Élet a Szent Johannában ✔

3.7

(09.11)

#Márk

Reggel az ablakon beáramló fényre ébredtem. Megdörzsöltem az arcomat, és kicsit megmozgattam az elzsibbadt nyakamat.
- Jó reggelt - hallottam Heni rekedtes hangját.
- Neked is. Jobban vagy?
- Igen - bólintott. Odahajoltam hozzá, és egy puszit adtam a szájára. Ekkor benyitott egy orvos.
- Jó reggelt, megkérném a fiatalembert, hogy fáradjon ki míg megvizsgálom a kismamát - nézett ránk mire bólintva mentem ki. Fél óra múlva kijött a doki.
- A kishölgy jobban van, ezért már most hazamehetnek. Viszlát - ment el. Bementem Henihez.
- Hazamehetsz - mosolyogtam rá.
- De jó - ült fel. Segítettem felvenni a cipőjét utána kimentünk a kórházból. Beszálltunk a kocsiba, majd hazafelé vettük az irányt. Otthon bementünk a házba.
- Megjöttetek? - jött le anya az emeltről.
- Igen - válaszoltam.
- Jól van. Jobban vagy, aranyom? - kérdezte Henitől.
- Igen, már jobban vagyok, csak kicsit felzaklatott a nagymamám látogatása és begörcsölt a hasam - magyarázta Heni.
- Ilyenkor nagyon kell vigyázni! Egy erősebb görcs akár a baba életébe is kerülhet - mondta komolyan anya. Heni ettől egy picit megrémült.
- Nyugi, majd jobban vigyázunk rád - öleltem át. Anya mosolyogva nézett minket.
- Olyan aranyosak vagytok így együtt - csuklott el a hangja.
- Anya, ne sí... - nem tudtam befejezni, mert elsírta magát. Elengedtem Henit, és odamentem átölelni anyát.
- Ne sírj - simogattam a hátát.
- Örömömben sírok, kisfiam - zokogott fel. Segélykérően néztem Henire, de hiába való volt, mert ő is sírva fakadt. Így álltam a nappaliban két síró nővel a karjaim alatt.
- Meg... jézusom, mi történt?? - rémült meg apa.
- Segíts! - tátogtam. Apa odajött hozzánk, és átvette anyát. Ő anyát ölelte, én meg Henit. Miután mindketten megnyugodtak Henivel felmentünk a szobámba.
- Oké, még hány ilyen érzékenységi "roham" várható? - érdeklődtem óvatosan.
- Honnan a bánatból tudjam?! Ejtsd magad teherbe aztán megtudod!! - üvöltötte le a fejemet.
- Szépen kérdeztem.
- Te is tudsz olyan hülyeségeket kérdezni, Márk! Nem voltam még terhes, így rohadtul nem tudom! - válaszolta... vagyis üvöltötte.
- Nyugodj meg, Heni - kértem szépen. Nem mondott semmit, csak felállt, és kiment a szobából.

#Heni

Elhagytam a házat. Nem tudom mi ütött belém. A hangulatingadozás az egyik legrosszabb dolog a terhességben. Na, meg a szülés, mert az fáj. Ki kellett szellőztetnem a fejemet. Talán jobb lett volna, ha nem megyek sehova...
- Szia, szépségem - köszönt Adrián. Elakartam volna rohanni, de elkapta a karomat.
- Ki csinált fel, hercegnő? - nézett a szemembe.
- Semmi közöd hozzá!
- Ó, dehogyisnem. Hogy van a régi cimborám?
- Hagyjál békén minket! Nincs többé  közöm hozzád! - próbáltam kirántani a karomat, de erősen fogott.
- Állj le, különben meghal a kis porontyod! - fogta erősebben a karomat.
- Nem teheted! Nem teheted!! - üvöltöttem mire felpofozott.
- Fogadunk? - tett elém egy rongyot, majd elsötétült a világ.

Egy sötét szobában tértem magamhoz. Egy ágyon feküdtem. De... hol vagyok?
- Áh, felébredt a hercegnő? - nyitott be Adrián.
- Engedj el, kérlek!
- Sajnálom, de ez nem lehetséges. Kisfiú vagy kislány? - terelt.
- Nem mondom meg!
- Kisfiú?
- Honnan tudtad? - értetlenkedtem.
- Most árultad el - vigyorodott el gonoszan. Mekkora egy idióta vagyok!
- Most az enyém leszel - közeledett lassam hozzám.
- Ne, rosszul vagyok! - tettem a kezem a szám elé.
- Várj, mindjárt hozok egy vödröt - rohant ki. Addig én gyorsan elővettem a telefonomat, és beütöttem Márk számát. Mire megtaláltam addigra Adrián is visszaért. Egy felmosó vödröt adott a kezembe. Attól a szagtól annyira felfordult a gyomrom, hogy kiadtam mindent (már ami volt bennem). Mikor végeztem a vödröt letettem a földre.
- Tessék - adott egy pohár vizet. Beleírtam, majd kiköptem a vizet. Ezt többször megismételtem, majd lassan Adriánra néztem.
- Hol vagyok?
- Nem mondom meg. De egyvalamit tudhatsz. Most az enyém leszel! - mászott rám. Benyomtam a hívást.
- Szállj le rólam! - kiabáltam, hogy ne hallattszódjon Márk „Hol vagy?!” kérdése.
- Nem fogok - csókolgatta a nyakamat.
- Segítség! - sikítottam.
- Nincs itt senki az erdő közepén drágaságom - csókolt meg. Próbáltam ellökni magamtól, de nem ment. Erősebb volt nálam.
- Kérlek szépen! - próbáltam újra miután leszakadt a számról.
- Sajnálom Heni, de a bosszú a legédesebb a világon.
- Miért akarsz bosszút állni? Miért?!
- Mert a kedves barátod egy konyhakést szúrt a lábamba! - üvöltötte az arcomba.
- Mert elraboltattál!
- Az nem számít. De most végre bosszút állhatok - csókolt meg újra. Ekkor valaki betörte az ajtót.
- Engedd el a csajomat, Adrián! - üvöltött Márk. Adrián leszállt rólam, és odament Márkhoz. Akkorát behúzott neki, hogy elesett. A kezemet a szám elé kaptam. Rémülten néztem a két földön bírkozó fiút.
- Véged van, Pataki! - ütötte gyomorszájba Márkot. Fájdalmasan felnyögött.
- Ennyit tudsz, Balogh? - köpte arcon Adriánt.
- Te utolsó féreg! - ütötte újból gyomorszájba. Márk ezután nem mozdult, hanem csukott szemmel feküdt a földön.
- Márk! - sikítottam fel zokogva, majd Adriánra néztem.
- Megölted őt!! - zokogtam, mire Adrián a kezeire nézett. Véres volt. Felállt, majd elszaladt. Rögtön Márk teste mellé térdeltem.
- Márk, kelj fel! Nem hagyhatsz itt!! - borultam a mellkasára zokogva. Nem reagált.
- Márk, kérlek! Fel kell kelned! A családodért! Kornélért! Értem! - folytattam sírva. Továbbra se reagált. Az arcomat a kezeimbe temettem. Halk nevetést hallottam. Elvettem a kezeimet az arcomtól. Márk lassan felült, és rám nézett. Ölelésre tárta a karjait, mire én rögtön megöleltem.
- Itt vagyok, és vigyázok rátok - puszilt a hajamba.
- De... De, hogy?
- Egy kis művér és plexi csodákra képes - kacsintott.
- Olyan hülye vagy! - csókoltam meg.

Otthon Márk szobájában ülve egymást átölelve feküdtünk az ágyon.
- Sajnálom, hogy üvöltöttem veled - néztem rá sajnálkozva.
- Semmi baj! Ezzel együtt jár a terhesség - puszilt meg. Mosolyogva feküdtem tovább mellette. Életem szerelme mellett.

~Eddig tartott~

Sziasztok, remélem tetszett ez a rész! Mindenki használja ki a szünet utolsó napját! Tanuljatok... Na jó, azért néha lessetek fel wattpadra 😉
Ui.: A helyesírási hibákért elnézéseteket kérem!

By: M.