Chat-Lover (Otayuri)

24.

*angertiger*
-Szia Yurio!- támolyog be a legkevésbé sem józan Viktor vihogva a szobámba. Ha ezt Yuuri látná biztosan elküldené aludni, és forgatná a szemét. De nem látja, mert pár órával ezelőtt lelépett. Nem mondta, hogy hova megy és miért, de láttam, hogy felkavarta, amit látott. Mert látta azt, ahogy Chris letaperolta Viktort. És én ezért egyszer még megölöm Christ...

Viktor leül az ágyamra, és bezuhan mellé a svájci szőkeség. Mindketten vihogni kezdenek. Vajon mennyi pia lehet a gyomrukban? Jobb, ha nem tudom meg...

-Yurio! Beszélgessünk rólad!- veszi komolyra a szót, amitől beparázok. Előbb még vihogott, most meg tök komolyan néz rám. Hát ok...- Van barátod?

Viktor jéghideg íriszei bámulnak az enyémbe. A hideg futkos a hátamon a komoly, felnőttes megjelenésétől. Nehéz belegondolni, hogy két évvel ezelőtt ő repült oda Yurihoz, hogy az edzője legyen. Sőt, ebből az arcából azt sem nézném ki, hogy beleszeretett az első tanítványába. Határozottan bizarr.

-Ööö... Nincs.- rázom meg félénken a fejem. Soha nem szerettem, ha a magánéletemről kell beszélgetnem másokkal. Főleg akkor nem, ha a múltamról vagy a szerelmi életemről faggatnak.

-Kár. Pedig annyira aranyos kisfiú vagy...- simít végig a perverz, akinek szokása mindenkit letaperolni, az arcomon.- Ha nem lennél ilyen fiatalka, akkor szívesen randiznék veled...

Mit mondott?! Fujj... Lehet, hogy ő bevállalna engem, de én soha őt. Nem ítélek el senkit... De ő egyáltalán nem egy nekem való férfi. Még csak nem is annyira helyes...

Ha mélyfekete szeme és felnyírt haja lenne, akkor helyesnek gondolnám. Ha kedves, visszafogott, segítőkész és aranyos lenne, akkor bevállalnám. Csak ő se nem Otabek, se nem teddybear, se nem Beka. Szóval abszolút nem.

-De a lényeg Yurio... Most felvilágosítunk téged arról, hogy mit is csinál két férfi az ágyban...- veszi vissza a szót magához a nevelőapám. Ha eddig nem borzasztottak el, akkor most biztos. Elég volt nekem az a felvilágosítóóra nyolcadikban. Már attól is megrontódtam...

Emlékszem; nyolcadikban még ártatlan kisfiú voltam. Már amennyire én valaha is ártatlan lehettem... Aznap is megvertek az osztálytársaim.

"Délután megkereslek a haverjaimmal, és megölünk téged!" Ezt suttogta az egyik izomagy osztálytársam a fülembe reggel a buszon. Egész nap remegtem a félelemtől, és még jobban fájt minden verbális bántalmazás. Bent kellett maradnom beszélni az OFővel. Szerinte folyamatosan romlanak a jegyeim és a figyelmem is gyakran elkalandozik. És ezen változtatni kéne. "Tanárnő, nem inkább azon kellene változtatni, hogy napi szinten zsarolnak és megfélemlítenek az osztálytársaim, és ön ezt nem veszi észre?" Legszívesebben ezt mondtam volna a szemébe. De nem mertem. Mert akkor mégjobban eldurvultak volna a dolgok...

A tanárnő lelépett és én csigalassúsággal pakolom be a tancuccaimat az iskolatáskámba. Úgy érzem, hogy minden egyed másodperc közelebb visz a megsemmisüléshez. Az utolsó perceimet még próbálom minnél hosszabbra nyújtani.

Hiába próbálok lassú lenni: az idő nem végtelen. A táskámat felveszem a fél vállamra és lassan elindulok. A földet pásztázom és aprókat lépek, csak úgy, ahogy számomra szokásos. Mert én mindig így sétálok. Mindig ilyen vagyok. Kivéve a jégen...

Mert két Yuri létezik. Létezik az, aki lenni akarok: az erős, bátor, legyőzhetetlen. Ez vagyok én korcsolyával a lábamon és kosztümben. És van az, aki vagyok az életben: a gyenge, gyáva, eltiport. Ez a két Yuri egymásnak ellentéte. Mint Jing és Jang: kiegészítik egymást...

Kiérek a folyosóra, és a gondolataim visszacsapódnak a valóság hullámaira. A szemem sarkából körbenézek, és nem látok senkit. Valahol mélyen megnyugszok, és talán még halvány mosolyra is húzom a számat. Talán el sem jönnek. Talán találtak jobb áldozatot. Talán csak fenyegettek...

Derült égből villámcsapásként tűnik el minden a szemem elől. Valaki valamivel bekötötte a szemem. Csak a szemeimet ne! Csak az én egyetlen hű társamat ne! Kérlek ne vegyétek el a látásomat...

Az anyag durva és büdös. Nyugodj meg Yuri! Vegyél egy nagy levegőt, és hagyd el ezt a világot! Csak éld túl ezt a napot is!..

Ami ezután történt, arra nem szívesen emlékszem vissza. A felére nem is emlékszem. A kórházban ébredtem. Senki nem tudta, hogy mi történt velem. Vért köhögve, meggyalázva és megverve találtak rám az iskolában. És a legegyszerűbb az, ha azt hazudom, hogy nem emlékszem... Pedig minden egyes mozdulatuk megöt belül, és a testemre van írva...

*lö én*
Remélem tetszett ez a kis flesbek 
mármint, így többet megtudtok Yuriról
ti legyetek boldogok
ne csesszétek el úgy az életeteket, mint én
köszönöm a figyelmet!
Remélem tetszett ez a rész, és ha igen, akkor nyomjatok egy csillagot és írjatok egy kommentet!
Köszi .__.