Chat-Lover (Otayuri)

17.

*angertiger*

-Yuri!- ugrik a nyakamba Nika.- Rég láttalak.- mondja, és nem hazudik. Mostanában Otabek szokott átjönni hozzánk, és nem fordítva, így nem látott az elmúlt nagyjából egy hónapban.

Amikor elenged a szorításából és hátrébb lép, szemügyre veszem. Valahol mindig is aranyosnak gondoltam a lányt, persze nem úgy. A vállig érő, homokszőke haját most két copfba fogta, elöl egy-egy tincset kihagyva. Egy fekete shortot visel combzoknival és szintén fekete tornacipővel. 'Notice me Senpai! (or others will have to die)' feliratú fekete alapú ujjatlan pólójára vette fel lecipzározva az egyik régebbi edzőspulcsimat, amit szülinapjára kapott. A bal alkarja tele van karkötőkkel, amit soha nem vesz le. 

-Akkor most neked is esünk!- csapják össze a kezüket, mert lassan idő. Gyorsan átveszem a ruhámat, amiben sejtésemmel megegyezően, nőnek nézek ki. Na, semmi baj, nem számít. Ha kell, a lelkem is eladom a sikerért! Ezt még anya tanította nekem...

Nika nekiáll megcsinálni a sminkem. Igen, a sminkem. Férfilétem ellenére versenyeken sminket viselek. Hiszen most egy nőt fogok "játszani". Egy nőt, aki eddig mindenkit elcsábított. Egy nő, akibe minden férfi bele van zúgva. Egy nő, aki életében először beleszeretett egy férfiba. Egy nő, aki nem kell a szerelmének. Egy nő, aki emiatt össze van törve. Egy nő, aki a szerelme szerint buta, használhatatlan és semmit sem csinál jól. Egy nő, aki szeretne viszontszeretve lenni. Egy nő, akit már nem érdekel a többi férfi, csak a szerelme. Egy nő, akit soha nem fognak viszontszeretni. Ez vagyok én...

-Ajj... Yuri! Ne mocorogj már annyit!- szól rám Otabek huga és elkezdi törölgetni a kezét. Még egy kicsit kinyomja a szemem és böködi a szám, de utána boldogan jelenti ki: -Még ne nyisk ki a szemed, de már csak a hajad van hátra!

Most meg a hajam kezdi el tapizni...  Bevallom, nem rossz érzés. Valahogy mindig is szerettem, ha a hajamat piszkálgatják. Emlékszem, anya mindig lefekvés előtt ezt csinálta, hogy el tudjak aludni... Mennyire is jó volt akkor minden! Csak miután én elaludtam... Anya és Apa ittak egy-egy pohár bor elfogyasztása után vitatkozni kezdett. Azután, ahogy egyre több és több alkohol került beléjük egyre durvábban veszekedtek, és én mindig felébredtem. Soha nem tudtam aludni a hangjuktól. Éjszakánként sírtam és azt gondoltam, hogy miattam van. De soha nem szóltam nekik azért, hogy legyenek halkabbak. Úgy tettem, mintha meg sem hallottam volna őket, de a sebek egyre csak sokasodtak. Senki nem tudott róluk. Csak én és a sniccerem...
A fáradság miatt roszabbul teljesítettem és ezért a szüleim ki voltak akadva. Az iskolában egyre többet bántottak, és nem csak verbálisan. Egyre többet fenyegettek az interneten keresztül is. Egyik nap iskola után meg is vertek... Persze nem mondtam el a szüleimnek. Mert szégyen. És az ilyen dolgok örökké a lelki sebeim maradnak...

-Remek! Mostmár kinyithatod a szemed!- mondja Nika megkönnyebülten.- Könyebb volt, mint hittem...- sóhajt egy nagyot, én meg eleget teszek a kérésének, és kinyitom a szemem. Annak ellenére, hogy felkészültem arra az eshetőségre, hogy más lesz az arcom, de amit megpillantottam, az még a legvadabb álmaimban sem létezett.

Gyönyörű vagyok. Nem, nem egoból mondom, hanem azért mert így tényleg az vagyok. Egy gyönyörű nő vagyok. Egy nő, aki tényleg képes elcsábítani a férfiakat. Egy nő, akinek van önbizalma. Valaki, aki nem én vagyok...

Nika gyönyörűen sminkelt ki. A világos alapozó elfedi minden egyes apró-cseprő bőrhibámat. A szememnél a smink illik a ruhámhoz: fekete-kék-csillámos füstös smink, fekete szemhéjtussal és hosszú szempillákkal. A számon fekete csillámos rúzs van.
És a hajam... Az valami álomszerű. Úgy nézek ki, mint egy primadonna.

-Gyönyörű vagy, akárcsak egy príma balerina...- szólal meg a japán névrokonom. Az arcán büszkeséget látok. Büszke. Büszke rám. Büszke Nikára. Büszke Viktorra. 

Yuuri mindig is a legjobb emberek egyike volt. Talán egyetlen hibája a szerencsétlen külsője. Na meg az, hogy néha nem értékeli eléggé az őt körülvevő szeretetet. Vikort. Makacchint. Buldózert (a macskám, ha nem vagy elég nagy angyalka). Pichitet. A családját. Engem...

-Ja, tök jól nézel ki. Csak így nő vagy..- akadékoskodik Viktor. Igaz, neki még nem mondtam el a kűröm "témáját". Akkor azért nem érti. Na mindegy. Viktor amúgy sem a gyors felfogóképességéről ismert. Vagy egy évbe tellett, mire rájött, hogy Yuuri szereti...

Otabek nem mond semmit, csak megölel. Jó szorosan, és hosszan. Imádom a hosszú öleléseket. Főleg, ha ezt egy nálam magasabb valaki teszi. 

Mindig is magas akartam lenni. Emlékszem, általánosban magasnak számítottam, de utána mindenki megnőtt, csak én nem. Így kicsi vagyok a nagy átlaghoz képest. Mondjuk azon kívül, amikor beszorulok két magas ember közé, azon kívül egész barátságban vagyok a magasságommal...

Otabek elenged és hagyja, hogy Nika is megöleljen. A lány karjai között lényegesen más lenni, mint a bátyja ölelésében. Először is: Amikor Nika megérint ne kezd el a bőröm bizseregni, és nem kezdenek megbolondult lepkék csapdosni a gyomromban. Másodszor: Míg Otabeknek csak sima dezodor illata keveredik a természetes illatával, addig Nika maga körül süti, ceruzahegyezés, papír, grafit, rágó, öreg könyv és csingiling illatú felhő lebeg. Harmadszor pedig: Míg a bátyus keze mindig meleg, a hugi olyan, mint egy jégvámbi...

Valaki kopogtat az öltözőm ajtaján, és miután kiáltunk egy "szabad"ot, egy szervező dugja be hozzánk a fejét. 

-Yuri Nikiforov! Lassan itt az interjú ideje...

*lö én*
Ide most nem tudok semmit sem írni. Csak annyit kérdeznék: Nyalták már meg a nyakatokat?
Ha tetszett a rész, akkor nyomj egy csillagot és írj egy kommentet!
köszii o0o