Élet a Szent Johannában ✔

1.13

(10.25)

#Márk

Egész éjjel alig aludtam. A tegnapi nap miatt. Vajon hiba volt megcsókolnom Henit? Vajon mit érzett abban a pillanatban a meglepettségen kívül? Érzett egyáltalán valamit? A merengésemből Mesi rázott vissza.
- Kész a reggeli - nyitott be, majd kiment. Kikeltem az ágyból, és lementem a konyhába reggelizni. Mesi mosolyogva evett.
- Minek örülsz? - kérdezte anyu Mesit.
- Nem fontos - nézett rám. Tudtam min mosolygott. Megráztam a fejem, és tovább ettem. Reggeli után felmentem öltözködni utána megnéztem egy filmet. A végére kész lett az ebéd. Ebéd után deszkára pattantam, és átmentem Botiékhoz. Mivel a hétvégén megbeszéltük, hogy ma videójátékozunk. Boti nyitott ajtót.
- Puding!
- Csá - mentem be. Felmentünk a szobájába. Bekapcsolta a játékot, és adott egy kontrollert.

- Neee! - üvöltött fel, mikor én nyertem.
- Deee! - öklöztem a levegőbe.
- Nem lehetne halk... Úristen! Itt van Márk! - visított egy kb Mesivel egyidős hosszú hullámos, barna hajú lány.
- Adél, ne visíts!
- Honnan ismered Márkot??
- Osztálytársam - felelte furcsán, majd a lány (Adél) megint visítani kezdett. Befogtam a fülemet.
- Meséltél rólam a húgodnak? - kérdeztem Botitól.
- Nem.
- Milyen érzés volt? - mászott a magánszférámba Adél.
- Micsoda? - ültem hátrébb.
- Amikor nyertetek!
- Mi?
- Tegnap a versenyen!
- Milyen versenyen? - kérdezte Boti.
- Ahj - ment ki Adél, majd a telefonjával jött vissza. Rácsatlakoztatta a tévére a youtube-ot, és elindított egy videót. A tegnapi táncunk volt. Felcsendült a Time of my life. Feszülten néztem a tévét. A videó azzal ért véget, hogy megcsókoltam Henit. Boti döbbenten nézett rám.
- Kajak te voltál, vagy pedig van egy eltitkolt ikertestvéred? - nézett rám Boti. Nem feleltem.
- Márk!
- Igen, én voltam!
- Erről miért nem tudtam? Azt hittem, hogy barátok vagyunk - a hangja csalódottságról árulkodott.
- Te bevallottad volna nekem, hogy nyolc éves korodban kezdtél táncolni, de fél évre nyomorék lettél egy verseny miatt?! - szakadt ki belőlem.
- Tolószékben voltál?
- Igen - bólintottam.
- Ti akkor most jártok Hennel? - vigyorgott.
- Nem!
- Dehát lesmároltad!
- Nem tudtam uralkodni magamon oké?
- Te totál bele zúgtál!
- Nem igaz!
- De, ha megcsókoltad akkor csak érzek iránta valamit - szólt közbe Adél.
- Pacsi, tesó - pacsiztam le. Én csak megforgattam a szemeimet.
- Van még valami amiről nem tudok? - kérdezte komolyan.
- De mennyire. Tudod, a titkok a „Márk kezdő csomag” része. Például az is, hogy miért nem voltam két hétig suliban.
- Elmondod?
- Nem tudom, hogy eltudom-e mondani.
- Adél, menj ki! - nézett a húgára.
- Én is hallani akarom!
- Nem! Nyomás! - mutatott az ajtóra Boti. Adél duzzogva ment ki.
- Na mesélj szépen Boti papának - nézett rám, belőlem pedig kitört a röhögés.
- Ezt kicsit hosszú sztori - mondtam, mikor befejeztem a röhögést.
- Ráérek - dőlt hátra a babzsák foteljában.
- Jó. Én is egy átlagos 13 éves fiú voltam két éve. Egészen hetedik második félévéig.
- Miért addig?
- Mert utána találkoztam pár menőnek tűnő sráccal. Elkezdtem velük lógni. Eleinte a csicskásuk voltam, de utána közöltem velük, hogy teljes mértékű „tag” akarok lenni akit nem ugráltatnak. Bele mentek, de próbákat kellett kiálljak.
- Miket?
- Az első az volt, hogy lopjak valamit az egyik boltból. Ez még könnyűnek tűnt, de a következő feladatok már nehezebbek voltak. Egy nap azt mondta a banda vezér, hogy igyak meg egy pohár whisky-t. Megittam, de annyira marta a torkom, hogy majd' megfulladtam. Ezután volt a legutolsó feladat - a lélegzetem felgyorsult. Lehunytam a szemeimet, és próbáltam összeszedni magam. A rendőr autó szirénájának a hangját élesen hallottam.
- Jól vagy? - kérdezte Boti.
- Aha - bólintottam, de igazából alig kaptam levegőt. Ezt Boti észre vette.
- Anya! - rohant ki a szobájából, majd az anyjával jött vissza. Az anyukája elém guggolt.
- Hívd a mentőket! - nézett a fiára.
- Ne! - kapkodtam a levegőt.
- Márk, muszáj hívni őket!
- Ne-hm aka-hrohm! - fogtam a fejem. Boti tanácstalanul állt az ajtóban.
- Hívd! - mondta az anyja. Boti tárcsázni kezdte őket.
- Vegyél mély levegőt, majd fújd ki - nézett rám. Tettem amit kért, de nem segített.
- Sietnek, ahogy csak tudnak - jött be Boti.
- Hallod, Márk? - hallottam tompán az anyukája hangját.
- Fal fehér vagy - szólt közbe Boti.
- Köhsz - ziháltam. Csengettek. Boti lerohant, majd a mentősökkel jött be.
- Ne! Nehm akahrohm! - próbáltam hátrébb kúszni. Az egyik hapsi elővett egy injekciós tűt. Mégjobban bepánikoltam.
- Ne! - de ekkor belém fecskendeztek valamit. Még éreztem, hogy feltettek a hordágyra. Még tompán hallottam a hangokat.
- Kapott egy kis nyugtatót. Megtenné, hogy szól a szüleinek?
- Persze - ez volt az utolsó amit hallottam, mert lehunytam a szemeimet.

#Reni

Csörgött a telefonom. Ismeretlen szám volt.
- Rentai Renáta, kivel beszélek?
- Szia, Király Melinda vagyok, Boti anyukája.
- Szia, baj van?
- Márknak volt egy rohama. Hívtuk a mentőket, és bevitték.
- Mi?! Melyik kórházba vitték?! - Linda elmondta, hogy melyikbe vitték utána leraktuk.
- Áron, Mesi kocsiba! MOST! - kiáltottam a sírás szélén állva.
- Történt valami? - jöttek le.
- Márk kórházban van - sírtam el magam. Áron elvette a kulcsokat, és beszálltunk a kocsiba. Áron vezetett. Mesi hátul én pedig elől sírtunk. A kórházban a recepción megkérdeztük, hogy hol van Márk. Megmondták, mi pedig fel mentünk. A kórteremből egy orvos jött ki éppen.
- Jó napot, Dr Ceglédi Imre vagyok. Önök Pataki Márk hozzátartozói?
- Igen a szülei vagyunk, és a testvére - mondta Áron.
- A fiuknak pánikrohama volt, de kapott egy kis nyugtatót.
- Mikor mehet haza? - kérdezte Mesi könnyes szemmel.
- Ha minden jól megy akkor már holnap haza mehet. Jelenleg alszik, de bemehetnek hozzá - mosolygott az orvos, majd elment. Bementünk Márkhoz. Nyugodtan aludt. Mesi leült az ágy melletti székre. Áron magához ölelt. Nem sokkal később csörögni kezdett Mesi telefonja.
- Igen?
- ...
- Nincs.
- ...
- Kórházban.
- ...
- Márknak megint rohama volt, és behozták.
- ...
- Igen, abba.
- ...
- Jó - letette a telefont.
- Ki volt az?
- Nóri. Azt mondta, hogy bejönnek.
- Rendben - bólintottam.

- Itt vagyunk - nyitott be Nóri Cortezzel a háta mögött.
- Mi történt? - kérdezte Cortez.
- Az osztálytársa anyukája hívott, hogy megint rohama volt, és behozták a mentősök.
- Ahj - túrt bele a hajába Nóri. Márk lassan kinyitotta a szemeit.

#Márk

- Hol vagyok? - kérdeztem értetlenül.
- Kórházban - mondta anya.
- Mi történt, és hogy kerültem ide?
- Megint rohamod volt, és a mentősök hoztak be. Kaptál egy kis nyugtatót.
- Ahh - fogtam a fejem.
- Holnap haza mehetsz - mosolygott Mesi.
- Szuper.

Este anya bent maradt a kórházban.
- Jó éjt - csuktam be a szemeimet.
- Neked is - mondta anya. Lassan elnyomott az álom.

(10.26)

#Márk

Ma végre haza mehettem!
Reggel volt még egy vizsgálatom utána haza mentünk. Otthon anya felküldött a szobámba, hogy pihenjek.
- Annyit feküdtem! - nyavalyogtam. Ekkor egy szigorú anyai nézést kaptam.
- Megyek már - indultam fel. A szobámban befeküdtem az ágyba. Nem tudtam mit csináljak, ezért a gitáromat pengettem. Délután anya ágyba hozta nekem az ebédet. Talán nem is olyan rossz „betegnek” lenni☺. Este letusoltam utána lefeküdtem aludni.

~Eddig tartott~

Sziasztok, remélem tetszett ez a rövidebb rész!
Amúgy csak nekem mutat hirdetéseket a wattpad? Régen nem volt, na m1.
Ui.: A helyesírási hibákért elnézéseteket kérem!

By: M.