Chat-Lover (Otayuri)

5.

*teddybear*
Reggel lassan ébredezek. Tegnap későn értem haza, hiszen a legjobb barátom szülinapját ünnepeltük. Viktorral, Yuurival, Pichittel és Pichit barátjával (ne kövezzen meg senki, de a neve gyakran kimegy a fejemből) már hetekkel ezelőtt szervezkedni kezdtünk. Olyan bulit akartunk neki, amire örökre emlékezni fog. Tudjuk, hogy fáj neki ez a nap, még akkor is, ha nem mutatja. Tavaly ilyenkor dobták ki a szülei, és ez az első szülinapja, amit nélkülük ünnepel. Egy héttel ezelőtt felvetettem az ötletet, hogy a Március 1-jét akár egy rajongótalálkozóval is koronázhatnánk. Mert tudom, hogy annak ellenére, hogy nem mutatja, a rajongói nagyon sokat jelentenek neki. Például a második 'elsőtalálkozásunknál' is menekült előlük. Akkoriban annyira nem bírta őket. Talán a véleménye akkor változott meg róluk, amikor a szülei kidobták. Fogalmam sincs, hogy milyen indíttatásból, de megtörtént. Tudom, hogy ez egy szubjektív vélemény, de amikor kicsi voltam sem kedveltem őket annyira. Elég volt rájuk nézni, és üvöltött az arcukról, hogy csak teher nekik a fiuk, és nem szeretik őt annyira, mint az elvárható lett volna. A versenyek után, ha nem végzett nekik megfelelő helyen, akkor olyan dolgokat vágtak a fejéhez, amit nem mondhat ki egy szülő, még akkor sem, ha úgy van. Mert szerintem egy szülő köteles megfelelő szerető környezetet biztosítani a gyermekének. Mert ha otthon Yuri nem is mondta, mindannyian tudjuk, hogy nagyon rossz volt neki. Mert hiába olyan, mint egy felnőtt, belül akkor is még csak egy gyerek, akinek szüksége van szeretetre. 
Miután a szülei kidobták nem volt önmaga. Amikor elhívtam őt valahova, mindig csak visszautasította, holott előtte kérdés nélkül igent mondott volna mindenre. A kűrjeit sem tudta teljesíteni, volt úgy is, hogy ugrások nélkül elesett. Nem volt ott fejben, mintha csak fizikailag lett volna a helyszínen. Alvás- és étkezési zavarokkal küzdött. Hiába vált mostanra egészségessé, azt a képet sosem fogom tudni kitörölni az emlékezetemből. A képet, amit akkor láttam meg, amikor átmentem hozzá. Viktorék aznap nem voltak otthon, így ő egyedül maradt. 
Beléptem a szobájába, ahol szinte teljes sötétség volt, mivel a függönyök be voltak húzva. Réggeben imádta a napfényt, mindig ki akart menni sétálni jó időben. Szóval ült a sötétben, ahol sápadt bőre szinte világított. A haja ziláltan keretezte a beesett arcát. Tudom, hogy azelőtt is nőies volt az alkata, de most szó szerint olyan volt, mint egy csontváz. Gyönyörű zöldeskék szemeiben könnyes csillogtak, és fénytelenül nézett maga elé. Vagyis magára. A csuklószorítóját félrecsúsztatta, és a másik kezében egy éles konyhakést tartott, amivel éppen merőleges a karját szántotta. Kibuggyanó, vörös vére erős kontrasztot alkotott a sápadt, halovány fiúval. Felnézett rám, és rémülten kiejtette a kezéből a piros folyadékdől fényes vágóezközt, ami hangosat csattant a padlón. A tekintete beleégett a retinámba. Olyan volt, mint egy védtelen őzike, aki véletlenül kilépett egy autó elé, és rémülten annak a fényszórójába néz. Mert akkor félt. Rettegett. Pár másodperc múlva zokogásban tört ki. Mint... mint... nem is tudom mihez hasonlítani. Összegömbölyödött, én pedig reflexszerűen melléléptem. Óvatosan átkaroltam, mintha egy csecsemőt fognék. Először halkan, majd egyre hangosabban kezdett beszélni. Vagyis egy dolgot mondott. "Kérlek menj el... Tűn el!". A végén már üvöltéssé fajult és az öklével ütni kezdett. Nem voltam hajlandó elengedni. Úgy éreztem, hogy szüksége van rám. De úgy látszott, hogy megelégelt. Nem akarta, hogy ott legyek. Nem akart engem látni. "Tűnj már el a picsába, bazdmeg! Kurvára nem kéne itt lenned! Kurvára nem kellett volna ezt látnod!" üvöltötte, majd teljes erővel gyomorszájon rúgott. Én a földre estem, a kés mellé. Abban a pillanatban teljesen lefagytam. Még máig sem tudom teljesen bekategorizálni a fejemben ezt az esetet. Soha nem gondoltam volna, hogy a barátom képes lenne önmagát bántani. Persze másokat egyfolytában ütlegel, rugdos és kínoz. De soha, de soha nem gondoltam arra, hogy képes lenne saját magát bántani. Ez még csak nem is egy apró-cseprő dolog. Nem lehet annak betudni, hogy ez volt az első próbálkozása. Vagy annak, hogy csak kivételes alkalom volt. Mert a félrecsúszott csuklószorító alatt megláttam a hegeket. Szabálytalanul voltak össze-vissza, de egy biztosan közös volt bennük. Yuri magának okozta mindet. Soha nem fog fény derülni, hogy pontosan miért folyamodott ehez. Hogy miért nem mondta el nekünk. Hogy miért nem bízott meg bennünk eléggé. Hogy hogyan előzhettük volna meg. Vagy hogy mi váltotta ki ezt. Ki miatt. Vagy mi miatt. Talán túl kemények voltak az edzések. Talán ennyire fájt neki a szülei elvesztése. Talán Viktorékkal volt valami. Talán valaki megbántotta. Talán valaki akaratlanul sebezte meg. Vagy valaki visszautasította. Valaki egyértelművé tette, hogy nem őt szereti. Vagy csak nem merte elmondani valakinek, hogy szereti, és inkább csöndben figyeli, hogy az mással van. Tudom, hogy az mennyire fáj. Tudom, mert én is szenvedek ettől. Tudom, hogy lehetetlen az, hogy engem szeressen. Hozzá valaki jobb illik. Valaki, aki igazán megérti. Akitől elfogadja a szeretetet. Mert tőlem nem. Csak barátként tekint rám. Tudom, hogy én szúrtam el. Tudom, hogy máshogy kellett volna feltennem azt a bizonyos kérdést. Szeretném, ha ez mind csak a múlt része lenne. Mert nem szeretném elrontani a barátságunkat egy alapból elcseszett kapcsolattal... Tudom, bunkóságnak hangzik, de részben ezért is írtam rá erre a bizonyos 'angertiger're. Szeretnék beleszeretni. Talán jobb is, hogy látatlanban beszélünk, hiszen ismerjük egymást. Mindketten részt vettünk a tavalyi Grand Pix döntőn. Lehetséges, hogy a való életben soha nem is keztünk volna el beszélgetni. Vagy például soha nem beszéltünk volna egymással ilyen szándékkal. Ki tudja. De most így vagyunk. És bár nincs kimondva, mindketten kutatjuk, hogy ki lehet a másik. Próbálok olyan információkat megosztani magamról, amiről nem fog rámtalálni. Hogyismondjam, jobban áll nekem ez a Seme dolog... Remélem, hogy a döntősök 'normális' részéből van, és nem egy olyan, akinek már a fél világ megvolt... De szinte biztosra veszem, hogy nem olyan. Nem tudom hogy tálalni... Olyan szűzies. Persze az a jobb véglet, hiszen tapasztalatot szerezni egy tapasztalatlannal a legjobb tapasztalat, nem? A képzeletemben egy aranyos, nagyszemű srácként él, akinek van egy perverz oldala. Hogy miből gondolom a második állítást? Nos, BL animét kersett rajtam keresztül... A lényeg, hogy már borzasztóan akarok találkozni vele. Vagy legalább beszélgetni egy jót vele...
Elő is kapom a telefonomat, és megnyitom a fórumot. Mosolyogva kezdek el gépelni. Nem tehetek róla, már attól boldog leszek, ha rá gondolok...

*Lö én*
Nos itt is az új rész! Igaz, konkrétan nem történt benne semmi, de azért mégis :"DD Mint abban a poharas filmben tegnap AB *oltáááááááás a filmnek*
Remélem tetszett, és ha igen, nyomj egy csillagot 
Köszi QwQ
U.i.: Jah, és egy kis véleményt is kaphatok? *3*