Chat-Lover (Otayuri)

71.

*angertiger*
A jobb lábam lüktetően fáj, ahogyan a fejem is.... valami idegesítő csipogás nem hagy tovább aludni.
Kinek az ébresztője ilyen fülsértő??

Idegesen nyitom ki a szemem, és az ijesztően steril helyiséget kezdem el bámulni.
Beleszippantok a fertőtlenítőszeres levegőbe és egyből elmegy az életkedvem.

Mit keresek én itt?

Megpróbálom megmozdítani a lábam, de nem megy. Cserébe csak felnyögök a fájdalomtól.

-Yurio!- hajol fölém egy karikás szemű Yuuri.- Minden rendben?- aggódva simít végig az arcomon, amitől legszívesebben sírvafakadnék.

-Mi történt?- hiába próbálok mozdulni, semmi. Csak a fájdalom pulzál erősebben.

-Nem emlékszel?- térdel mellém a szintén kialvatlan Viktor. Megfogja a kezem és megszorítja.- Miért tetted mindezt magaddal?

Honnan tudja? Mire gondol?? Mi történik itt??

-Mire gondolsz?...- hangom erőtlenül cseng az üres helyiségben.

-Miért teszed tönkre a tested?- Yuuri szinte elsírja magát, lehet a szomorúság, lehet a fáradtság miatt.- Miért vagdosod magad? Miért éheztetted magad ájulásig?

Honnan... tudják? Miért van ennyi fájdalom bennük? Miért törődnek velem annak ellenére, hogy csak teher vagyok nekik?

Akaratlanul is legördül egy könycsepp a halántékom irányába.
-Ti ezt nem értitek...- zokogok.- Nem értitek milyen az, amikor belenézel a tükörbe és undorodsz magadtól! Amikor újra vékony akarsz lenni, újra gyönyörű, mint régen! Nem akarsz másokat bántani, nem értitek!- a végét már szinte sírva üvöltöm. Nem értik, nem tudják! Hogy is tudhatnák, ha soha nem élték át?

Ezt nem lehet igazán átérezni, ha csak nem vagy benne az ördögi körforgásban! Nem lehet megfogalmazni, nem lehet megírni, mert ha te nem vagy saját magad áldozata, akkor nem lesz hiteles! Ennek nem lehet utánaolvasni, nem lehet csak hallani róla... érezni kell. Ismerni kell.
És nem hibáztatom azt, aki nem érti. Talán jobb is úgy.

-De Yurio.. értem, nagyon is értem..- kezdi Viktor a meglepettségtől halálraváltan.- Tudom milyen az. Amikor félsz ráállni a mérlegre, nehogy összetörjön alattad. Vagy nem mersz feszülős ruhát viselni, mert az kihangsúlyozza a "kövérséged". Pedig valójában csak egy reményvesztett betegesen vékony fiú vagy, aki nem látja reálisan a testét... Tudom milyen.

Nem reagálok semmit, csak pislogok, mint hal a szatyorban.

-Amikor nem akarsz enni, képtelen bárki is egy falatot belédtuszkolni. Fogyni akarsz addig, ameddig csontsovány nem leszel... és huszonkilenc kilógrammal kerülsz kórházba. Egészen addig talán nem is érzed a súlyát, ameddig más nem figyelmeztet. Ez vagyok én.- tárja szét megtörten az orosz a karjait. Már tátanám a szám, de Yuuri megelőz.

-Rengetegszer hánytattam magam... rossz szokássá vált. Imádtam enni, viszont a jégre le kellett fogynom. Végül, amikor leálltam, akkor híztam meg igazán... de ez nem igazán lényeges. Ami számít: tudom milyen az, amikor gyűlölöd a tested.- húzza fel pulóverének ujjait. A halovány bőr rózsaszín hegekkel van tele.- A mai napig szégyellem ezeket a visszavonhatatlan mehggondolatlanságokat.  

-De.. mi történt velem?- kérdezem már szinte halálraváltan.

-Elájultál, elestél, a korcsolyáddal elvágtad a combod... és olyan szinten tropára ment a jobb lábad, hogy valószínüleg soha többet nem állhatsz jégre.- jelenti ki az éppen belépő orvos.

*lö én*
Pls ne öljetek meg
Meghalok magamtól is
☺☺☺☺☺☺☺☺☺