Chat-Lover (Otayuri)

52.

*angertiger*
Bocsánatért esedezve engedtem ki Otabeket az ajtón azután, hogy Yuuri elindult zuhanyozni. A mai nap... hát nem az én napom.
De ezeket is túl kell élni, nem?

Otabek szorosan megölelt az ajtóban egy "majd találkozunk"-kal, majd elsétált. A nyitott ajtón keresztül addig bámultam távolodó alakját, ameddig végleg el nem tűnt a köd tejfehérjében. A kísérteties dé ja vu érzés... Mintha Oabek lenne az életem, az a kis valami, amit még én irányíthatok, és mintha én magam búcsúztam volna el a kontrolltól...

Visszasétálok a házba és halkan beteszem az ajtót. Halványan mosolyogva megyek vissza a szobámba. Hogyan is lehetek ennyire szerencsés ember? Mármint... Itt van nekem Viktor és Yuuri, a világ legjobb szülei... Nem engedhetem, hogy szétmenenek végleg!
És itt van nekem Otabek, a világ legjobb barátja. Bár, vele a kapcsolatunk nem tökéletes, lehetne jobb is... Értem én ezt úgy, hogy mondjuk lehetnénk szeretők is. Vajon milyen lenne a kezét fogva sétálnom, vagy éppen a mostani búcsúnk az ölelés mellett egy csókkal történt volna?..

Áveszem a pizsamámat és a mellettem lévő üvegből húzok egy nagy korty vizet. Mennyire is hiányzott ez a gyomromnak! Hátradőlök így belehuppanva az ágyamba. Nehéz az élet, mi? Bár lehetne rosszabb is... Például, ha maradtam volna az árvaházban... Nem is akarok arra emlékezni! És közben még ABBA az iskolába is be kellett járnom... Hálát adok, hogy most magántanuló lehetek és azzal foglalkozhatok, amivel szeretnék!

De vajon Yuuri most hogy van? Gondolom megviselte a lelkét, hogy Viktor a födhöz vágta a gyűrűt... Bár kit nem viselne meg, ha a szerelme ilyesmit tenne? 
Pedig biztos vagyok benne, hogy Yuuri nem csalta meg Viktort. És abban is biztos vagyok, hogy Viktor sem csalta meg Yuurit. Hogy honnan vagyok ebben biztos?

Amikor kicsi voltam, akkor Viktor volt az én báty-figurám és nagyon sokat lógtam vele, többször is megesett, hogy a tanulásban is segített és persze néha-néha megesett, hogy hosszabban elkezdtünk beszélgetni, vagy éppen a kedvenc műkorcsolya-előadásait néztük meg felvételről. Szerintem említenem sem kell, hogy a legtöbb kinek az előadásában volt...

Yuuriról meg elég sokat hallottam, na meg persze a bankett és a szobájában lévő poszterek... Valamiféle első látás előtti szerelem lehetett, nem? Olyan, amiről az emberek azt hiszik, hogy csak a filmekben meg a könyvekben van, pedig ez nem igaz. Üzenem mindenkinek, hogy tessék csak Viktorra és Yuurira nézni, és meg lehet róla bizonyosodni, hogy igenis, léteznek ilyen dolgok!

Meg kéne nézni, hogy mi a helyzet a japánnal, nem? Félek, hogy valami baja van... Nem akarom, hogy bármi baja is legyen! És különben sem tudok aludni... Meg kell néznem, hogy megvan-e!

Szinte varázsütésre pattanok fel a puha matracról és a kezembe veszem a tigris plüssöm, egy párnám, meg a takróm. Ugyanis, nem érdekel, én ma Yuurival fogok aludni, ha más nem azért, hogy ne érezze magát egyedül azon a nagy franciaágyon, és ne hüljön ki Viktor helye...

Halkan végigsétálok a szobájuk ajtajáig és bekopogok. Vajon már alszik?

-Gyere be!- Yuuri hangján legszívesebben zokogni kezdenék. Olyan, mint egy egy kisfiú, akinek most tették tönkre a gyerekkorát. Mondjuk azzal, hogy úgy gondoltáka a szülők, hogy biztonságos számkombináció a 0000....

A könyökömmel lenyomom a kilincset és az oldalammal belököm az alkalmatosságot. Amikor átszuszakolom magam mindenestől magam, akkor a lábammal berúgom az ajtót és levágom magam mindenestül az ágyra Yuuri mellé.

-Mi... Mit csinálsz?- kérdezi felülve, miközben én a cuccaimat rendezgetem.

-Semmit. Csak ma este itt alszok.- ölelem át oldalról. Érzem, hogy erre van szüksége. Ha nem is vagyok Viktor, akkor is segíteni szeretnék. Neki is, az orosznak is... Mindenkinek, aki szomorú ezen a világon...- Jó éjszakát...

*lö én*
Most nem jött olyan gyorsan a rész, mint szokott és gome, de nem jöttek a szavak C:
Remélem tetszett ez a rész :3
És lesz kint valaki wattpados talin?*-* Mert én igen :D
Ciao gyermekeim owo