Élet a Szent Johannában ✔

3.12

(09.26)

#Heni

Korán reggel Márk kimászott mellőlem az ágyból, hogy a suliba készülődjön. Annyira hiányoznak a többiek! A mindennapos hülyülések, a balhék és a barátnőim. Egy darabig nem láthatom őket a Szent Johannán belül, de attól bármikor beszélhetek velük. Mielőtt Márk elment volna egy puszit adott az arcomra és elment. Miután elment egy órával később keltem ki az ágyból. Elmentem a mosdóba, letusoltam majd lementem reggelit csinálni magamnak. Reggeli közben azon gondolkodtam, hogy mit csináljak ma. Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy filmet fogok nézni és egy kis nutellát fogok magamba tömni. A laptopomon bekapcsoltam a Hachi-t. Azt néztem, de a végét elbőgtem. Annyira szomorú volt. Valamikor egy óra körül megjött a munkából Reni.
- Szia - köszöntem sírva.
- Szia, mi a baj?
- Semmi csak filmet néztem - feleltem már szipogva.
- Emlékszem amikor Márkkal voltam terhes akkor én is nagyon érzékeny voltam - gondolt vissza a régi időkre Reni.
- De gondolom Áron nem volt olyan kanos, mint Márk - fintorogtam.
- Tisztességesen kibírta azt a pár hónapot, de azt követő időszak... ha olyat csinál amit nem akarsz, akkor vágd nyakon - tanácsolta.
- Oké - bólintottam. A beszélgetést főzés közben folytattuk. Elsőként Márk érkezett haza.
- Sziasztok - köszönt Márk.
- Szia - mentem egy csókot adni neki. Reni mosolyogva figyelt minket.
- Aranyosak vagytok - mosolygott.
- Nehogy megint sírj! - kérte Márk.
- Hova gondolsz, édes fiam?! - nézett rá tettetett szigorral Reni, mire Márk behúzott nyakkal ment fel az emeletre engem is magával húzva.
- Mi volt ma a suliban? - érdeklődtem.
- Áh, semmi - legyintett, majd ledőlt az ágyra. A szemeit behunyta.
- Tudom mi lesz a szülinapi ajándékod - kezdtem húzni az idegeit.
- Az messze van - mormolta.
- Nem, baj. Felejthetetlen lesz számodra - suttogtam a fülébe.
- Ha a terhesség ilyen perverzé tesz akkor többször ejtelek teherbe - gondolkodott hangosan.
- Anyád!
- Most meg mi van?! Te kezdted az egészet!
- Jó, akkor nincs szülinapi ajándék - "sértődtem meg".
- Naaa, babuci - bújt volna hozzám, de arrébb csúsztam. Követett, míg majdnem leestem az ágyról, de időben elkapott, és az ölébe rántott.
- Elmondod mit kapnék?
- Talán - mosolyodtam el, majd a füléhez hajoltam és belesuttogtam.
- Egy új deszkát? - nézett rám szomorúan.
- Aha - vigyorogtam.
- Azt hittem, hogy mást.
- Nem elég, hogy lesz egy gyönyörűszép fiad??
- De sőt még sok is lesz, mert nálatok nagyobb ajándék nem lesz a földön - ölelt meg. Hátradőltünk az ágyon, majd a plafont bámultuk. A csendet én törtem meg.
- Hason akarok aludni - néztem Márkra, de ő már addigra hasra fordult és szuszogott.
- Zéró tolerancia - forgattam meg a szemeimet, majd felkeltem az ágyról, és lementem a nappaliba. Mesi épp a Családi titkokat nézte. Leültem mellé, és együtt néztük tovább.

Lehet, hogy valamikor elaludhattam a kanapén, mert arra eszméltem fel, hogy két erős kar felemelt és elindult velem valahova.
- Ne rabolj el - motyogtam álmosan.
- Pedig pontosan az lesz - suttogta visszatartott nevetéssel Márk.
- De én nem akarom - motyogtam megint. Halkan elnevette magát. Bevitt a szobájába, majd nagyon óvatosan letett az ágyra.
- Szeretlek, Heni! Te vagy a legnagyobb szerencse az egész életemben - csókolt meg lágyan. Miután elváltak az ajkaink a fejemet a mellkasába fúrtam. Parfüm illatot éreztem rajta.
- Miért van parfüm illatod?! - néztem fel rá hirtelen.
- Mert téged ölellek?
- Nem! Ilyet nem szoktam használni!
- Heni, nyugodj meg - próbált csitítani, de sikertelenül.
- Márk, ha te megcsaltál engem akkor elhagylak, de a kicsit se fogod látni! - kezdtem sírni.
- Ne mondj ilyet! Én nem csaltalak meg senkivel - bizonygatta.
- Akkor miért érzek rajtad más parfüm szagot?!
- Tényleg tudni akarod? - sóhajtotta fáradtan.
- Igen! Megakarom tépni azt a ribizlit!
- Amíg te lent aludtál addig elmentem vigyázni egy ismerősöm testvérére - mondta a szemembe nézve.
- Hol vigyáztál rá, az ágyban? - forgattam meg a szemeimet, mire Márk felemelte a kezét, mire én rémülten néztem rá. Azt hittem, hogy felakar pofozni, de helyette a hajába túrt.
- Hagylak pihenni - állt fel az ágyról, és kiment. Könnyezve bámultam a csukott ajtót, majd kitört belőlem a sírás.
- Hülye terhesség! - vettem a kezembe egy párnát, majd átöleltem azt. Kb öt perc sírás után hirtelen görcsölni kezdett a hasam.
- Márk! - kiabáltam neki. Nem jött. Megpróbáltam felállni, de annyira fájt, hogy a padlóra estem.
- Máááárk! - sikítottam. Semmi.
- VALAKI JÖJJÖN!!! - szorítottam ökölbe a kezemet. Pár perccel később Mesi rontott be a szobába.
- Jézusom, jól vagy??! - jött hozzám.
- Hívd a mentőket, kérlek - néztem fel rá. Kirohant a szobából, majd pár perc múlva megint bejött.
- Mindjárt itt lesznek - térdelt mellém.
- Hol van, Márk?
- Azt mondta, hogy kiszellőzteti a fejét.
- Mást nem mondott? - nem felelt.
- Mesi, mondd el! - kértem.
- Nem akarom, hogy felidegesítsd magad - ekkor bejöttek a mentősök. Feltettek a hordágyra, és levittek a mentőkocsiba.

#Márk

Lassan sétáltam hazafelé. Nem akartam megbántani. Nem tehettem róla, hogy megkértek arra, hogy vigyázzak Gábor kishúgára. Otthon alig léptem be a házba, Mesi dühösen jött hozzám.
- Hol voltál?!
- Mondtam már, hogy kiszellőztetem a fejem - indultam fel a szobámba. Bementem, de nem volt bent Heni.
- Hol van, Heni? - kérdeztem Mesitől.
- Tudnád, ha nem léptél volna le! - kezdett könnyezni.
- Mi?
- Tudod hányszor kért segítséget?! A földön fekve találtam a szobádban!! Megint begörcsölt! Mi lesz, ha emiatt elvetél?! - csendben hallgattam Mesit. Ezúttal miattam történt. Nem akarom, hogy meghaljon a fiam. Lehunytam a szemeimet.
- Melyik kórházban van? - kérdeztem halkan. Mesi elmondta, én meg sietve elindultam.

Heni kórterme előtt járkáltam fel, s alá. Nem mehettem be. Féltem. Féltem, hogy mi lesz, ha miattam fog meghalni Kornél. Én ezt nem akarom. Mikor végre bemehettem hozzá leültem a székre.
- Hol voltál, amikor szükségem lett volna rád? - nézett rám szomorúan.
- Sajnálom, Heni! Miattam történt ez, és nem akarom, hogy megismétlődjön.
- Nem fog.
- Vonzom a bajt. Belül tudom, hogy ha megint megtörténne akkor miattam lenne. És én ezt nem akarom.
- Mit akarsz ezzel mondani? - kezdett könnyezni.
- Azt, hogy... legyen vége - sütöttem le a szemeimet.
- Azt hiszed, hogy jobb lesz így? Basszus, ha megfog születni a kicsi, akkor biztos, hogy rád fog emlékeztetni! Nem akarom, hogy elhagyj - könnyezett Heni.
- Sajnálom, Heni. Bármit csinálok veszekedés lesz a vége. Vagy az, hogy begörcsölsz. Nem akarom, hogy miattam baja legyen a picinek.
- Jól van, Márk. Megértem a döntésedet - bólintott kelletlenül.
- Igen?
- Igen, de akkor...
- Akkor?
- Takarodj a szemem elől! Látni sem akarlak többé - fordított hátat nekem.
- Heni...
- Tűnj már el! - kiabálta. Szó nélkül felálltam, és elmentem. Alig csuktam be az ajtót, hallottam, hogy Heni elsírta magát. Összeszorult szívvel mentem haza. Amilyen mázlim szokott lenni az életben... szakadni kezdett az eső. Szomorúan ballagtam haza. Mire hazaértem addigra már csavarni lehetett volna a ruháimból a vizet. Felmentem a szobámba, és úgy ahogy voltam bedőltem az ágyba.

~Eddig tartott~

Sziasztok, remélem tetszett ez a rész! Márk szakított Henivel a kicsi egészsége (és élete) miatt😢.
Ui.: A helyesírási hibákért elnézéseteket kérem!

By: M.