Chat-Lover (Otayuri)

59.

*angertiger*

-Ez hülyeség... Nem ebédeltél, nem vacsoráztál... azt hiszed, hogy hinni fogok neked?- sorolja a gyámom már-már ingerülten.

-De én... nincs étvágyam. Tudod... Áhh. Nem volt túl kellemes anyával találkozni...- rágom a számat. Igaz is, meg nem is. Tényleg nincs étvágyam, de nem anya miatt, bár a vele való találkozás sem volt túl kellemes.

Otabek megértően pillantott oldalra, Yuuri meg mint hal a szatyorban. Igaz, honnan tudná, ha tegnap este nem meséltem neki.
Nagyot sóhajtok. Tudnia kell, ha más nem azért, hogy tudjak alibizni. És különben is az apám. Joga van - ha nem is mindent, de - tudnia rólam.

-Tegnap összefutottunk Yuliaval.-motyogom halkan magam elé.- Az alacsony vérnyomásos betegsége miatt elájult... és hát... A kórházban nem  legkellemesebb dolgokat vágta a fejemhez...- vonom meg a vállam. Nem merek egyikőjük szemébe sem nézni, kizárólag az asztal tompa csillogását bámulom.

-Az a nőszemély...- morogja dühösen Yuuri.- Nem csak hogy kivágja egyetlen gyerekét otthonról, még ez is...- Az asztal alatt óvatosan kezem után nyúl és bátorítóan megszorítja a kezem.- Akarsz róla beszélni?

-Elmesélem... Csak.... Otabek. Tartozom egy vallomással. Emlékszel még arra, amikor kivágtak otthonról, nem?- kezdek improvizálni. Még soha nem féltem ennyire Coming Out előtt. Talán mert ő fájna a legjobban, ha elveszíteném...

A fiú csak bólint egyet óvatosan.- Emlékszem. Nem voltál önmagad... borzasztó volt még csak rád is nézni. Féltem, hogy elveszíthetlek téged...- nem néz a szemembe. A kezét tanulmányozza, mintha az annyira érdekes lenne.

-Az az időszak egyikünk számára sem volt túl kellemes... Sajnálom, hogy gondot okoztam...- arcom lassan már a bíbor árnyalatában pompázik. Félek és zavarban vagyok. Akarom, hiszen tudnia kell róla... De félek, hogy egyből levágja a szituációt.

-Nem a te hibád, hanem a "szüleidé", akik nem képesek úgy szeretni, ahogyan vagy....- dühöng Yuuri. Szerintem már tudja, hogy miről van szó. És remélem, hogy azt is tudja, hogy mindennél jobban félek.

-Elég érdekes körülmények között kerültem el onnan.... Éppen utókarácsonyoztunk, és ugyanígy ültünk hárman az asztalnál...- idegesen belemarkolok a combomba. Nem kezdhetek el sírni! Nem lehetek ilyen szánalmas! Csak mosolyogj úgy, ahogyan eddig tetted!- A születésnapomat ünnepeltük. Anya velem szeben ült, apa pedig melette...- bele kell harapnom a számba, hogy ne engedjem a kósza könnycseppek kibuggyanását. Rég volt tudom... de még mindig fáj. Azon a napon a lelkem darabokra robbant, ha addig egyáltalán még ép volt...

Yuuri óvatosan magához húz, Otabek meg keserűen engem vizslat. Vajon tudja, hogy mit akarok elmondani? Már tervezi, hogy mit fog csinálni? Tervezi, hogy hogyan fog végleg elutasítani?...

Mert amint meghallja majd a gyilkos szót, nem lehetünk többé barátok, ez egyértelmű. De akkor hogyan tovább? Őt is el fogom veszíteni örökre, mint egykoron Bekát?
Nem tudom elképzelni az életem nélküle. De azt sem bírom tovább, hogy még csak neki sem vállalom fel magamat. Hogy a szerelmemnek nincs esélye sem rájönni a dologra.

-És akkor felálltam...- teszem meg azt, amit hangosan narrálok. Térdeim megremegnek és egyenesen magam elé bámulok.- Nagyon féltem. Csak álltam ott és mindketten rámnéztek. És akkor azt mondtam, hogy "El kell valamit mondanom". És elmondtam....- nyelek egy nagyot és lehunyt szemmel erősen belecsimpaszkodok a pólóm szegélyébe.- hogy meleg vagyok.

*lö én*
Remélem, hogy tetszett ez a rész xD
Igen, direkt itt hagytam abba. Élvezem lol
A coming outos cuccot szerintem élethűen írtam le, bár.... egh, aki érti az érti, aki nem az nem xD
Ciao belle ragazze e belli ragazzi <3