Élet a Szent Johannában ✔

3.2

(09.02)

#Márk

Reggel a földön ébredtem.
- Mi a... Heni, te löktél le? - ültem fel.
- Nem - motyogta álmosan.
- Biztos?
- Igen - nem kérdeztem többször. Felkeltem a földről, és megnéztem a falra kiragasztott ultrahang képeket.
- Szépen fejlődik, ugye? - ölelt át Heni.
- Igen. Alig várom már, hogy a kezemben tartsam - csókoltam meg. Miután elváltunk egymástól elkezdtünk öltözködni. Mikor elkészültünk lementünk reggelizni. Heni apukája csinált nekünk rántottát.
- Van programod mára, Márk? - kérdezte váratlanul, mire majdnem félrenyeltem, de csak majdnem.
- Öhm, Henivel szerettem volna lenni - válaszoltam.
- Lesz még rá alkalmad. Segítened kell nekem, addig Heni meg elmehetne a barátnőivel valahova - nézett ránk.
- Kit ölt meg? - csúszott ki a számon. Pókerarccal meredt rám. Nagyot nyeltem. Ekkor elnevette magát.
- Ne aggódj, Márk! Csak pakolni kell, ennyi az egész - nevetett tovább.

- Eléggé beteg humora van apádnak - mondtam Heninek mielőtt elment volna.
- Majd hozzászoksz... már, ha túléled - kacsintott.
- Heni ez nem vicces! - rémültem meg.
- Szia, Márk - ment el. Ekkor valaki hirtelen a kezét a vállamra tette. Összerezzentem.
- Gyere szépen - indult fel az emeltre. Parázva követtem. Bement Heni szobájába, és elkezdte egy dobozba pakolni a holmijait.
- Megint kirakja, Henit??
- Nem, akkor Dominika volt. Most meg elköltözik.
- Tud erről?
- Szerinted miért küldtem el? - nézett rám pakolás közben.
- Hogy ne lássa a holttestemet?
- Nagyon ráfeszültél a halálodra, nem gondolod? - nem válaszoltam.
- Mindegy. Beszéltem a szüleiddel tegnap.
- Igen? - lepődtem meg.
- Megengedték, hogy Heni nálatok lakjon, így Kornélt is láthatod mindennap és Henit is - mosolygott rám. Viszonoztam a mosolyt, és segítettem pakolni. Közben egész jól elbeszélgettünk. Mesélt arról, hogy milyen volt Heni még kislányként. Úgy áradozott a lányáról, mintha egy ritka kincsről beszélt volna. Habár az volt az igazság. Heni egy nagyon ritka kincs. Mikor befejeztük a pakolást, és a szoba üres volt (majdnem üres) akkor a dobozokat kivittük az autóba, és elmentünk hozzánk. Otthon felpakoltuk a dobozokat a szobámba, majd mikor lementem meghallottam anyáékat Heni apjával beszélgetni.
- Mégegyszer köszönöm - felelte Heni apja.
- Igazán nincs mit. Tudjuk, hogy mennyire szeretik egymást és egy kisbaba mégjobban összeköti őket - mondta anya, és hallottam a hangján, hogy mosolyog. Ezen én is elmosolyodtam.
- Akkor most megyek, Heniért. Viszlát - ment el. Megráztam a fejem, és felmentem a szobámba. Kivettem a dobozból, egy apró cipőt. Négy hónap.

- Nem hiszem el! - rohant hozzám Heni boldogan.
- Én sem! - csókoltam meg.
- Olyan kedvesek a szüleid, hogy megengedték - ölelt meg.
- Elsősorban az apád, mert nehéz dolog volt ez a részéről.
- Tudom, de uh fura lesz.
- Majd megszokod - pusziltam meg.
- Akkor kipakolunk a dobozokból, vagy ott fognak porosodni? - váltottam témát. Heni elnevette magát, és elkezdtünk kipakolni a dobozokból. Mikor készen lettünk a babzsák fotelemet az ágyamhoz húztam és leültem rá, míg Heni az ágyon feküdt.
- Márk - nézett rám Heni, mire azonnal felpattantam.
- Mi az?? Fájás?!
- Nem, csak... megkívántam a vajas mustáros kenyeret - mondta ki, mire értetlenül néztem rá.
- De hát te utálod a mustárt - értetlenkedtem.
- Tudom, de hidd el, hogy nem akarod tudni eddig miket kívántam - grimaszolt.
- Oké, mindjárt hozom - mentem ki. Anyáék a nappaliban tévéztek. Bementem a konyhába csinálni egy vajas mustáros kenyeret. Mikor készen lett felindultam, de apa utánam szólt.
- Nem bírod ki vacsoráig?
- De, de ez nem az enyém. Heni kért vajas mustáros kenyeret, mert azt kívánta meg - válaszoltam apának.
- Hajaj, a kívánós korszak - fogta a fejét apa.
- Miért?
- Imádkozz, hogy ne kérjen december elején dinnyét - pislogás nélkül meredtem rá.
- Habár téged ismerve és mivel a te fiad biztos, hogy fog - nevetett anya.
- Jajj, anyám - indultam fel. Heninek odaadta a tányért.
- Van arra esély, hogy december elején nem kérsz dinnyét? - reménykedtem.
- Van. Habár ez kiszámíthatatlan - harapott bele a kenyérbe. Odahajoltam a hasához, és mondtam a fiamnak pár dolgot.
- Kérlek szépen, ne kérj dinnyét! Ne legyél olyan, mint az apád - kérleltem, mire Heni kuncogni kezdett.
- Szóval te vagy a család dinnyés gyereke? - nézett rám mosolyogva.
- Aha. Legalább tudom, hogy miért bírok egy egész dinnyét benyomni, míg a család maximum másfelet - röhögtem fel. Ekkor grimaszolni kezdett.
- Mi az?
- Idefigyelj édes gyerekem, az még oké, hogy nem hagysz aludni, de legalább enni hagyj - nézett a hasára, majd elégedetten mosolyodott el.
- Húha, még meg se született, de már tart az anyjától - nevettem.
- Majd fog ez változni - mosolygott.

Este lementünk vacsizni. Egész vacsora alatt beszélgettünk. Szóba került a pici, az esetleges keresztszülő, a kívánós időszakok és a többi. Vacsora után mindenki lefürdött utána lefeküdtünk aludni.

~Eddig tartott~

Sziasztok, remélem tetszett ez a rész!
Ui.: A helyesírási hibákért elnézéseteket kérem!

By: M.