Chat-Lover (Otayuri)

29.

*angertiger*
Lihegve terülök el a hófehér jégen. Izzadt és felhevült testem
kontrasztja a szilárd és biztonságot adó jéggel... Csodálatos.
Kontraszt. Szőke hajam és hófehér bőröm ellentéte a fekete
edzőscuccommal. A jég néma súrlódása és Viktor kiabálása.

-Rendben! Szerintem mára hagyjuk. Szépen teljesítettél!- nevelőapám
hangja melegen és bátorítóan cseng. Szerinte szépen teljesítettem. De
tovább kell küzdenem, különben soha nem fogom tunldni legyőzni a nagy
Viktor Nikiforov ötszörös világbajnokot. Pedig én akarok a világon a
legjobb lenni... Ha már másért legalább ezért büszkék lehessenek rám a
Szüleim!

-Még bírom! Ne hagyjuk abba!- bár nem akarom, hogy hallatszódjon,
hangom halk és meggyötört. Minden, amilyennek nem kéne lennie...
Viktor megrázza a fejét és szigorúan szólal meg.

-Yurio! Ugye nem akarod tönkretenni a saját tested? Te még csak egy
fejlődő szervezet vagy, nem szabad túlerőltetned az izmaidat! Különben
akár soha többé nem léphetsz a jégre...

Hangja keményen és durván visszhangzik az óriási fedett műjégpályán,
ami rajtunk kívül kong az ürességtől. Egyszerre aggódó és rémisztő.
Aprót bólintok jelezve: Megértettem.

Feltápászkodok a pályáról és a palánk fele csúszok. Térdeim úgy
remegnek, mintha először állnék jégen, pedig hányadik alkalom is már
ez...

Felveszem az élvédőimet és az öltözőbe sétálok. Viktor a padon ül és
meglapogatja maga mellett az ülőalkalmatossagot jelezve, üljek le
mellé.
Kezembe veszem az edzőstáskám es lehuppanok nevelőapám oldalára. Magam
mellé teszem a táskám és tekintetemmel fürkészni kezdem a harmincas
évei körül járó férfit.

Óvatosan az ajkába harap és tekintete a Földet pásztázza. Valamit
mondani akar, csak nem tudja, hogy hogyan kezdjen bele. Ebben biztos
vagyok...

-Tudod Yurio...- látszik rajta, hogy zavarban van. Mintha kritizálni
akarna, de nem bántón. Vagy Yuuriról akar beszélni velem?..- Lassan
itt lesz a Grand Pix következő fordulója. Ha nyerni akarsz, akkor több
edzésre lenne szükséged, de úgy látszik, hogy már most is fáradt
vagy...

-Jól vagyok, nem kell értem aggódni!- vágok közbe a mondandójának-
tőlem akár több edzés is lehetne! Én kibírom! Az aranyéremért bármit!

-Az elszántságot mindig is láttam benned.. Nem véletlenül mondja
Otabek, hogy olyan a tekinteted, akárcsak egy katonáé!- erre a
mondatára felkuncog, mire én is elmosolyodok. Ez a mondat változtatott
meg mindent...

Otabek... Ahogyan meleg szemeivel simogat és ahogyan a mosolyával
megdobogtatja a szívem. Valahányszor rágondolok, elfog az izgalom, es
káosz keletkezik az agyamban. De szeretem ezt a káoszt.
Mert amint Otabekre gondolok, a sötétség, ami körülvesz, halványodik.
Kicsit kevésbé látom haldoklónak a világot. És kevésbé van kedvem
önmagamat bántani...

Ha az otayuri egy valóságos dolog lenne, akkor én lennék a
legboldogabb. Nem véletlenül olvasok inkognitóban fanfictionokat
rólunk... Es most már írok is. Még nem volt időm elolvasni
UnderYourBed írását, de valahogy.. Bízom benne, hogy az övé jó lesz.
Bár nem ismeri Yurit úgy, ahogy én, megvan benne a szenvedély és a
láng. Biztosan megvan benne a szerelem is. Tud meríteni a valóságból,
tud meríteni az érzelmeiből. Es mindenekelőtt biztosan kevésbé lesz
depressziós, mint az enyém...

Vajon az emberek melyik fog jobban tetszeni? Semmi kétség afelől, hogy
az írás-stílusom nincsen kidolgozva és a történetem sem túl kreatív...
De ez van. Én beleadtam apait-apait szóval elégedett vagyok a
teljesítményemmel! Ha meg ő nyer, akkor a sajat buta "igazát" fogja
hinni, miszerint Yuri Nikiforov erős és Bátor...

A sztorimat az inspirálta igazán, hogy Otabek korábban meghívott
magukhoz Magyarországra, hogy megmutathassa nekem egyik hazájának
látványosságait, és olyan magyar módra teletömjön a helyi ételekkel...

Vajon a másik oneshot miről szól? Milyen szerelmet mutat be? Milyen
lenne a stílusa? Sok wattpadsztorit olvastam... Melyikhez fog
hasonlítani? Valami különleges, új, személyes dolog lesz, vagy csak
egy tömeggyártmány, amivel könnyű azonosulni? El akarom olvasni... Ez
lesz az első dolgom, amint hazaérek!

-Yurio... Aggódok érted. Mostanában mintha egy külön vilagban élnél...
Minden rendben?

-Ööö... Igen! Teljes mértékben!- vágom rá úgy, hogy még a hülyegyerek
a pláza gyermekmegörzőjéből is tudja, hogy hazudok. Ezt bizonyító
teny, hogy Viktor szúrós szemekkel néz rám.

-Yurio... Ha nem mondod el mi a baj, akkor nem tudunk neked segíteni!
Ha nem akarod nekem elmondani, akkor mondd el Yuurinak vagy Otabeknek,
csak kérlek, ne fojtsd magadba ha valami bánt... Tudod, néma gyereknek
Apja se érti a szavát...

-De ha egyszerűen tényleg nincsen baj? Miért akar engem túlszeretni
minenki? Lassan felnőtt férfi leszek, had legyen egy kis
magánéletem...- hangom kétségbeejtően remeg. Túl sok a titok, túl sok
a hazugság, de meg kell őriznem a hidegvérem és a tökéletes álcám!

-Baj, hogy tudni szeretném, mi a baj a fiammal?- Viktor védelmező
hangjába kis csalódottság férkőzik be, amitől hirtelen bűntudatom
támad. Mi jogon bántom meg azt a maradék pár embert, aki még törődik
velem?

-Egy dolgot azt hiszem elmondhatok. De csak ha teljesen titokban
tartod...- súgom halkan a fülébe, hogy még az eltévedt muslincák se
hallgassák meg...