Élet a Szent Johannában ✔

3.8

(09.12)

#Márk

Reggel kicsit fájt a hasam, meg az arcom is, de ennek nem tulajdonítottam nagyobb figyelmet. Lassan kikeltem az ágyból, és a szekrényemhez mentem a ruháimért. Miután felöltöztem lementem a konyhába. Mesi lent evett, de mikor leértem rám pillantott. Némán követte a szemeivel minden mozdulatomat. Odamentem a hűtőhöz és kivettem egy fantát, majd becsuktam a hűtő ajtót. Kinyitottam az üdítő italomat ezt követően lassan belekortyoltam. Éreztem, ahogy a hideg szénsavas ital végig folyik a nyelőcsövemben. Jó érzés volt, de mégis vágtam egy fájdalmas grimaszt a hasam miatt.
- Jól vagy? - kérdezte hosszas hallgatás után Mesi.
- Igen, jól - bizonygattam inkább magamnak, mintsem neki. Bólintott, majd a tányérját a mosogatóba tette. Fogta a táskáját, és kiment a házból. Követtem őt.
- Figyelj, amit a könyvtárban láttál a múltkor az... az csak egy... - nem hagytam, hogy befejezze, mert közbe vágtam.
- Ha tényleg szereted, és jobban, mint Mátét akkor nekem nyolc - vontam vállat.
- Máténál mindenkit jobban szeretek! Még Tony-t is!
- Hő!
- Jó, de érted na! Máté a legrámenősebb, legundokabb, legönképűbb ember akit ismerek! Soha a büdös életben nem lennék a barátnője - fonta össze maga előtt a kezeit sértetten.
- Ezt a szemembe is mondanád? - kérdezte hátulról Máté. Mesi rémülten nézett rám, majd hátrafordult Mátéhoz.
- Mennyit hallottál?
- Úgy kb az egészet.
- Nem akartam... - kezdte Mesi, de nem tudta befejezni.
- Ne magyarázkodj, nem kellenek a kifogások. Kétszínű vagy - került ki minket a fiú. Mesi könnyezve nézett rám.
- Ezt elcsesztem - mondta, mire átöleltem.

A suli ma szörnyen unalmas volt. Talán annyi érdekesség volt, hogy mi is megkaptuk Carlost bioszon, és angolon Teó eldobolta a brit Himnuszt, amit Tibi bá' egy ötössel jutalmazott☺. Mesi egésznap csendben volt. Gondolom rosszul érezte magát a reggel miatt.
- Mehetünk? - kérdezte anya a nappaliban állva.
- Anya, már mindenki kész van - szóltam neki mosolyogva.
- Jó, akkor nyomás - indult ki. Beszálltunk a kocsiba, és elmentünk Nóriékhoz. Becsengettünk és Szabika nyitott ajtót.
- Sziasztok! - köszönt mosolyogva. Mi is köszöntünk, majd bementünk a házba.
- Kisfiú lesz vagy kislány? - kérdezte Szabi.
- Fiú, és Pataki Kornél Olivér lesz a neve - mosolygott rá Heni.
- Miért nem lány?! Így kivel fogok majd hercegnőset játszani? - nézett ránk durcizva Léna.
- Hát majd Henivel és velem - kacsintott rá Mesi.
- Juhú! - ugrott örömében Lénus. Ezek után Nóri és Cortez hozták az ikrek szülinapi tortáját. Mosolyogva énekeltünk nekik, majd mindenki odaadta az ajándékot nekik. Tőlem mindketten gördeszkát kaptak. Boldogan ugrottak a nyakamba. Estefelé elindultunk haza. Otthon letusoltunk utána lefeküdtünk aludni.

(09.13)

#Mesi

Szörnyű nap volt a mai! De mindent sorjában.
Reggel kikeltem az ágyból, és öltözni kezdtem. Hamar végeztem így lementem a konyhába adni Démonnak reggelit. Mivel nem voltam éhes, elindultam a suliba. Tegnap Máté nem szólt hozzám egésznap, amit megértek, mert megbántottam. Az osztályba belépve köszöntem a bent ülőknek, majd leültem a helyemre. Irodalmon Zali hármasra, Emma ötösre, Balu kettesre és én négyesre feleltünk. Irodalom után matekon a táblánál dolgoztunk. A két tesiből az elsőn futottunk, majd a másodikon fociztunk. Fiúk lányok ellen voltak, és én voltam a kapus. Kettőt belőttek, majd mikor Máté lőtt, felugrottam a labdáért, de az sajnos fejen talált és a tarkómat a kapufába bevertem. A földre estem, majd elnyelt a sötétség.

Csipogásra ébredtem fel. Lassan kinyitottam a szemeimet, és körbe néztem a hófehér szobában. Remek megint kórházban vagyok - gondoltam. Az ágyam melletti széken ült Emma, és mellette álltak a többiek.
- Végre felkeltél! - ölelt meg Emma.
- Mi történt? - kérdeztem.
- Máté fejbe rúgott, a fejedet emiatt a kapufába verted, majd elájultál.
- Ki az a Máté? - ráncoltam a szemöldökömet értetlenül. A többiek döbbenten néztek rám, majd egy elég helyes barna hajú, barna szemű srác kínjában elnevette magát.
- Jó vicc volt, Mesi. Már majdnem elhittem, hogy tényleg nem emlékszel rám - nézett rám a srác.
- Bocsi, de tényleg nem ugrasz be - ráztam meg a fejem.
- Ránk emlékszel? - kérdezte Detti.
- Igen. Csak rá nem - mutattam a fiúra.
- Ezt úgy hívják szívás - veregette vállba Edu a srácot. Ekkor bejött egy orvos.
- Jó napot, örülök, hogy felkeltél.
- Jó napot - köszöntem én is.
- Nem emlékszik az egyik osztálytársunkra - nézett a dokira Tivi.
- Hm... másra sem emlékszel?
- Csak rá nem - mutattam megint a Cameron Dallas alteregóra.
- Érdekes. Minden bizonnyal részleges emlékezet kiesés. Ha segítetek neki akkor talán fog rá emlékezni, de lehet, hogy sose jönnek vissza a vele kapcsolatos emlékei - magyarázta a doki.
- Értjük. Mikor mehet haza?
- Ha nincs más panasza, akkor akár már most - ment ki. Leszálltam az ágyról, és felvettem a cipőmet.
- Tényleg nem emlékszel Mátéra?
- Tényleg nem emlékszem rá - néztem Balura.
- Mennyi volt ennek az esélye, hogy pont a balesete okozójára nem fog emlékezni?? - kérdezte Szilkó.
- Nem tudom, de hanyagolhatnánk a témát? - kértem.
- Persze - bólintott Szilkó. Kimentünk a kórházból, miközben a többiek elől mentek addig én hátul kullogtam. Vajon milyen volt a kapcsolatunk Mátéval? Baráti vagy rossz? Érdemes lenne emlékeznem rá? Ezeken agyaltam, mikor egy kezet éreztem a vállamon. A rémülettől kicsit megugrottam.
- Bocs - mondta Máté.
- Nem, én bocs - ráztam meg a fejem.
- Meséljek magamról? - vigyorodott el Máté.
- Nagy az egód?
- Ugyan már! Nincs is egóm - tiltakozott mire én felnevettem. Talán nem szükséges emlékeznem az ez előtti időkre vele kapcsolatban, de kitudja.
- Kaphatok egy második esélyt? Hogy bizonyítsam, hogy eddig félre ismertél? - nézett rám komolyan.
- Mivel nem emlékszem, hogy mi volt eddig... persze, hogy kaphatsz - mosolyogtam rá kedvesen.
- Köszönöm, Mesi.
- Mindenkinek jár egy második esély - mosolyogtam fel rá.
- Igaz - biccentett. Mikor hazaérkeztünk tanácstalanul álltam meg a kapuban.
- Baj van? - kérdezte aggódva Máté.
- Nem, nincs. Nem jössz be beszélgetni?
- Biztos?
- Aha - mentem be a kapun. Máté követett. Bent Démon ugatva rohant felénk. Mikor meglátta Mátét, rögtön ráugrott és vicsorogva meg morogva nézett Mátéra.
- Mesi! Megakar ölni ez a kutya! - reszketett a rémülettől a hangja.
- Démon, szállj le róla! - szóltam rá, mire a kutyám engedelmeskedett. Felsegítettem Mátét a földről.
- Bocsi, a kutya miatt.
- Semmi baj. Hol szeretnél beszélgetni?
- Gyere utánam - indultam fel az emeletre. Máté csendben követett. A szobámba belépve rögtön az ágyra telepedtem le, míg a fiú a babzsák fotelemben foglalt helyet.
- Szép szoba - nézett körbe.
- Köszi, még régen a nővéremé volt - mosolyogtam rá.
- Akkor... mit szeretnél tudni rólam?
- Bármit.
- Oké, 15 éves vagyok, egyke, az anyámmal élek, mert az apám még akkor lelépett mikor anya teherbe esett. Nincs házi állatom, szeretek gitározni, deszkázni és nem a kedvenc tantárgyam a kémia - mesélte.
- Hogy hívják az anyukádat?
- Tóth Viktória - mondta ki. Erősen kattogott az agyam, majd eszembe jutott.
< Anyával és Márkkal mentünk le a játszótérre, amikor egy nő jött felénk.
- Szia, Reni - köszönt anyának.
- Ismerjük egymást?
- Igen, mert te vetted el tőlem Cortezt!
- Mit akarsz, Viki?
- A herceged felcsinált engem, aztán lelépett - mondta anyának.
- Semmi közöm hozzá, azt csinál amit akar.
- Jól van, gyere Máté megyünk - szólt egy kb velem egyidős kisfiúnak.
- Megyek, anyu! - rohant a nőhöz. A fiú rám mosolygott.
- Szia, Máté vagyok - mosolygott kedvesen a kisfiú.
- Mesi - mutatkoztam be én is, de a nő megfogta a fia kezét és elmentek. > az nem lehet igaz! Az emléktől a fejemhez kaptam.
- Jól vagy? - kérdezte aggódva Máté.
- Igen, és azt hiszem tudom ki az apád.
- Biztos vagy benne? Ha tényleg tudod akkor kérlek mondd el - kérlelt mire belenéztem a szemeibe.
- Antai-Kelemen Ádám - válaszoltam a kérésére.
- De, ő nem a giminek volt az egyik menő diákja?
- De.
- Utána meg a fia, Antai-Kelemen Ákos.
- Igen.
- Ákos után meg a tesód, Márk.
- Pontosan.
- Aztán meg...
- Te - feleltem.

Este Máté elment. Apa vitte őt haza. A vacsoránál elmeséltem mi volt ma tesin.
- Ez durva - kapott be egy falat kenyeret Márk.
- Tudom.
- Szóval, nem emlékszel rá.
- Nem.
- Akkor talán tiszta lappal tudja kezdeni nálad - mosolygott bíztatóan Heni.
- De volt velünk valami? Mert annyi az eszembe jutott, hogy olyan három négy éves koromban találkoztam vele, és ennyi.
- Derítsd ki te - kacsintott Márk. Vacsora után lefürödtünk utána lefeküdtem aludni. Fárasztó napom volt.

~Eddig tartott~

Sziasztok, remélem tetszett ez a rész! Vajon Mesi emlékezni fog Mátéra? Vagy lesz valaki aki bele pofátlankodik ebbe? Az elkövetkezendő részekben kiderül 😉
Ui.: A helyesírási hibákért elnézéseteket kérem!

By: M.