Chat-Lover (Otayuri)

41.

*angertiger*
-Úgy várom már magyarországot!- mosolyog Nika, miközben a nappaliban ülünk. Én Otabek és közötte gubbasztok felhúzott térdekkel, míg Viktor, Yuuri és Olívia - Nika és Otabek anyukája - velünk szemben ülnek. Talán családiasnak lehetne mondani ezt az egész helyzetet, ha a velünk szemben ülők nem egy számítógép képernyőjét bámulva zárnák ki a világot, Otabek nem húzná ki magát rossz szokásához híven minden imát megfeszítve, már-már görcsösen, és én nem vigyorognék, mint egy betépett mókus, miközben legszívesebben bezárkóznék a szobám sötétjébe.- Majd ott lesz Karolina, Dia, meg Hentai-senpai!

-Hogy kik?- nézek a furcsa nevek hallatán úgy, mint egy fél lábbal a sírban lévő kémia-informatika tanárnő.

-Karolina a hugom. Hét órával idősebb vagyok csak azért is!- nyújtja ki játékosan és "éretten" viselkedve.- Dia.... Nos, ő is egy óriási Rivaille Ackermann fan lány..... Hentai-senpai pedik a bátyám volt osztálytársa!

-Te most komolyan Hentai-senpainak hívod Ábelt?- enged feszülségéből Otabek mosolyogva.- Bevallom, hogy tényleg egy perverz lolicon, de baromira jófej!

-Én is várom már az utat! Végre megnézhetem azt az országot, ahol sokáig éltél...- nézek fel a barátomra mosolyogva. Mosolygó szemeiről lassan végigsiklik tekintetem az arcán, és csúszna is tovább.... Ha nem látnám meg a száját. 

Óvatosan megnyalja ajkait, és akaratlanul, ösztönösen én is ezt teszem. Milyen érzés lehet megcsókolni? 

Vajon ha most ajkaim az övéhez nyomnám arra hogyan reagálna? Ha most megpuszilnám, akkor mire gondolna először? Ha most nem lenne itt senki, akkor mi történne? Ha semmi sem változna, akkor lenne valami? Vajon eltolna magától? Esetleg lesokkolnám vele? Vajon később viszonozná?

És ha megtörténne az utóbbi, mint a világ nyolcadik csodája, akkor milyen lenne? Ajkai követelőzően és szenvedélyesen támadnának? Esetleg félénken, puhatolózóan kísérletezne lelkem húrjainak megpendítésével? 

Mennyei lenne, ha óvatosan végigsimítana előtte alsó ajkam, majd lassan, kínzóan csúsztatná végig állam vonalán és csak ezután kezdene arcával is felém közelíteni.... Már csak centiméterek választanának el minket és akkor halkan elsuttogná, hogy szeret.... Forró leheletét bőrömön érezném és talán még bele is remegnék...

*teddybear*
Yuri magát apróra összehúzva gombócolódik a kanapén mellettem. Tekintete a semmibe réved, látszik hogy a valósága elől egy másik világba menekül most is....

Általában sápadt ajkai most vörösen ütnek el a halovány szépségtől, ahogyan óvatosan mozgatja. Mintha némán beszélne valakivel, aki most nem ül közöttünk. Vajon kire gondolhat? Kit hordoz a szívében?..

Amióta az eszemet tudom, azóta vonzódok a gyönyörű dolgokhoz. Egy tökéletesen kerekre meggyúrt hógolyó, vagy csak egy virág is elég volt, hogy megnyugodjak és újra mosolyogni kezdjek. Mindenben kerestem a szépet, és ha valaki vagy valami nem felelt meg az elvárásaimnak... 

Nem volt sok barátom kiskoromban. Mind félt tőlem, vagy én tartottam gyerekesnek őket. Viszont egy napon megláttam a nagybetűs Gyönyörűséget.

Hűvös, téli nap volt- legalább is emlékeim szerint mindenki kabátban ült a játszótéren. A velem egykorúak visítva rohangáltak össze-vissza, és nem bírtak egy percre sem nyugton maradni. Idegesítettek. Utálatosnak tartottam a kiszámíthatatlan zajt és azt, hogy bármelyik percben megelőzhetnek vagy fellökhetnek.

Utáltam. Utáltam az egészet. De ki kellett mennem a szabad levegőre. Aznap még én akartam kimenni. Látni akartam a vékony szűzhó-réteget. Gyönyörködni akartam benne. Akartam. De mire leértem, addigra már semmi sem maradt a szépségből, hiszen mások felelőtlenül, élvezettel tették tönkre.

Dühösen akartam tenni egy kört, hátha látok valamit, ami megjavíthatja a napomat. Összehúzott szemekkel vizslattam gyanakodva mindent és mindenkit egészen addig a pillanatig...
Kipattant a szemem és elmosolyodtam. Megtaláltam. Megtaláltam azt a valamit. Vagyis jobban mondva valakit, aki nem csak a napomat tette boldoggá, hanem a többit is...

Szőke kisfiú, sötét ruhákban nagy, zöld szemekkel nézett a nagypapájára. Talán félt a többiektől, vagy csak nem kedvelte a társaságukat... De nem mozdult. Hangja magasan, tisztán csengett, mikor oroszul megszólalt. Tökéletes, akár egy...

Angyal.

Mosolyogva mentem oda és kértem meg, hogy játtszunk. És Yura belement. Minden nap játszottunk. Minden nap mosolyogtam.... De egy napon megtörtént a szörnyűséges, a felfoghatatlan.... 

Elköltöztünk.

Biztosan megsirattam Yurát. És kevés utálatosabb dolog van a földön

Mint egy síró gyönyörűség.

Utána üressé vált az életem. Nélküle. Yura nélkül. Mintha az élet megállt volna... Önmagam árnyéka voltam egészen addig a napig, amikor

Találkoztam Yurival.

Szebben balettozott és műkorcsolyázott, mint maguk a lányok. Az a katonás tekintet, a törékeny szilárdság... Már csak ránézni is gyönyör. Elkezdtem követni a munkásságát.

Majd barátok lettünk.

És később rájöttem, hogy ő nem Yurát pótolja a szívemben. Ő több nekem egy gyönyörűségnél. Több egy barátnál, ő

Az, akit a szívemben őrzök és őrizni fogok örökre....

*lö én*
Remélem tetszett ez a szösszenet owo

Más watty írók: Hmm.... Max a 10-15. részben összehozom őket...
Én: 41. rész *fütyürészik*

Mondjuk azért csinálom így, mert a karakterek igenis küzdjenek meg egymással!
Egyébként köszönöm a több, mint 4K csillagot és a több, mint 33K megtekintést, imádlak titeket!
Remélem tetszett a rész, és ha igen, akkor nyomj egy csillagot és írj egy kommentet!
Köszi >-<

-----------00-----00----------
----------0000-0000---------
---------0000000000--------
----------00000000----------
------------00000-------------
--------------00----------------