

-Egyszerre nem tudok elviselni egy Nikiforovot és másik Nikiforov-fajtát...- dühöng az edző.- két engedetlen zseni mellett okkal kopaszodok ilyen gyorsan...- Az utolsó mondatára mindenki hangosan felröhög és csak zeng tőlünk az épület.

A képek összekavarodnak, minden kezd zavaros lenni. Újra...

-Yuri! Kérlek tanítsd meg nekem a kombinált forgást!- áll előttem meghajolva egy fiú, én meg csak meglepetten. Azt hittem, hogy idősebb nálam három évvel. Akkor miért kér pont engem meg, hogy segítsek?- Kérlek Yuri... mindig is olyan akartam lenni, mint te! Irigylem a tehetséged!

És akkor beleegyeztem. Emlékszem, mondta, hogy a hugocskája a legnagyobb fanom. Később mindig a segítségem kérte abban az edzőtáborban... De soha nem láttam többé a külföldi fiút.

-Yuri! Davai! - kiabál Otabek Altin, mire én csak feltartom a hüvelykujjam és elmosolyodok alig észrevehetően. Senki és semmi más nem érdekel, csak az, hogy ő annak ellenére, hogy a riválisom, mégis nekem szurkol. De talán nem is ez a lényeg, hanem az... Ahogyan gyönyörű szemeivel rámtekint és megszűnik kettőnk körül a világ.

Most meg ott állok a pódiumon... és Otabek úgy tapsol, mintha ő nem szenvedett volna az előbb vereséget. Nem hallok mást, csak azt, ahogyan az ő tenyerei csattannak hangosan össze, és hirtelen beugrik az apró Beka arca a szemem elé, de gyorsan elhessegetem az egészet a fejemből és - ha csak egy pillanatra is, de - a múlt minden terhétől mentesen vigyorgok vissza, arra akit már most a szívemben őrzök.

Nem akarom elveszíteni őt... mindennél fontosabb számomra. Szeretem! Szerelmes vagyok belé! Meg akarom érinteni, meg akarom csókolni! Azt akarom, hogy teste minden porcikája hozzám tartozzon... és ha emiatt a pokolra jutok, akkor mosolyogva lépek be oda az ő kezét fogva!

Valaki megpuszilja a homlokom. Biztos vagyok benne, hogy ez a valaki nem Yuuri... Akkor ki lehet?
Ha azt tetettem, hogy alszok, akkor megtudhatom?
-Jó reggelt.... Yurim.- szólal meg a férfi ismerős, mély hangon.

*lö én*
Lol
Sziasztok
Normális, hogy pánikrohamot kaptam a Tartuffe-on? Attól függetlenül kurvajóvolt. Parti-nagy féle... 😍😍
Remélem tetszett a rész😄😄
Ciao😶😶