Chat-Lover (Otayuri)

8.

*teddybear*
Yuri: Ezt most úgy montad, mintha randi lenne.
Otabek: Miért, nem az? QwQ
Yuri: A legnagyobb jóindulattal sem az.
Otabek: De most miééért? Azt hidtem, hogy nem ítéled el a melegeket! :D
Yuri: Nem, nem erről van szó, csak...
Otabek: Csak mi?
Yuri: Mindegy. Majd elmondom. Egyszer. Valahol...
Otabek: ...
Yuri: De mit nézünk ma este?
Otabek: Most, hogy SnK láz van... Nézzünk Shingeki!Kyojin Chuugakkou-t! Ugye még nem láttad te se? :P
Yuri: Ööö... Nem. De mi a jóisten ez?
Otabek: Nemtom. Állítólag sírni fogsz rajta a röhögéstől, v nemtom :"DDD
Yuri: Az jól fog jönni...
Otabek: Miért? Most mi a baj?
Yuri: Mindegy. Hosszú. Majd elmondom. De nagyon hosszú.
Otabek: Akkor megyek hatra és lelkizünk is!
Yuri: Nem! Nincs nekem ilyenekre szükségem!
Otabek: Akkor ezt egyöntetűen eldöntöttük. Legyél otthon hatkor, mert ha nem, tudom a pótkulcs helyét ;)
Yuri: Inkább itthon leszek, mielőtt beletúrnál a cuccaimba...
Otabek: Én is így gondoltam. Később tali :P
Yuri: Szia...
Vajon Yurinak mi lehet a baja?! Talán valami a múltjával kapcsolatban? Azt hidtem, hogy abból már sikerült kilábalnia... Akkor meg mi lehet? Remélem nem kell szembesülsöm ugyanazzal, mint egy évvel ezelőtt. Nem akarom őt szenvedni látni, nem akarom, hogy újra árnyéka legyen önmagának. 
Emlékszem, akkor gyűlöltem magamat, mert nem tudtam neki segíteni. Nem fogadta el a segítő kezemet. Azt mondta, hogy nincs semmi baja, és köszöni megvan egyedül is. És ezután csúszott ki az irányítás mindenki kezéből. Elszabadult a pokol Yuri körül... Én nem hagyom! Nem akarom! Meg akarom védeni mindentől!
Észre sem veszem, de a testem önállő életre kel. Az ökölbe szorított obb kezem üvöltés kíséretében a falba csapódik, és összezúzza azon a ponton. Kár, pedig szép fal volt. Szürke és ősszel Yurival festettünk rá mindenfélét. Jobbanmonda ő festett és meg néztem. Nem vagyok egy művészlélek...
Totorotól kezdve Shingeki no Kyojinig minden van, de az, ami legjobban a szívemhez nőtt a képen... Ketten rajta állunk és fagyizunk. Soha nem felejtem el azt a napot. Azt hiszem, akkor szerettem bele igazán... De tudom, hogy le kell róla mondanom. Különben is, nem akarom tönkretenni a barátságunkat egy szerelemvallással, vagy hasonlóval. És különben is, ott van 'angertiger'. És talán azért kezdem egyre jobban megkedvelni, mert... Mert kicsit olyan, mint Yuri. Vicces és aranyos, de az utóbbit nem hajlandó elfogadni. És ha problémája van, inkább megpróbálja egyedül megoldani, mintsem gyengének tűnjön. Olyan dolgokat élt át, amit szinte senki sem bírna ki összeroppanás nélkül, ő mégis képes mosolyogni. Képes újra és újra nevetni és az életet a pozitív oldaláról nézi. Talán ezért is szerettem bele. Olyan akarok lenni, mint amilyen ő... Persze neki is vannak olyan periódusai, amikor képes lenne feladni mindent. És ettől félek... Nem akarom, hogy eldobja az életét magától. Lehet, hogy ez egy önző dolog, de szükségem van rá... Sőt, nem csak nekem, hanem az egész világnak! Mindenkinek látnia kell, hogy nem kell akkor sem feladni semmit, ha minden kilátástalannak tűnik... Mert mindenkinek kell valamilyen biztos pontnak lenni az életében, amit soha nem ad fel. Neki ilyen a műkorcsolya. És talán ezért tiszteli mindenki a "mi" világunkban...
Ránézek az órára és csalódottan veszem észre, hogy még csak kilenc van. Az edzésem egykor kezdődik, Yurihoz pedig hatra megyek. Valamivel el kéne ütni az időt... Úgy is ki akartam próbálni egy új receptet, amit anyu egyik magazinjában láttam! Remélem majd feldobja egy kicsit a legjobb barátomat...

*angertiger*
Úgy reggeliztem, ebédeltem és mentem el edzésre, hogy semmire sem emlékszem. Csak üresen bámultam ki a fejemből és nem csináltam semmit... Csak egy marionett-bábu vagyok, aki képtelen bármit is akarattal csinálni... 
Reggel még gyönyörűen sütött a nap, de délben beborult és mindenkinek nyomottá vált a hangulata. Mire hazaértem cseperegni kezdett az eső és most, ahogyan kinézek a nedves ablakon látom, hogy zuhog. Szeretem az esőt. Hogy miért? Mert zuhogó esőben senki sem látja a könnyeimet... Az eső elbujtat, eltakar és megvéd. Olyan, mint egy erős báty, aki kérdés nélkül kiáll mellettem... 
Emlékeztet a múltamra... Pontosabban az első barátomra, Bekára. Soha nem tudtam meg az igazi nevét, de igazi, legjobb barátok voltunk. A játszótéren ismerkedtünk meg... Én nagypapával ültem a padon és a műkoriról beszélgettünk. Egyszer csak odajött hozzánk egy szinte fekete hajú fiú és megkérdezte, hogy labdázunk-e együtt. És azután mindig együtt játszottunk és átjártunk egymáshoz, de egy nap történt valami... Egyszer csak, egyik pillanatról a másikra elköltöztek, de Beka nem szólt nekem. Én meg csak vártam őt a parkban a zuhogó esőben. Nem jött. Soha többé nem láttam őt, és talán már meg sem ismerném, ha találkoznánk. Mondjuk lehet, hogy ő se. De van ez így... A környezet és a társaság néha megváltozik, sőt lehet, hogy te is. De soha nem szabad lehajtott fejjel sétálni az emberek előtt. Mindig mosolyogni kell, és elhitetni a világgal, hogy minden a legnagyobb rendben. Ez az egyetlen mód a túlélésre ebben az elcseszett világban...
Csak bámulok ki az ablakon, miközben a fülhallgatómból RapMon és Junkook duettje megy. Szeretem ezt a számot. Olyan keserédes és sírásra késztet. Pont olyan, mint a hangulatom...

*lö én*
Nos ez lenne az új rész QwQ
Ha tetszett ez a rész, nyomj egy csillagot és írd meg, hogy mi tetszett benne, illetve építő kritikát is elfogadok :)
Köszi *3*