Élet a Szent Johannában ✔

2.12

(10.09)

#Márk

Néha gyűlölöm magam. Hogy lehetek annyira szerencsétlen balfasz, hogy előbb hiszek a szememnek, minthogy megkérdezném bizonyos dolgok okát?! Legalább varrni(!!!) tanulnék meg, és akkor nem lett volna az a... khm kényelmetlen szituáció.

Reggel minden jól indult. Benji ma is felkeltett. Kivittem pisilni utána a szobában játszottunk vele. Csakhát az édes kis kölyök bulldog kiszakította a nadrágomat.
- Remek - morogtam, majd átvettem a nadrágomat. Benji pedig tovább szakította.
- Nenene - vettem el tőle a nadrágomat. Boti felemelte, hogy ne menjen a nadrág közelébe.
- Oké, ki tud varrni? - néztem a fiúkra.
- Heni tud, de...
- Remek, mindjárt jövök - mentem ki. Átmentem Heniékhez, és bekopogtam.
- Igen? - nyitott ajtót Heni.
- Tudsz varrni?
- Öhm, igen - nézett rám furán.
- És tudnál segíteni?
- Gyere - sóhajtva állt félre az útból. Bementem, ő pedig előkereste a tűt meg a cérnát.
- Hogy sikerült elszakítanod? - kérdezte miközben a megfelelő méretű cérnát vágta le.
- Hát, Benji kiszakította - vakargattam a tarkómat, de közben Henit figyeltem.
- Bekell egy kicsit nyálazni a végét, hogy egyenes legyen és, hogy bemenjen a kicsi lyukba - magyarázta Heni, hogy mit kell csinálni. Olyan profin magyarázta, hogy... hát lent önálló életre kelt a...
- Öhm, Márk?
- Igen? - néztem rá kérdőn, mire a nadrágomra mutatott.
- Faszom! - rohantam ki a szobából.

#Heni

Fejcsóválva varrtam tovább annak az idiótának a nadrágját. Mire indulhatott ennyire be? Az elmélkedésemet a kopogás zavarta meg. Azt hittem, hogy Márk jött vissza, de tévedtem.
- Mit csináltál vele? - vigyorgott Teó.
- Én aztán semmit, csak elmagyaráztam, hogy hogyan kell befűzni a cérnát - védekeztem azonnal.
- Ő meg ettől beindult - kezdett röhögni.
- Ne röhögj már te hülye!
- Jó bocsi - próbálta abbahagyni a röhögést, de nem igazán sikerült. Szemforgatva varrtam tovább.
- Tulajdonképpen tényleg nem tudod mitől? - vette komolyabbra a szót.
- Nem, nem tudom! Talán te igen?
- Talán igen, talán nem - nézett rám sejtelmesen. Tudja!
- Ha tudnád elmondanád?
- Ha tudnám se mondanám el. Ígéretet tettem neki.
- Szóval tetszik neki valaki? - kérdeztem kicsit letörten. Teó leült mellém, és átkarolta a vállam. A fejemet a vállára hajtottam.
- Ne legyél szomorú - vígasztalt.
- Hogyne lennék az? Te mit szólnál hozzá, ha a kiszemelted mást szeretne? - ezen elgondolkodott.
- Az más. De neked nem kellene emiatt szomorúnak lenned - puszilt a hajamba.
- Úgy tűnik a szerelmi bánat a családban marad - próbáltam poénosra fogni a dolgot.
- Nagyon úgy fest - ekkor kinyílt az ajtó. Márk jött be. A feje vörös volt.
- Egy darabig a folyosón alszok - közölte Teóval.
- Miért, Márkuci? - vigyorgott Teó, mire én a becenév hallatán felnevettem, mert eszembe jutott, hogy év elején így neveztem Márkot.
- Fogd be, Teó! Te meg ne röhögj már - a feje még vörösebb lett.
- De hát, mit mondtam?
- Tudod te!
- Ejnye Márkuci, ne legyél morci - nevettem tovább.
- Le se tagadhatnátok egymást - morogta Márk.
- Kell még a nadrágod?
- Jó lenne.
- Tessék - dobtam oda neki. Márk még a levegőben elkapta a ruha darabot.
- Kössz - ment ki. Miután becsukódott az ajtó Teóval egyszerre robbant ki belőlünk a nevetés.
- Nem lehet mellette unatkozni - nevetett Teó.
- Az biztos - dőltem végig az ágyon. Ekkor megint kopogtak, és belépett Mira.
- Takács mondta, hogy pakoljunk össze.
- Miért? - ültem fel.
- Megyünk haza Budára.

Folyt. köv.

~Eddig tartott~

Sziasztok, remélem tetszett ez a rövid rész! Vajon miért kell korábban hazamennie a csapatnak? Várom a tippeket kommentbe :)
Ui.: A helyesírási hibákért elnézéseteket kérem!

By: M.