Élet a Szent Johannában ✔

3.17

(12.28)

#Márk

Ma jöttek haza a lányok a kórházból. Alig vártam már, hogy a karjaimban tartsam őket. Olyan szépek mindketten, mint az anyjuk. Délelőtt elmentem a kórházba a lányokért. Zsófi Heni karjában aludt míg Lara a baba hordozóban.
- Aranyosak - mosolyogtam a barátnőmre.
- Ugye? Lara a te szemedet örökölte.
- Zsozsó pedig a tiédet - néztem a kis csöppségre.
- Zsozsó?
- Aha, nekem bejön ez a becenév - vigyorogtam. Heni átadta nekem Zsófit. Óvatosan fogtam a kislányomat. Olyan jó érzés kimondani, hogy kislányom. Zsófi kinyitotta a szemeit és megláttam a gyönyörű kék szemeit. Amikor rám nézett elmosolyodott.
- Szia, szépségem - mosolyogtam rá. Ekkor Lara először nyöszörögni kezdett, majd elsírta magát. Heni felvette a kicsit és nyugtatta. Pár perc múlva nyugodott le.
- Mehetünk?
- Igen - bólintott. Kivittük az ikreket a kocsiba majd elindultunk haza. Otthon én nyitottam ki az ajtót. A ház üres volt. Bementünk az ajtón, majd fel a szobámba. A kicsiket beletettük a kiságyba, amit még tegnap szereltünk össze apával. Mosolyogva figyeltük az alvó lányainkat.
- Olyan szépek - suttogta Heni.
- Mint te - néztem rá. Megrázta a fejét, mire én megcsókoltam. Lara megint nyöszörögni kezdett. Kivettem a kiságyból, de sírva fakadt.
- Sss - ringattam a karjaimban, de egyre jobban sírt. Heni kivette a kezemből. Rögtön elhallgatott.
- Téged jobban szeret - hüledeztem.
- Ez nem igaz, ugye Lara? - kérdezte a picitől, mire ő csak behunyta a szemeit.

Este Heni Larát, én meg Zsófit altattam. Miután elaludtak mindketten lefektettük őket a kiságyba. Bedőltünk az ágyba, majd megcsókoltam Henit.
- Szeretlek - suttogtam a sötétben.
- Én is téged - csókolt meg. Vad csókcsatában törtünk ki. A szájáról a nyakára tértem át.
- Márk, ne csináld.
- Miért?
- Mert álmos vagyok - fordult el tőlem. Aggódva néztem Heni hátát.
- Biztos, hogy csak ennyi a bajod? Nekem bármit elmondhatsz - suttogtam a fülébe. Nagyot sóhajtott, majd felém fordult.
- Ronda a hasam.
- Miért lenne ronda?
- Mert ráncos - húzta magára a takarót.
- Akárhogy nézel ki, én akkor is téged foglak szeretni - csókoltam meg lágyan. A kezemet a pólójának az alsó szegélyéhez vezettem, majd óvatosan benyúltam alá.
- Márk! - suttogta kicsit dühösen.
- Szerintem igenis szép hasad van! Vita lezárva - jelentettem ki ellentmondást nem tűrő hangon.
- Ahj - ölelt meg.
- Jó érzés úgy átölelni, hogy nem kell vigyázzak a hasadra.
- Te szemét! - tepert le az ágyra. Vigyorogva néztem a rajtam ülő Henire.
- Mit vigyorogsz?
- Csak ezt - fordítottam a helyzetünkön, mire ő volt alattam.
- Nincs menekvés - hajoltam hozzá egy csókra, de... felemelte a térdét ami a tökömhöz ért nem éppen gyengén...
- Csak nem fájt? - vigyorgott azon, hogy ledőltem róla magzatpózba kuporogva.
- Miért csináltad?
- Mondtam, hogy nincs kedvem. Helló, hason fekvés! - feküdt a hasára, így én leborultam az ágyról is.
- Auuu!
- Halkabban! Felébreszted a kicsiket!
- Bocsi - suttogtam. Visszamásztam az ágyba és egy párnát tettem a férfiasságomhoz. Lassan elnyomott mindkettőnket az álom.

Legközelebb olyan tizenegy óra körül riadtam fel arra, hogy az egyik kicsi sírt. Kimásztam az ágyból, hogy felvegyem a kezembe Larát. Rossz ötlet volt. Mégjobban rákezdett, ezért Zsófi is felkelt.
- Heni, segíts - kértem a barátnőmtől, mire álmosan kikelt az ágyból, majd kivette a kezemből Larát.
- Nyugtasd Zsófit - ásította, miközben Larát kezdte etetni. Kivettem Zsófit a kiságyból és miközben őt ringattam Henit néztem.
- Lara, nem akarsz cserélni velem? - kérdeztem poénból, mire a kislány megint sírni kezdett.
- Hogy lehetsz ennyire hülye?? - korholt le Heni.
- Jó, bocsi - húztam be a nyakamat. Miután lerendeztük a kicsiket befeküdtünk az ágyba aludni.

~Eddig tartott~

Sziasztok, remélem tetszett a rövidebb rész! Nos, Lara nem lesz "apuci pici lánya"😅
Ui.: A helyesírási hibákért elnézéseteket kérem!

By: M.