Chat-Lover (Otayuri)

Utószó

Furcsa írni ezt a "részt", ahogyan itt sétálok a hideg utcán. Pontosan egy éve posztoltam a harmadik részt... És olyan furcsa mindez. El kell valamit engednem, amivel rengeteget dolgoztam. Mintha csak a saját gyermekem engedném kirepülni a fészekből.

Emlékszem, a konkrét ötlet, hogy megírom ezt az Otayurit, 2017. Valentin-napján fogant meg a fejemben.

"Mi lenne, ha egy kicsit összekuszálnánk a szálakat? A Yuuri!!! on Ice adott egy jó alapot olyan karakterekkel, akiket szabadon pakolgathatok..."

Erre gondoltam és a csuklómra írtam: "angeriger x teddybear".

Írtam már korábban egy Viktuuri sztorit magamnak egy kis noteszbe, de az nem volt az igazi. Igazából nem is nevezném azt a katyvaszt írásnak. Áthúzott sorok, pár mondatos szemszögek... De adott egy alapot. Adta Dimacchit.

Az eredetiben Dimacchi Yuuri egy volt idősebb edzőstársa volt. Egy nap Viktor meg akarta fektetni a japánt, mire az kiakadt és sírva elszaladt. Igazából ez a titok lett volna a történet kulcsa és a csúcspontban kiderült volna, hogy Dimacchi Viktor unokatestvére... És azt hiszem nem is kell tovább ragozni. Nem voltam a sztori felvázolásának időpontjában valami nagyon kreatív kedvemben.

Viszont olvastam egy részletet egy barátnőm könyvéből. Rainbow Rowell: Fangirl volt a címe (ha nem olvastad, akkor ajánlom neked... Konkrétan rólam szól). Egy egyetemi professzor mondta, hogy egy író felhasználja a saját életét, tapasztalatait a műveiben, és így született meg a Chat-Lover.

(Most egy pillanatra zökkenjünk ki ennek a kis szösszenetnek a sodrásából! Arra szeretnélek titeket kérni, hogy az elkövetkező sorok elolvasása után ne kezdjetek aggódni értem. Járok pszichológushoz, meg minden. Jól vagyok, nincs semmi baj!)

Na igen, azt mondtam, hogy merítettem a saját életemből. Nem is keveset... Sőt, szinte minden az életem mintájára épült.

Yuri vagdosta magát... Volt, aki írt is nekem, hogy wow, de élethűen írtam le. Nos, nem véletlen, ezt elmondhatom nektek.
Néha megnyugtató, ahogyan a penge csak úgy szántja a bőrt... De ettől független sose csináljátok! Elég embert rángattam már bele így ia a rosszba.
A vagdosással nem is igazán az a baj, hogy szándékosan okozol magadnak fájdalmat. Igazából amitől mindenkit óvok és féltek, az az, hogy olyan, mint egy drog: nagyon hamar függő lehetsz.

Olyan három évvel ezelőtt olvastam róla valahol az interneten és kívancsiságból kipróbáltam. Aztán egy írásomhoz frissítettem fel a vágás élményét. És most itt áll előttetek egy elfuserált függő...
Sokszor azon kapom magam, hogy csak a pengémre tudok gondolni. Csak arra, hogy majd milyen jó lesz megvágni magam, hogy milyen jó lesz látni a vérem... És ez így leírva nagyon ijesztő.

Yuri másik meghatározó "betegsége" az anorexia nervosa. Ez tulajdonképpen egy durva testképzavarból indult ki. Láttuk, hogy Yuri vékony és szép, ő magát mégis kövérnek hiszi, ezért drasztikus fogyókúrába kezd. Nem eszik többet és túlhajtja a testét.
Sosem hittem volna, hogy eljön a nap, amikor arról fogok papolni, hogy ez miért rossz. Szerintem nem is sorolom fel, hisz nem vagyok biológus, nem értek ehhez. A lényeg: ne csináld sose! Csak tönkreteszed a tested!

És végső ilyen dolog, amit átéltem és szeretnék pár szót ejteni róla: az öngyilkossági kísérlet. Yuri meg akarja ölni magát, mert elveszít mindent. Én is meg akartam magam. Felvágtam az ereim és már kész voltam mindenre... De pebánikoltam és megmentettem magam. Olyan furcsa ez az egész...

A történet vége eredetileg az lett volna, hogy Yuri megöli magát, mielőtt Beka odaérhetett volna hozzá azzal, hogy szereti őt, de erről végül rzsuzsa beszélt le. Így nem olyan epilógust olvastatok, amiben Beka gyászol...

Nade, beszéljünk a főbb karakterekről. Yuri karakterét magamról mintáztam. Nem is... Én vagyok Yuri Nikiforov. Az elejétől kezdve minden porcikája én voltam. Talán azt leszámítva, hogy nem vagyok élsportoló és nagyon nehezen fogadtam el a szexuális irányultságomat...

Yuuri és Viktor személyiségét valamilyen szinten mei_the_soulless ihlette. Sokszor az az anyai gondoskodás, amivel felém fordul... Anyám helyett anyám.

Zsenka és Katja az epilógusból én és 203phoenix. Ez egy amolyan belsős poén, ugyanis teljesen ugyanazon a napon születtünk (de azért 7 órával idősebb vagyok😜😜) és ezért elkezdtem Huginak hívni. Hát ja... Wattpados család. Mei az anyucim, Phoenix a hugim...

Na igen. Sokan kérdeztétek, hogy tervezek-e második évadot. Nos, a válasz sajnos nem. Nem vagyok híve ezeknek a második évados könyveknek, plusz már nincs is több ötletem hozzá. Nem akarok egy erőltetett, befejezetlen, se füle se farka történetet kiadni a kezeim közül...

És másik Otayurit sem tervezek írni. Rengeteg másik ötletem van a wattpados piszkozataim között és előbb azokat akarom megírni, de biztos vagyok abban, hogy lesznek még újabbak és újabbak. Példának okáért most éppen egy Ererit írok, aminek már hat része kint van.

Köszönöm, hogy velem tartottatok 95 részen keresztül és wow!

Köszönöm a rengeteg csillagot, megtekintést és kommentet! Igazi angyalok vagytok!
Emellett köszönöm mindenkinek, aki elviselt, amikor hatszázadszorra is elmeséltem a Chat-Lover sztoriját.

Köszönöm minden apró.dolognak, ami megihletett, köszönöm nektek és igazából... Mindenkinek és mindennek.

A Viktuuri sztorim külön könyvbe írom meg, majd fogom linkelni ide is, amint kész van!

Lessétek meg a többi alkotásom is, ha ez tetszett nektek és további jó szórakozást a watty setét bugyraiban😄