Élet a Szent Johannában ✔

1.37

(03.24)

#Márk

Valami csipog. Az ébresztőm? Nem, annak nem ilyen hangja van. Akkor mi? Lassan kinyitom a szemeimet, de az éles fény hatására azonnal visszacsukom. Pár perccel később lassabban nyitom ki, hogy hozzá tudjak szokni a fényhez. Fehér. Akármerre nézek minden fehér. A szobát fertőtlenítő és gyógyszer szag járja át. Hogy kerültem ide? Mióta vagyok itt? Az elmélkedésemből az ajtó nyitódása rázott ki. Gyorsan lehunytam a szemeimet, hogy azt higgye az illető, hogy még alszok. Járkál. Miért járkál? Abbahagyta. Topog. Inkább járkálj! Idegesítő. Abbahagyta. Megint elkezdett járkálni, de már motyog is. Remek! Már nem motyog, hanem szipog. Édes Istenem, kinek van ekkora érzelem hulláma? Már nem járkál. Hallottam, hogy az ágyam melletti szék nyikorog. Aha, szóval leült. Valamit érzek a kezemen. Egy érintést. Egy puha érintést. A kezemet a két keze közé fogta. A kezei puhák voltak, és az én mancsomhoz képest kicsik. Egy lány!
- Sajnálom, Márk! Az én hibám volt - A hangja ismerősen csengett, de nem ugrott be. Aha, a csaj nem ugrott be, de más rögtön. A múltam. Zűrös gyerek voltam. Egy kis bűnöző. Az EKG gyorsabban kezdett csipogni. A lány elengedte a kezem, és kirohant "orvost" kiáltva.

#Heni

Nekem kint kellett maradnom. Fel s alá járkáltam a folyosón.
- Mi történt?! - jött Mesi aggódva.
- Gyorsabban kezdett el csipogni az EKG - feleltem.
- Jaj - ölelt meg.
- Sajnálom! Ha akkor nem deszkáztunk volna akkor most nem feküdne bent - csordult le az arcomon egy könnycsepp.
- Semmi baj! Nem haragszunk rád - nézett rám Mesi. Ekkor kijött az orvos.
- Sikerült stabilizálnunk az állapotát. Újjabb pánikrohama volt, de adtunk neki nyugtatót - mondta, majd elment.
- Kösz, b+ - dünnyögte Mesi.
- Szerinted belehet menni hozzá?
- Biztos, de szólni kéne anyáéknak! - jutott az eszébe.
- Majd én szólok nekik. Hol vannak?
- Apa kikísérte anyát a kórház elé - ment be Márkhoz. Kimentem a kórházból. Márk szülei kint álltak.
- Márk...
- Felébredt?! - kérdezte reménykedve az anyukája.
- Pánikrohama volt, de adtak neki nyugtatót - mondtam halkan.
- Gyere, Reni - indult be az apukája. Csendben követtem őket. Szégyelltem magam a szemükben. Miattam került kórházba a fiuk. Úgy tűnik a történelem ismétli önmagát. Egy Nádor miatt került kórházba egy Rentai vérvonalú ember. Végül a folyosó végén megálltam, és néztem Mesiéket. Nyomorúságot hoztam rájuk. Mesi rám nézett, de megfordultam. Haza akartam menni. Minél messzebb akartam lenni Márktól. Úgy talán nem okozok több gondot. Jobb lenne nekik nélkülem. Márknak lenne jobb nélkülem. De talán mindenkinek jobb lenne nélkülem.

(03.31)

#Márk

Valaki a kezemet fogta. Nem hasonlított a legutóbbihoz. Ez nagyobb volt. Óvatosan kinyitottam a szemeimet, és oldalra fordítottam a fejem. Anya ült a székben.
- Anya - szóltam rekedtesen. Anya rám kapta a tekintetét.
- Kisfiam! - ölelt magához szorosan.
- Meg-full-adok - nyöszörögtem. Anya rögtön elengedett.
- Mióta vagyok bent? - kérdeztem.
- Két hete.
- Mi történt?
- A deszka parkban voltatok. Mesi Henit tanította deszkázni, de leesett volna a lépcsőn, ha nem lököd félre, de így te estél le. Agyrázkódásod lett, és vérzett az orrod. A múlthéten meg megint pánikrohamod volt.
- Heni? - kérdeztem, de a szemében szomorúság keveredett egy kis bánattal. A táskájában kezdett kutatni, majd előhúzott egy kis lapot amit nekem adott.

Kedves, Márk!
Mikor te ezt a levelet olvasod, addigra valószínűleg én már máshol leszek. Egy jobb helyen. Egy helyen ahol nem tudok többet ártani neked. Sajnálom, hogy miattam kórházba (és kómába) kerültél. Nem akarok olyan lenni, mint Geri. Akaratlanul se. Hidd el, hogy jobb lesz nektek nélkülem. Nem fogok többet ártani nektek. Éljetek boldogan tovább... nélkülem!
Heni!
A végén a neve vérrel volt aláírva.
- Hol van? - kérdeztem könnyezve. Nem válaszolt.
- Anya válaszolj! - üvöltöttem sírva.
- Tegnap hozták be - sírt anya.
- Hol van?! Hol?! - anya megmondta, én pedig a mellkasomról a tapacsokat és a csöveket lerántottam, anya rémülten nézett.
- Mit csinálsz?!
- Hagyj! Látni akarom! - szálltam le az ágyról, és az ajtóhoz mentem. Anya megfogta a karomat.
- Segítek - mosolyodott el halványan. Anya átvezetett Heni kórtermébe. Halál sápadtan feküdt az ágyon.
- Sok vért vesztett - mondta anya.
- Miért tette ezt? - ültem le a székre.
- Bűntudata volt - simította meg a vállam anya. Az arcomat a tenyerembe temettem. Miért, Heni? Miért csináltad ezt?!

~Eddig tartott~

Sziasztok, remélem tetszett ez a rövidebb rész! Akik Márkra tippeltek azok eltalálták :) Várom a kérdéseket! Sajnálom, hogy ez a rész szomorú lett.
Ui.: A helyesírási hibákért elnézéseteket kérem!

By: M.