Élet a Szent Johannában ✔

1.39

(05.02)

„ - Az egész hetedik osztály második félévében kezdődött... ”

#Márk

- Átlagos 13 éves gyerek voltam addig, de pár nappal később találkoztam pár menőnek tűnő sráccal. Közéjük akartam tartozni, de eleinte a csicskásuk voltam. Miattuk megbuktam hetedik évvégén. Mesi osztályába kerültem. Egy napon közöltem velük, hogy én is teljes jogú tag akarok lenni, és ne csicskáztassanak. Belementek, de ehhez próbákat kellett kiálljak. Az első az volt, hogy lopjak egy boltból. Ez még könnyű volt, mert nem vették észre, hogy elvettem a polcról egy drága csokit. A második feladat az volt, hogy igyak meg egy pohár whisky-t. Megtettem, de mivel akkor ittam életemben először alkoholt marta a torkom. Aztán egyre többet adtak, hogy szokjam az ízét. Végül leittam magam a sárga földig, vagy még lejjebb. Az utolsó feladat... - ekkor lehunytam a szemeimet. Mély levegőt vettem, és újra kinyitottam. Boti rémülten nézett engem. Henivel együtt.
- Az utolsó feladat volt a legdurvább - folytattam.
- Mit kellett csinálj?
- Egy nap az erdőben voltunk. A beton háznál.

~ Visszaemlékezés ~

- Miért vagyunk itt, Adrián? - kérdeztem naivan.
- Ma van az utolsó feladat. Ma bebizonyíthatod, hogy készen állsz-e arra, hogy a csapat teljes jogú tagja légy - nézett rám kint. Bementünk a házba. A többiek már ott voltak.
- Mit kell csináljak?
- Mindent a maga idejében, Márk - veregette meg a vállam Adrián. Leültem a többiekhez.
- Szóval, az a helyzet, hogy egy senkiházi elvette tőlem Vandát. Most őt kell eltenni lábalól - vázolta Adrián. Nem tudtam, hogy mit jelent valakit eltenni lábalól, de benne voltam.
- És ez a feladat a mi kis újoncunkra hárul - nézett rám Adrián.
- Hogy csináljam? - kérdeztem.
- Ezzel - húzott elő egy pisztolyt a kabátja alól. Kicsit megdöbbentett a fegyver látványa. Millió kérdés cikázott a fejemben, de nem mertem kimondani.
- Adrián! Itt van! - jött be Matyi.
- Szuper! Márk, fogd ezt, és tedd a dolgod - adta a kezembe a fegyvert. Volt súlya.
- Mi a dolgom?
- Lődd le - ezzel kitolt, és az ajtó becsukódott mögöttem. Korom sötét volt. Egy kb Adriánnal egy magas alak sétált a fák között. Lefagyva álltam a ház előtt. A fegyver a kezemmel együtt remegett.
- Csináld! - szűrődött ki bentről. Ijedtemben meghúztam a ravaszt.
- Áááá - kiáltott a srác, majd elesett. Rendőr szirénázást hallottam. Adrián rontott ki a házból.
- Megölted?! - kérdezte vigyorogva(?!)
- Ne-nem tudom - remegtem. Éles fékezés hasított a levegőbe.
- Még él! Öld meg! - utasított. Félve álltam ott. Adrián az ujjamat a ravaszra vezette, majd... puff. Újjabb üvöltés.
- Állj, rendőrség! - álltak meg előttünk a rendőrök zseblámpával a kezükben. Riadtan ejtettem el a fegyvert. Adrián elfutott.
- Mi történt? - kérdezte egy férfi.
- Nem akartam! - néztem rá félve. A társa a sráchoz ment. A férfi beültetett a kocsiba. Nem voltam benne biztos, hogy haza visznek. Csendben ültem hátul. Halkan sírtam. A srácot elvitték a mentősök. Mikor a rendőr megállt láttam, hogy haza vittek. Csendben mentem a rendőrök előtt.
- Jó estét, ön Pataki Márk édesanyja - kérdezte anyától.
- Igen, de mi történt? - ölelt magához anya. A karjai közt sírtam el magam.

~ Visszaemlékezés vége ~

- A suliban ennek hamar híre ment. Egyszer még össze is verekedtem egy gyerekkel. Az igazgató kiakart csapni a suliból, de anya egyik ismerőse elintézte, hogy magántanuló legyek. Így a hetediket és a nyolcadikat is magántanulóként fejeztem be. Ezért vagyok nálatok egy évvel idősebb. Igazad volt szeptemberben, Mirabella. Balhés vagyok. Anya helyében lemondtam volna magamról - temettem az arcomat a kezembe.
- Sajnálom, Márk. Nem tudtam - mondta halkan Mira.
- Jól érzed magad? - kérdezte Boti.
- Ja, miért? - néztem fel rá.
- A múltkor a felénél rád tört a pánikroham, de most végig tudtad mondani - ezen elgondolkodtam. Igaza volt.
- De vajon miért? - agyaltam.
- Lehet, hogy csak beszélned kellett róla. Sokan gyógyultak már ki pánikrohamból - felelte Xavér.
- Igen?
- Ezt olvastam - mosolyodott el. Beletúrtam a hajamba.
- És, te Boti? Te is buktál? - tereltem a témát.
- Áh, oviban szalajtottam - röhögte el magát.
- Én szilveszterkor csúnyán berúgtam - szólalt meg halkan Heni.
- Az felejthetetlen volt - nevettem el magam.
- Mi volt akkor? - kérdezte Teó.
- Történtek dolgok - sandítottam Henire.
- Mintha, te máskor nem ittál volna, Mr "jó kisfiú leszek" - nevetett már ő is.
- Megrontották a húgod? - röhögött Boti.
- Kuss, Napóleon! - röhögtem. A többiek értetlenül nézték a hármasunkat. Ez a mi titkunk maradt. Mikor már nagyon fáradtak voltunk, bementünk aludni.

(05.03)

#Márk

Hajnali négykor kómás fejjel néztem fel a párnámból. Valaki rohadt hangosan horkolt.
- Ki játszik mormotát? - kérdeztem rekedtesen.
- Nem 'tom - felelte Boti. Ekkor újjabb hangra kaptuk fel a fejünket.
- Csongi és Teó - feleltük egyszerre. Ásítva ültem fel. Boti követte a példámat. Átbotorkáltunk egy másik szobába. Nem tudtuk, hogy hova nyitottunk be, csak mentünk. Én lefeküdtem az egyik ágy mellé. Boti a falnak dőlt.
- Szép álmokat - aludtam el újra.
Reggel úgy kezdeni a napot, hogy elég hangosan cifra káromkodások hagyják el a torkod nem a legjobb érzés. Honnan tudom? A válasz egyszerű. Arra keltem fel, hogy valaki rálépett a férfiasságomra. Ordítva káromkodtam.
- Mi a fészkes fenét keresel itt?! - kérdezte rémülten Heni.
- Kirándulok - nyöszörögtem.
- A szobánkban? - kérdezte Tina.
- Perverz kukkolók - húzta feljebb a takaróját Lotti.
- Elment a hangod, Márk? - röhögött Boti.
- Nem neked taposták ki a tököd - nyöszörögtem tovább.
- Bocsi, legközelebb talán bújj össze Botival - tanácsolta Heni.
- Vagy ne gyertek át! - tette hozzá Mira.
- Nem ti hallgattátok a horkoló mormotákat - felelte Boti.
- Jah - helyeseltem. Boti felkelt a földről, majd felém lépdelt.
- Nenenene - de késő volt, mert felrántott a földről.
- Ááá, ez fáj!
- Ugrálj a sarkadon - kezdett ugrálni. Tettem amit kért. A lányok jót röhögtek rajtam.
- Jó... ti mit csináltok? - nyitott be Takács.
- Kiheréltek - ugráltam tovább. Takács elhúzta a száját.
- Jobb már?
- Aha - hagytam abba.
- Rendben. Öltözzetek fel, és gyertek reggelizni - ment ki. Botival visszamentünk a szobánkba.
- Hát ti meg hova tűntetek? - kérdezte Teó.
- A horkolásotok miatt mogyorókrémet készítettek - feleltem, mire Boti röhögni kezdett.
- Van nutella? - csillant fel Teó szeme.
- Hogyne - vettem ki a ruháimat.
- Hol? - kérdezte. Boti mégjobban rákezdett.
- Itt bazdmeg! - mutattam le.
- Leetted magad?
- Heni rálépett a tökére - fejtette ki Boti. A fiúk elhúzták a szájukat.

A vonaton ültünk, mikor Heni jött felénk. Automatikusan felálltam.
- Ülj le! - mutattam az ülésre.
- De...
- Most nem tudnál az ölembe ülni, ne haragudj!
- De... csak bocsánatot akartam kérni.
- Oké, van helyed?
- Van. Lotti mellett.
- Oké - ültem vissza. Heni visszament.
- Jaj, ne - mondta Boti. Értetlenül néztem rá, de hamar kiderült a szörnyülködése oka.
- Szijjja, Márk! - ugrott az ölembe Dóri. Fájdalmasan felüvöltöttem.
- Mi a baj? - ficánkolt.
- Szállj már le! - üvöltöttem. Dóri értetlenül szállt le rólam.
- Mi bajod van?
- Hidd el, nem akarod tudni - rázta meg a fejét Csongi.
- Miért?
- Fiús dolog! Fájdalmasan! - nyöszörögtem. Dóri dünnyögve ment el. A haza vezető utat végig beszélgettük. Otthon apa várt az állomáson. Lassan mentem felé.
- Veled meg mi történt? - vette el a cuccom.
- Nutella lettem - feleltem tömören és lényegre törően. Apa nem kérdezett többet. Otthon felmentem a szobámba, rendesen kialudni magam.

~Eddig tartott~

Sziasztok, remélem tetszett ez a rész! Éééééés, igen megtörtént! Márk elmondta a sötét múltjának a titkát!
Ui.: A helyesírási hibákért elnézéseteket kérem!

By: M.