Chat-Lover (Otayuri)

68.

*angertiger*
Mély legevőt veszek. Megállok a pálya közepén és nekiállok melegíteni a többi korcsolyázóval együtt. A tömeg már elkezdett szállingózni, és lehet látni, hogy a különböző szurkolók külön csoportokba ültek le.

Egy ugrás. Kettő.

Csíp a bőröm a friss hegektől, de nem zavar. Most úgy vágom korcsolyám élével úgy hasítom a tükörsima jeget, mint ahogyan pár órával ezelőtt hasította a vékony fémpenge hófehér bőröm. 

Egy forgás. Továbbsiklok, mintha enyém lenne a hely. Minden mozdulatomnál felsikolt egy-egy lány. Vajon tetszeni fog nekik a mai előadásom? 
Félek, hogy nem. Senkinek sem tetszek, sem a jégen, sem a földön. Mégis ki csókolná valaki ajkát, akinek bőrét csókolta már penge?

Kinek kellene valaki olyan, mint amilyen én vagyok? Megmondom: senkinek. Magamnak sem kellek.... akkor miért kellenék bárki másnak?

Vége a melegítésnek, így a többiekkel együtt siklok le a jégről. Itt képviseli magát velem együtt hat ország. A világ legkiválóbbjai, mindenki nyerni jött. 
El fogok bukni.

Felveszem az élvédőimet és megállok Viktor mellett. Hatan hatfelé szóródunk, nem is figyelve a másikra. Én húztam a hatost, így van még időm nyújtani és az ellenfeleim performanszait végignézni, csakhogy lássam, mivel állok szemben.
Hogy kik ellen fogok elbukni. Hogy kik jobbak nálam. Mert én vagyok a legalja.

Idegesen csuklómra kezdem huzogatni pulóruverem ujját. Félek, a fellépőruhám túl lenge, és valami kilátszik, aminek nem kéne.
Igaz, minden heget vastag sminkkel fedtem, de sosem árt óvatosnak lenni...

-Nyugi Yuri. Nyerni fogsz.- szorít bátorítóan alkaromra Viktor, mire én fájdalmas sikolyomat próbálom tompítani. Még jó, hogy a kosztümöm fekete, így a most kibuggyanó sötét vér nem hagy rajta látható nyomot.

-Vagy leégetem magam az egész világ előtt. Lehet jobban tettem volna, ha fiatalon visszavonulok, mint Yulia Lipinskaya...-motyorászom idegesen magam elé. Félek, igen félek. Valami rossz fog történni, érzem...

-Ne beszélj butaságokat...- csiripeli irritáló hangszínen az edzőm. Legszívesebben kedvem lenne kihányni azt a semmit, amit ettem.- Hajlékony, tehetséges és szép vagy... lepd meg a közönséget a kűrömmel és nyerni fogsz! Porig fogod alázni a többi versenyzőt azzal, hogy megdöntöd a világcsúcsot, rendben?

Ebben a fickóban talán csak azt utálom, hogy mindent olyan rózsaszínben lát. Meg talán még azt, hogy túl könnyelmű.
Képes feladni a karrierjét csak azért, mert egy amatőr japán akaratlanul is szerelmet vall neki. Normális az ilyen? Megsúgom: nem. Csak Viktor Nikiforov.
Mert az, aki ezt a nevet viseli, bármit megtehet. Túl tökéletesen.

Kezembe veszem a kulacsom és nagy kortyokban vedelni kezdem a hideg vizet.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vagyok éhes. És hazudok. De kit érdekel? Szépnek kell lenni, tökéletessé kell válni.
Mert egészen addig senkit sem fogsz érdekelni, ameddig nem vagy szép vagy halott.

Valahol mélyen mindkét opció csábító.

Az egyikért fájdalmasan küzdeni kell, ami közben fájdalmat okozhatunk azoknak, akik még fontosak.
A másik jóval egyszerűbb. Csak ugrasz, vagy hasítasz egyet, és eljön a tökéletes nyugalom.

Ha az egyikkel elbukok, akkor a másikkal kell figyelemhez és békéhez jutnom, nem?
De.

És amint elbuktam a csatát az élettel szemben, nincs visszaút. Csak sayorana és vége.
Azontúl meg kit érdekel?

Egy-két napig még csámcsog rajta mindenki, majd szépen törlődsz mindenki emlékeiből. Új barátokat találnak, fel fogják dolgozni, hogy eltűntél.
Újra mosolyogni fognak, hiszen a világ egy percre sem áll meg, semmilyen okból.
Lesznek kimondatlan szavak, zavaros képek, de végül kifakulsz, mint egy régi fénykép egy ócska fiók alján.

-Yuri.... miért sírsz?- simít végig az orosz gyönyörűség hófehér arcomon.- Valami baj van?

-Nincs.- mosolyodok el hazug merevséggel.- Ne aggódj értem!

*lö én*
Lol
Vigyetek el pszichiátriára és fektessetek be Yuri mellé
Lassan eskü félek magamtól lol
Ciao~