Chat-Lover (Otayuri)

90.

*teddybear*
-Beka! Én mindenképpen kérem a gyógyszert...- szorít rá a kezemre, amitől meglepődök. A nagy Yuri Nikiforov gyógyszert kér. A nagy Yuri Nikiforov, aki írtózik mindennemű gyógyszertől, gyógyszert kér.- Beka... Azért kérek, mert nem akarom, hogy kiszabaduljon a démonom... Nem akarom, hogy titeket is megtámadjon, vagy valami... Persze, tudom, hogy ez nem fertőző, csak... Csak nem akarlak titeket bántani...

Csak sírás határán magyaráz össze-vissza... Ennyire súlyósnak érzi? Akkor mindenképpen meg kell mondanom a pszichiáternek!
Mindig azt akarom tenni, ami Yurinak a legjobb! Ez egy barát feladata, nem?... Mindig ott lenni, ha szükség van rá.

Olyan barát akarok lenni, akit az orosz jégtündér soha nem felejt el! Azt akarom, hogyha esetleg szétmegyünk, akkor is ott éljen egy apró darabka belőlem a szívében!

Remélem nem túl nagy kérés ez a viláv legjobb emberétől...

-Yuri... Bármi történik is, én szeretni foglak... Ugye tudod?- hajolok hozzá közel és csókolom meg óvatosan. Ajkai ugyanolyan puhák, mint mindig, viszont mindennél jobb érezni a csókunkban apró mosolyát. Kis kezeivel a pólómba kapaszkodik, mintha tényleg az életébe kapaszkodna.

Óvatosan kinyitom a szemeim és szinte megdöbbenek az elém táruló látványtól. Az a gyermeki bizalom, a boldogság az arcán... Gyönyörű.

Gyönyörűek a hosszú pillái, amiket szorosan zárt le. Sápadt arca enyhén kipirult...

Egy apró szellő kap be a nyitott ablakon, meglebegtetve a vékony függönyt. Nem erős, tényleg nem, Yuri haját mégis felkapja, amitől olyan, mintha tényleg egy angyalt csókolnék.

Túl szép, hogy igaz legyen. Túl szép, hogy valaki ilyen csodálatos szeressen engem!
A fél karomnál nevetve áldoznék fel többet, ha soha nem veszíteném el őt!

Nyelveink eleinte éppen csak meg-meg érintik egymást, majd a kellemes, pulzáló mini-villámoktól felhevülve kezdenek ízelőszerveink vad párbajba.

Lehunyom a szemeim, átkarolom a derekát.
Túl jó. Túl mennyei.

Nem egy emberrel jártam már az évek során, de egyik sem volt az igazi. Mindegyikben valami olyat kerestem, amit náluk nem kaphattam meg.

A kiskori elveszett Yurámat kajtattam keservesen minden hazug csókkal, minden hazug érintéssel. Kerestem azt a gyermeki ártatlanságot, azt a szeretetet, a csillogó zöld szemeket, azt a szenvedélyt a műkorcsolya iránt... És amikor már feladni készültem, megláttam azokat a katonához illő szemeket. Megláttam az elszántságot, amivel maga elé meredt egy ugrás közben.

Megláttam azt a szőke hajat, amit sosem felejtek el. Megéreztem Yura illatát és úgy éreztem, hogy tényleg hazaérkeztem.
Yuri volt az. Yuri Plisetsky.

Évekkel később úgy hozta a sors, hogy egy versenyen indulhattunk. És barátok lettünk, ugyanúgy, mint sok évvel ezelőtt.
És most így állhatok teljes mellel itt, hogy Yuri a barátom. A barátom romantikus értelemben. Ez messze a legjobb dolog, ami velem történhetett!

Néhány apró szájpuszival válok el tőle és magamhoz szorítom.

-Végre megtaláltalak...- motyogom az örömsírás határán.

-El sem vesztem...- néz rám értetlen az angyal. Óvatosan, kissé esetlenül elkezdi nyugtatólag a hátam simogatni... Mindennél aranyosabb, ahogyan próbálkozik! És talán nem is sejti, hogy mennyire megy neki...

-Dehogynem... Yura több, mint tíz éve kereslek mindenben és mindenkiben... És... Végre megtaláltalak...- fejemet a gyönyörűség vállába fúrom, de így is tudom, hogy tudja, hogy sírok. Nem a fájdalom, a félelem, vagy az elveszettség könnyei ezek.
A megkönnyebbülés és a mámor csodája miatt sírok. Mindez túl.jó ahhoz, hogy igaz legyen!

*lö én*
Gyerekek
Nem akarok semmit😂😂
Nem akarok holbapot, mert országos selejtező...
Nem akarok jövőhét szerdát (fujj Valentin-nap😂😂😂❤❤)
És nem akarok jövőhét csütörtököt, mert agyturkászhoz kell mennem xD

Hihetetlennek tartom, hogy lassan egy éve írom ezt a fanfictiont és azt, hogy ez már a 90. rész😍😍
Köszönöm a lassam 60K megtekintést, a rengeteg csillagot és kommentet...

De sajnos el kell mondanom, hogy a sztori már az utolsókat rúgja...

Addig is: ciao😉😉