4.9

1.1K 90 18
                                    

*TIME JUMP*

(05.03)

#Márk

Az elmúlt fél évben nem volt semmi különös. Tanultunk, feleltünk, dolgozatokat írtunk. A lányok szépen növekednek.

Ma volt a ballagás és a végzősök bálja. Henivel felvettük a Szent Johannás ünneplőnket és elvittük a lányokat apához. Onnan a suliba mentünk. Felmentünk a terembe. Szépen fel volt díszítve.
- Gyorsan elrepült ez a négy év - jött be Takács.
- Hát igen - könnyezett Beki. Mikor utoljára megszólalt a csengő. Végig vonultunk a sulin. Az udvaron át mentünk a tesi terembe. Leültünk a nekünk kihelyezett székekre. A lelátón láttam a rokonainkat. Nóri könnyes szemmel intett nekem. Mosolyogva bólintottam. Először Ricsi mondott egy beszédet, majd utána Kinga. Mindenki megtapsolta, majd felálltam és odamentem. Mindenki értetlenül sugdolózott, de nem zavart. Felmentem a mikrofon mögé.
- Sziasztok, Pataki Márk vagyok, de gondolom tudjátok - szóltam zavartan a mikrofonba. Végignéztem az embereken.
- Hú, hát ehhez képest a lánykérés gyerekjáték volt - amint kimondtam sokan kezdtek nevetni. Megvártam, hogy elhalkuljon a tömeg.
- Azért vagyok most itt, hogy elbúcsúzzak a diáktársaimtól és a tanárainktól. Na meg az osztályomtól - néztem feléjük.
- Először a tanárokról mondanék pár szót - hajtottam le a fejem, majd összeszedtem a gondolataimat.
- Antai-Kelemenné tanárnőről egy rossz szavam se lehet és nem csak azért, mert a nővérem - itt sokan felnevettek.
- Hanem mert egy jó tanár is egyben - fejeztem be a mondatot.
- Idősebbik Felmayer tanár úr már annak jó jegyet adott akinek a legújjabb telefonja volt. Már értem miért kaptam mindig négyest - mosolyodtam el.
- Nagy tanár úr mindenkivel egyenlően bánt a tesi órákon. Mára izmos lett a vádlim a sok futástól - újra felnevettek. Megvártam, hogy csönd legyen.
- A földrajz órákon jókat lehetett puskázni feltűnés nélkül, hála a fiatalabbik Felmayer tanár úrnak. Neményi tanár úr beleverte a fejünkbe az anyagot így már készen állunk a töri érettségire. Zsidák tanár úr volt a világ legjobb matek tanára. Örök hálánk a sok magyarázásért. A kémiák felejthetetlenek voltak Pósa Milán tanár úrral - néztem Milánra, mire felmutatta a hüvelykujját. Igyekeztem minden tanárról véleményt nyilvánítani, de Ricsit hagytam a beszédem legvégére.
- Az osztályom tele van jófej emberekkel. Velük sok jó dolgot éltem át. Másfél év kihagyás után ők megmutatták nekem, hogy milyen egy összetartó osztály. Megmutatták, hogy ha kell támogatjuk a másikat vagy éppen kiherélik. Igen, Heni most rád céloztam - néztem a barátnőmre sunyi mosollyal.
- De így a négy év alatt jól összeszokott társaság lettünk. És most az igazgatóról szeretnék pár szót mondani. Pósa igazgató úrról tényleg nem tudnék rosszakat mondani, mert mióta a Földet boldogítom ő már akkor is ismert engem. És ő vállalta el azt a számomra megtisztelő pozíciót, hogy a keresztapám lehet. Köszönöm, hogy ilyen jó sulit vezetsz, mint a Szent Johanna gimi. Remélem még sokáig te leszel az igazgató - fejeztem be a beszédet amit hangos taps követett. Odamentem az osztályomhoz és megöleltem őket.
- Tényleg a diri a keresztapád? - kérdezte Boti.
- Igen, az - feleltem. Az ünnepség után a teremben átvettük a csokrokat és az elismerő szavakat. Ezután otthon készülődtünk az esti végzősök báljára.

- Kedves végzős diákjaink, a mai este a ti estétek, de kulturáltan bulizzatok! Sok sikert a hétfői érettségi íráshoz - mondta Kinga, majd lejött az emelvényről. A fiúkkal vidáman buliztunk, míg a lányok a ruhájukban ugráltak önfeledten. Jó buli volt. Az utolsó Szent Johannás ünnepségünk. A vége felé Bende szólt a mikrofonba.
- Ezzel búcsúzunk a végzősöktől. Hiányozni fogtok! - majd betették a Goodby my lover-t James Blunt-tól. A lányok sírtak, mi pedig a tanároknak énekeltük. Jól éreztük magunkat. Szép este volt az a lényeg. Csak sajnos vége lett, ahogy a gimis éveinknek is.

~Eddig tartott~

Sziasztok, remélem tetszett ez a rész! Már csak egy rész maradt.
Ui.: A helyesírási hibákért elnézéseteket kérem!

By: M.

Élet a Szent Johannában ✔Where stories live. Discover now