Élet a Szent Johannában ✔

2.34

(01.29)

#Márk

Reggel morogva nyomtam ki az ébresztőmet. Semmi kedvem se volt bemenni a suliba. De sajnos muszáj volt. Felvettem a ruháimat utána lementem a konyhába. Nem voltam éhes, ezért elindultam a suliba. A fiúk a suli előtt dumáltak, de tovább mentem. Bementem a nyelvi előadóba, és leültem a helyemre. A tolltartómban kutattam egy toll után, de valami más akadt a kezembe. Egy körző vég. Lassan a csuklómhoz érintettem a hideg fémet. Talán jobb lenne így mindenkinek. Lassan beleakartam karcolni a kezembe, de valaki megfogta a kezem. Felnéztem az illetőre. Egy barna hajú és barna szemű lány nézett vissza rám.
- Ez nem megoldás - szólalt meg halkan, de a kezemet nem engedte el.
- Mintha a problémámra lenne - sóhajtottam, majd letettem a körző hegyet. A lány elengedett, és kiment. Csengetéskor Tibi bá' helyett Takács jött be.
- Gyerekek, hadd mutassam be az új osztálytársatokat - kezdte Takács, majd belépett az a lány, aki lefogta a kezemet.
- Mutatkozz be kérlek - kérte az ofő.
- Sziasztok, Kelemen Rebeka vagyok, 16 éves. Győrből költöztünk ide az anyukámmal és a nővéremmel - mutatkozott be a lány.
- Rendben, foglalj helyet az üres padban - mutatott az előttem lévő helyre. Heni helyére. Rebeka lassan odasétált, és leült. A fejemet a karomra hajtottam. Elkezdődött az óra. Francia után összepakoltuk a cuccunkat, és átmentünk a laborba. Valamelyik stúdiós poénos kedvében lehetett, mert a Time of my life szólt a rádióból. Eszembe jutott, hogy Henivel együtt táncoltunk rá, és akkor csókoltam meg először. Elhessegettem az emlékeket, és mentem volna tovább, de a lábam remegett, mint a kocsonya. Majdnem a földön kötöttem ki, de mégse.
- Mi van veled, haver? - kérdezte Boti.
- Szarul vagyok - feleltem.
- Gyere, szólunk Takácsnak - indultunk a tanári felé. Bekopogtunk, és Virág jött ki.
- Mi járatban?
- Szólna Takács tanár úrnak? Márk nem érzi jól magát - mondta Boti, mire Virág bólintott, majd Takács lépett ki.
- Mi a baj?
- Nem értem jól magam - válaszoltam.
- Nem is nézel ki valami jól. Boti kísérd haza, Márkot utána gyere vissza - nézett Botira majd bement. Sóhajtva indultunk ki.
- Tudod, hogy sajnállak, de ez részben a te hibád - szólalt meg váratlanul Boti.
- Tudom. Akkora egy idióta vagyok! Kilencedik óta azt akartam, hogy a barátnőm legyen! Erre egy hülye mondat miatt elszúrtam, ráadásul még le is feküdtem Rékával, és a szeme előtt smároltam Diával! Normális vagyok én?! Aztán meg miattam halálra szúrta magát! Miattam!! Annyira sajnálom, és ha tehetném visszamennék az időben, hogy megmondjam az akkori énemnek, hogy ne merd rákenni a te faszságodat! Annyira hiányzik! - panaszoltam.
- Megértem, de elkell fogadnod. Talán a sors akarta így.
- Azt, hogy elbasszam?! Akkor inkább megölöm magam! Ezúttal tényleg, és nem lesz ott se Rebeka, se senki, hogy megállítson! - határoztam el.
- Mivan?! Mit csinált Rebeka?
- Megakadályozta, hogy elvágjam az eremet egy körző heggyel.
- Te hülye vagy - hagyta annyiban Boti. Otthon egyenesen a szobámba mentem. Démon az ágyamon feküdt. Nem volt szívem elkergetni onnan.
- Vigyázz - leszállt az ágyról. Befeküdtem, és megpaskoltam az ágyat, hogy mászón vissza. Bizonytalanul visszajött, és a fejét a hasamra hajtotta. A fejét simogatva néztem a plafont, majd elnyomott az álom.

~Eddig tartott~

Sziasztok, remélem tetszett ez a rövid rész! Kíváncsi leszek, hogy kinek milyen véleménye van az eddigi alapján Rebekáról, és majd a későbbiekben mi lesz. Olvassátok vissza a "10/B" részt, és ott bővebben tudhattok Bekiről dolgokat.
Ui.: A helyesírási hibákért elnézéseteket kérem!

By: M.