Chat-Lover (Otayuri)

50.

Bár számomra is hihetetlen, elérkeztünk az 50. részhez. Wow😍😍
Köszönöm a több, mint 36K megtekintést... Lyá ljublju tyibjá😍😍

*angertiger*
Sietve lépünk ki a kórház ajtaján, majd térdeimre rogyok és zokogni kezdek.
Talán az tett be, hogy másra számítottam. Azt reméltem, hogy másfél év után csak megbékélt a gondolattal, de nem...

De ami teljesen szívenütött, az az, ahogyan Otabekhez viszonyult. Fogalma se volt, hogy miről beszél. Hogy valószínűleg most vesztettem el ezért a legjobb barátomat...

-Semmi baj...- ül le mellém a kazakh és magához ölelve nyugatóan a hátamat simogatja. Érintése nyomán a fájdalom vad örömtáncba csap, és a hormonjaim újra szórakozni kezdenek velem. Miért most?
Hogyan tud még most is megnyugtatni, sőt, felvidítani engem?

Ennek csak egy magyarázata van. Ő egy hős. Az én hősöm...

-Sajnálom...- zokogom kabátjába, miközben megtörten csimpaszkodok belé. Nem zavar, hogy hideg a régi beton, vagy hogy fel fogok fázni. Nem számít. Túl lehet lépni az ilyen apró-cseprő fizikai dolgokon, hiszen a lényeg a lélek, amit most csak Otabek tud összerakni...

-Nem a te hibád.... Én érkeztem rosszkor...- fejbőrömön érzem kellemes, meleg lehelletét, ami egyenletesen, csitítóan váltja ki belőlem a kellemes borzongást.- Sajnálom, hogy ilyeneket vágtak a fejedhez kistigris... Büszke vagyok rád, hogy ennyire erős vagy. Az anyukád az a nő, igaz?

-Volt. Csak az anyám volt. Egészen addig, amikoris a tizenötödik születésnapomkor kivágtak otthonról...- mosolygok fájdalmasan keserűen.- De az egy másik történet... Ígérem egy napon el fogok mindent mesélni neked, rendben? Csak most ez az előbbi jelenet eléggé szívenütött...

-Persze-persze, nem is akartalak kötelezni semmire!- mentegetőzik elvörösödve. Valószínűleg anya megszólalása után le fog neki esni, hogy egy téli fokozatra állított radiátor vagyok... Ha még nem esett le neki. De rá fog jönni, okos fiú ő...

-Befejezzük az eredeti tervünket?- kérdezem már megnyugodva. Sajnálom, hogy tönkrement minden, ami jó, csak azért, hogy utána még rosszabb legyen...

-Csináljuk!- mosolyodik el alig észrevehetően Otabek. Ezt a részét imádom talán a legjobban. Ezt, amit csak nagyon kevesen ismernek. A legőszintébb önmagát...

--

Otabekkel a történtektől függetlenül egy baromijó napot töltöttem el, és kellemeset a haszossal: megvettük a maradék cuccot is, amire szükségünk volt.
Mivel ősz közepe van, ezért nem lesz oroszországhoz képest se túl meleg, se túl hideg, de a fiú azt mondta, hogy nevetni fogok, mert az ottani emberek ilyenkor már a télikabátot is előkotorják a szekrényük mélyéről.

Nevetve sétálunk végig az utcánkon és boldogan sztorizgatunk a barátságunk kezdetéről. Valahogy azóta minden megváltozott, de a dolgok mégis maradtak a régiben.
Akkor még magam sem voltam biztos önmagam érzéseiben, arról nem is beszélve, hogy valahol mélyen még mindig kiskori barátomat, Bekát gyászoltam.
Azon a napon egy felhő sem kúszott be a kék égre és éppenhogy nem rövidujjúban mentett meg engem, most meg a lehelletünk látszik a fagyos levegőben a borús ég alatt.

A fények a kemény, hűvös levegőn át csak haloványan látszódnak és ez adja azt a bizonyos, megnyugtató, téli érzést annak ellenére, hogy még halottak napja sem volt. Halottak napja... Vagyis Otabek születésnapja. Valami különlegeset ki kell találnom még rá...

A házunk elé érve előtúrom a kulcscsomóm. Egy halom kulcstartó lóg rajta, többségében olyan városokat szimbolizáló kis mütyűrök, ahol már versenyeztem vagy edzettem, vagy éppen egy kistigris és egy korcsolya. Kiválasztom a kulcsot, ami nyitja a bejárati ajtót. 

Belököm az ajtót, és egy hangos "megjöttünköt" kiáltok. Senki sem válaszol. Ez furcsa... Pedig mindenképpen van otthon valaki, hiszen a lámpák égtek a nappaliban. Hirtelen egy pohár felborulására leszek figyelmes.

-Pichit így, Pichit úgy, mi ő, a titkos szeretőd?- horkan fel dühösen és gúnyosan Viktor. A hangja.... Mélyen belül elveszett. Nem mutatja, de valahogyan...

-Mondhatnám ezt én is a drágalátos Chriseddel, aki minden indok nélkül letaperol. Nem zavar, csak mondjad a szemembe!- replikázik Yuuri ugyanolyan stílusban. Mi van velük?

Valahogy mindkettőjük hangja megszakad a fájdalomtól, ami a torkomba lenyelhetetlen gombócot varázsol...

*lö én*
És most van az, hogy mindenki leiratkozik rólam lol
Nem, Dorka, én neeeeem lol
De ne felejtsétek, hajnal előtt legsötétebb az éj 
Meghát ez az 50. rész
Akartok valami extrásat, vagy nemtudom? Mert ez tök menő, hogy már 50 részt elolvastatok a beteg agyszüleményemből lol
Remélem tetszett ez a rész
Ti amo, belle ragazze e belli ragazzi o.O