Chat-Lover (Otayuri)

62.

*angertiger*
  Yuri: Tudunk rólatok nem kell tagadni lol 

Pichit: HEEEEEEEEEE!?

Christopher: HEEEEEEEEEE!?

Yuri: Túl feltűnően randiztatok xDD Nem ájult el véletlenül egy nő időközben, akihez kijöttek a mentők?

Pichit: Öhm... de?

Yuri: Akkor tényleg gagyi volt az "álruhátok", bezzeg a miénk Otabekkel nem :P

Christopher: Miért, ti is ott voltatok? o.O

Yuri: Ezt mondom, jó volt az álruhánk. Mondjuk, mindenki megbámult minket, de legalább nem ugrott ránk egy halom újságíró, meg hasonlók...

Pichit: Te Cris, akkor ők voltak azok a fura stalker-kinézetű emberek..

Yuri: Pontosan xD Na, de erről később. Akkor délelőtt 11 óra. A helyszínen van net, szóval azt is fel tudjuk használni :D 
Viszont én még pakolok Otabekkel, szóval csá
Beszéljétek le az apáimmal, mert túl akarok lenni ezen!

--------------- ((<-TÁLYMSZKIP igényesen ))

-Yuri, most el kell mennem, mert találkozok Pichittel...- motyogja Yuuri egyszerre a találkozó miatt kicsit feltüzelve - ugyanis kit hagy hidegen a legjobb barátjával való találkozás? -, de közben egy kicsit még mindig letörten a Viktorral történtek miatt. Csak még nem tudja, hogy nemsokára már nem lesz min szomorkodnia, mert megtudja a való igazat.

-Rendben... Úgyis találkozok ma Otabekkel, lassan én is indulok!- integetek neki, miközben felhúzok egy újabb pohár vizet. Ma reggel ettem Yuurival, konkrétan belémdiktálta az ételt, így valahogyan vezekelnem kéne. Az a belső érzés, hogy még csak a saját testem fölött sem tudok kontrollt tartani... Ha így ma nem tudtam magamnak parancsolni, akkor meg kell büntetnem a testem!

Nadrágzsebemből óvatosan előkotorom a vékony, éles fémpengét és a pulóverem ujját könyékig felhúzom. Az érintetlen, fehér bőr színte hívogat, hogy egyre mélyebb és mélyebb vágásokat ejtsek rajta, amitől a vörös, friss vér színt ad a természetellenesen tökéletes felületnek.

Egy vágás, két vágás, három, négy.

A fájdalmat szinte nem is érzem, mindössze egy mámorító zsibbadás lepi el elmém, ami keserves, hamis mosolyt csal az arcomra. Gyönyörű.... a testem megkapja azt, amit érdemel. Nem illik ennek a világnak a cukormázas gyönyörűségébe, így bűnhődnie kell, ha szükséges, akkor örökkön-örökké!

A penge lassan visszakerül a helyére, a pulóver ujja az alkaromra, és végre indulásra készen állok. Kabáttal a vállamon bezárom az ajtót és a helyszínre sietek arcmaszkaban és sapkában, nehogy felismerjenek. Újabb szerencse, senki sem akart rámugrani...

Otabek ott ül az egyik asztalnál, kezében és előtte egy-egy pohár kávé. Mellélépek és elmosolyodok, bár úgy sem látja, de arra reagál arcom reflex-szerűen, hogy tényleg itt ül, pedig semmi köze nincsen az ügyhöz...

-Jóreggelt!- nyújja felém az előtte lévő kávét, mire én azt megfogom és leveszem az arcomat takaró kis anyagot.
-Neked is..- ülök le mellé és a telefonomon ellenőrzöm az időt. Két perc múlva tizenegy, de bele kell kalkulálni, hogy késnek, meg minden hasonlót is..

Óvatosan a kazakh fiú vállának dőlök és belekortyolok a mennyei nedűbe, ami pont olyan, ahogyan én szeretem, vagyis csak simán feketén. Emlékszik rá... Pedig annyiszor még nem kávéztunk közösen, hogy beleivódhatott volna a tudatába...
Az ajtót bámulom, amin örökkévalóságnak tűnő percekkel később egy svájci szépség és az orosz apám lép be, utóbbi karikás szemekkel és nyúzottan. Az arckifejezéséből meg lehet állapítani, hogy valami nagyon nyomasztja mélyen belül, de igyekszik mindent egy mosollyal elintézni, mintha nem történt volna semmi. Csakhogy én látom, hogy mi van amögött a bizonyos ragadós, hamis valóság mögött, és az nem olyan szép, mint amilyennek mi mindannyian megpróbáljuk beállítani a saját történetünket a külvilágnak...

A mi asztalunk szerencsére a sarokba esik, így ha csak nem keres valaki itt valamit, akkor nem láthatja az arcunkat... Szerencsére Chris keres, így Viktort elkezdi felénk terelni. Amikor az idősebb észreveszi a svájci tervét, megrökönyödve pillant ránk, szinte már-már ijedten, hogy mire is készülünk.

-Yurio?- kérdezi halkan, amikor közelérnek hozzánk.
-Jó reggelt Viktor...- nyomok el titkon egy ásítást. Ideges vagyok és elkezdem rágni a szám szélét, de Chris nyugtatólag és bíztatólag rámkacsint. Viktor leül velünk szemben, mellé a barátja társul, és szinte ebben a pillanatban lép be Yuuri Pichittel az oldalán. 

A Thaiföldi fiú felmutatja a hüvejkujját és elvigyorodik. Átöleli a japán vállát és nevetve indul meg felénk. Amint az utóbbi észrevesz engem és Otabeket, egy félénk mosollyal óvatosan int egyet, majd a mosoly az arcára fagy, mikor férjét velem szemben ülve találja. Már menekülni kezdene, de Pichit erősen beleszorít a felkarjába és leülteti Chris mellé, majd ő társul be harmadiknak.

-Yurio, te voltál, igaz?- morran fel mindkettő. Honnan tudták? 
-Igazából Pichit és Chris is benne volt a dologban, hogy Otabeket ne is említsük..- vigyorodok el.- És most nem menekültök. Szembesítünk titeket a valósággal...

-Mit akarsz csinálni te gyerek? Megkínzol minket, vagy mi?- Viktor hangja gyanakvól, legszívesebben talán menekülne az egész helyzetből, és soha nem térne vissza. Megértem, hiszen ez így mindkettőjüknek rossz, de nem mehet tovább az élet így!

-Mondhatjuk így is! Viszont most szépen meghallgatjátok a mondanivalónkat és utána elengedünk titeket. Minden csak rajtatok fog utána eldőlni, szóval ne féljetek... Csak mesélni akarunk nektek. Így megfelel?- teszem le az asztalra a maradék kávémat és kérdőn nézek előbb az egyikük, azután a másikuk szemébe nézek.

-Rendben. De csak ennyi!- bólint az orosz.
-Azt hiszem, nem lesz semmi baj...- motyogja kissé halálraváltan a japán.

-Akkor kezdhetjük is!-csapom össze a tenyerem.- Ki mesél először?

*lö én*
Remélem teccett a rész xD
Holnap Hesztia leszek az osztályelőadáson és fosok, mint nyúl a bokorba lol
Küldjétek olyan este nyolckor az enerdzsit xDD
Ja, és remélem nyertem a novella-író versenyen, meg a dalszövegfordításon, mert sokat dolgoztam vele :3
Na, mindegy, szerintem senkit nem érdekel a pofázásom lol
Ciao *-*

Ui.: Már majdnem megint elfelejtettem!
Naszóval, az új borítóról lenne szó
Ezt köszönjük meg szépen @nemvagyokdorka kisasszonynak X3
Ennyi lett volna mára :D