Chat-Lover (Otayuri)

72.

 *angertiger*
 -Elájultál, elestél, a korcsolyáddal elvágtad a combod... és olyan szinten tropára ment a jobb lábad, hogy valószínüleg soha többet nem állhatsz jégre.- jelenti ki az éppen belépő orvos.  
Viktor és Yuuri - mintha csak előre tudták volna, - erősem megszorítják a kezem. 

-Hogy mi?- kiáltok fel pár másodpercnyi ijedt pislogás után.- Hogy mi a fasz van?!

-Kérem nyugodjon me-- -hiába próbál udvariasan nyugtatgatni, én legszívesebben most lökném ki a zárt ablakon és ugranék utána.

-Az nem lehet... nem! Nem történhet ez!- tépem ki Yuuri kezéből az enyémet és teljes erőmből az ágy régi vaskeretéhez vágom.

-Ismétlem, kérem nyugodjon meg!- szól rám eréjesebben a fehér köpenyes faszi. Nyugodjak meg, nyugodjak meg! Na persze, valószínüleg ő akkor is halál nyugodt lenne, ha most közölték volna vele, hogy az utolsó dolgot is elvesztette az életében!!

-Yurio!- szorítja össze dühösen a két csuklómat Viktor.- Az isten szerelmére könyörgök, csak egy pillnatra nyugodj meg!

-Köszönöm.. Szóval. El szeretném mondani, hogy pontosan mi történt a lábával...- elővesz egy röntgen-felvételt és felénk fordítja. Meg kell mondanom, elég szarul néz ki..- Először is.. A bokája teljesen szétzúzódott, a sípcsontja viszonylag megúszta, a térde szétrobbant és egy szilánk a repedt combcsontjába fúródott. A csípőjénél a porckorong zúzódott, illetve enyhe agyrázkódást szerzett. Ezek után a helyében örülnék, hogy esélye van még később bármiféle segédezköz nélkül járni.

Hogy mi?

Mi!?

Mi a fészkes halálfasza???!!!!

-Mi tagadás, elég szerencsétlenül esett...- szerencsétlenül? Nem. Erre nincsenek szavak... Nem!

Csak ne sírjam el magam! Nem vagyok gyenge!
Viktor és Yuuri valamilyen szinten nyugtatgatni próbáltak, de kedves szavaik, lágy mozdulataik édeskevesek voltak mindehhez.

Egy ember tudna megnyugtatni. Ha egy ember itt lenne!
Kereshetném keservesen a válaszokat sötét szemeiben! És talán az megnyugtatna. A monoton hétköznapokból, ha csak egy pillanatra is, de kirántana. Semmi lenne az egész, csak egy beszélgetés, de nekem mégis rengeteget érne.

Ha itt lenne Otabek... ha itt lenne nekem, akkor még a fájdalom is édesebb lenne!

Mintha csak valaki meghallotta volna kétségbeesett kérésem, a fiú betoppan az ajtón.
Lóhalálában öltözhetett át a kosztümjéből, és nem is tudom, hogy miért siethetett ennyire. Ugyanis elképzelhetetlennek gondolom, hogy csak miattam.

-Yuri!- a szó lágyan szökik ki a gyönyörű ajkai közül, szinte csak leheli azon a mély, megnyugtató hangján.- Minden rendben tegnap óta?- ha minden rendben lenne, akkor talán most nem feküdnék itt az ágyon a sírás határán.

-Hát... azon kívül, hogy elcsesztem életem utolsó Grand Pixét- itt nyelek egy nagyot, hogy ne sírjam el magam.- egészen jól.- és már megint az a hazug mosoly. Ha ennyire fáj, miért hazudok, hogy nincs ami bánt?..

Otabek leül mellém az ágyra, Viktorék meg szabadkozva elmennek pihenni, hisz egy napja éberen aggódtak miattam. Nem hibáztatom őket, úgyis, szívesen vagyok kettesben a kazakh szerelmemmel.

-Ki nyert?- teszem fel a kérdést keserűen. Tudom, hogyha a testem nem gyenge, akkor most én is ott állhatnék a dobogósok közt, pózolhatnék hamis mosollyal a kameráknak, miközben belül haldoklok. De ha így történt volna, akkor legalább a mekis tálcán kívül mást is letehettem volna az asztalra.

-A bronzot Svájc, az ezüstöt magyarország, az aranyat pedig kazakhsztán.

-Gratulálok, megérdemelted az újabb aranyat.- mosolygok rá.

-Te is megérdemelnéd, hidd el.

-Nem... bennem nincs semmi szép és jó. Csak egy egyszer felemelkedett, majd végleg zuhanó fiú vagyok...

-Yuri! Tehetséges vagy, egyedi.... és te vagy a földön............ A leggyönyörűbb.

*lö én*
Pls öljetek meg, én köszönném meg☺☺☺☺☺